Nem vagyunk rutinos európai kupa döntős szurkolók, bizonyára senkinek sem könnyű feldolgozni ezt a vereséget, nekem sem az. Egyrészt az előzetes várakozások miatt, másrészt amiatt, hogy ilyen kevésen múlt, de belejátszik a meccs utáni balhétömeg, illetve az is, hogy most a kétszer kettő józanságaként hull ránk az igazság. Ilyen hangulatban várjuk a szezon utolsó meccsét, ahol eldől, hogy jövőre indulhatunk-e az Európa Ligában.
Mourinho olyan kezdőt tett fel a pályára, ami azt mutatta, hogy amíg Dybalában van szusz, addig támadni akarunk, és gólt akarunk szerezni. Nem teljesen megszokott talán ez a fajta kockázatvállalás tőle, de nem lehet azt mondani, hogy ne jött volna be, mert az első fél órában magunkhoz képest igen aktívan támadtunk, ami előbb egy Spinazzola helyzetben, majd Dybala klasszis góljában mutatkozott meg. Ezt azonban csak addig tudtuk játszani, amíg Dybala bírta erővel, ő viszont annyira széthajtotta magát – meglepően védekezésben is-, hogy a félidő környékére már látszott, hogy a meccs támadóbb periódusának vége van.