Amikor a pandémia helyzetet követően, az első posztot fabrikáltam, azon járt az eszem, hogy milyen formában kerülhet ki csapatom ebből a helyzetből. Bizonyára érezhető volt az írásban is, nem tudtam igazán optimistán tekinteni erre a sűrű időszakra. Aztán jött a Samp elleni csörte, a csapat nyerni tudott, vert helyzetből, kiváló egyéni teljesítménnyel. Örültem, bizakodtam, mondom talán sikerülhet meglovagolni ezt a mindenki számára ismeretlent. De vasárnap délután kijózanodtam.
A keret jelentős része rendelkezésre állt, a Milan messze van fénykorától és akkor még finoman fogalmaztam, de ezek a dolgok mind semmit se érnek, ha a saját csapatod mindössze erre a felfoghatatlanul gyenge teljesítményre képes. Tátott szájjal bámultam, hogy oké meccshiány, oké szurkolók híján kell helytállni, de ez akkor is kimerítette a szánalmas vergődés bűntettét.
„Égtünk Milánóban…” bővebben
/cdn.vox-cdn.com/uploads/chorus_image/image/66084881/1143356522.jpg.0.jpg)