Jól jött a csapatnak és a szurkolóknak is a válogatott szünet, mert az előző meccssorozat végére a Roma teljesen romokban volt. Egy Bologna elleni vereség után Juricot menesztette a vezetőség, hogy egy kicsit nyugalmasabb időszakban tudjon munkába állni egy új edző. Hosszú keresgélés és rengeteg név bedobása után végül a „nyertes” a tavaly év végén nyugdíjba vonuló Ranieri lett, aki képes a szurkolók kedélyeinek megnyugtatására és személye a játékosokra is nyomást helyez, mivel innentől senkiben nem merül majd fel, hogy az edzővel lenne baj.
A Roma folytatja az idei szezon kálváriáját, és sajnos a spirál egyre gyorsabban vezet lefelé, annyira, hogy hiába láthattunk egy borzalmas „mészárlást” vasárnap este, közel sem merném azt feltételezni, hogy „innen lejjebb már csak nincs”. A Fiorentina a pár évvel ezelőtti 7-1-es kupameccs után most „kegyes” volt és „csak” 5-1-re verte meg a teljes amatőr szintet produkáló Roma-t.
Egy hónappal ezelőtt egy Juventus elleni döntetlennel vonultunk a válogatott szünetre. Akkor az eredmény és a látottak is azt mondatták az emberrel, hogy jó úton járunk. Aztán persze történt, ami történt…
…Most egy válogatott szünetből visszatérve ekkora viharra nem számíthatunk – nem mintha számítottunk az előzőre – viszont hangulatunk nem is oly reményteli, mint anno: a Venezia nyögvenyelős legyőzése és az Elfsborg elleni botrányos SEMMI után, a Monza ellen már kötelező lett volna győzni, ami hát jól nem sikerült. Most pedig egy kemény dömping veszi kezdetét, tényleg 3 naponta meccsekkel, rangadókkal. Nem tudom mi lesz, de egy biztos: ezt most nem várjuk, ez most csak úgy jön…
Hiába a fölény, valahogy mégis kibirkóztak némi sikert maguknak
Amikor már meccs közben elkezdtem felírogatni gondolatokat, még nagyon pozitív hangulatban tettem. Aztán a második félidő alatt egész jól elkészültem a „felvezető” részével a posztnak, mert nem sok minden volt ami lekötött volna, a végén a bosszankodáson kívül. Összességében egy nem vészes döntetlennel kezdtünk az Athletic ellen az EL-ben ami az új formátumban nem tűnik feltétlen rossz indításnak, de egyrészt ez majd kiderül a végén, hogy mennyire fog hiányozni ez a 2 pont, másrészt a jelenlegi helyzetben minden pozitívumra szükség lenne.
Csütörtök este ismét roppant különleges esemény játszódik majd le a Stadio Olimpico gyepén: Ivan Juric első nemzetközi meccse lesz az AS Roma kispadján (meg úgy általában), egy olyan sorozatban, amely átalakított formájában most leginkább az áttekinthetetlen káoszra hasonlít. De, hát mi otthonosan mozgunk a káoszban, sőt tulajdonképpen konstans bizonytalanságot élünk át az elmúlt 1,5 évben. A mostani másfél hétben viszont már-már egy Emir Kusturica filmet idéző szédítő tempóban vágtánk mindezt a pofánkba.
A szokásos augusztusi pár forduló utáni válogatott szünet végére értünk. Legutóbb egy „félkész” csapatok csatájában játszottunk gól nélküli döntetlent ami sajnos történelmileg a jó eredmények közé tartozik a Juventus vendégeként. Aztán egy igen mozgalmas, igazából még mindig zajló piaci záráson vagyunk túl és most már (szinte) teljes csapattal készülhetünk az igazi pörgős őszi szezonra.
Az Empoli meccs után a Dybala-kérdésből hamar edzőkérdés vált. Bár, az kétségtelen, hogy senki nem követelte DDR fejét, de azt egy emberként mondhatjuk, amit eddig láttunk, az csalódás. Pedig nagyon szép reményekkel érkeztünk a rajtja, kb. úgy mikor az IKEA honlapon (vigyázat termékmegjelenítés!) kinézzük a kimondhatatlan nevű norvég halászdémonról elnevezetett szakállolaj tartót polcot, megrendeljük, lelkünkben szerelmetes népdalokat búgva várjuk, majd aztán egy rahedli lapraszerelt bútor között kell rendet vágni a nap végére több-kevesebb sikerrel (kedvencem, amikor a szekrényhez kevesebb excenter csavart csomagoltak, mondjuk azok nem a svédek voltak, hanem a lengyelek, na de az elv hasonló, az időtöltés milyensége meg gondolom ismerős mindenkinek).
„Talán utolsó fellépésére készül a veterán gladiator. A rutinos, minden hájjal megkent harcost csak a legvégén, a fináléra engedik be. Addigra a kezdetben is elég ellenséges, és vérmes tömeg már beleunt a látottakba, tehetetlen dühét ráöntené valaki másra. VALAKIRE. Hősünk ekkor lép be a száraz küzdőtérre; ellenfelei fáradtan, izzadva a hőségtől és az eddigi komoly fizikai megpróbáltatástól most megállnak egy pillanatra, összenéznek. Szemükben új tűz lobban, biccentenek egymás felé, mindenki tudja mi a dolga: Őt kell eltakarítaniuk! Az edzett harcosunk, azonban tudja ezt. Még mindig elég gyors és technikás, habár megkopott az évek során, de azt is pontosan tudja, egy kicsit lenézik már. Most harcba indul, lerántják, de továbbviszi az akciót, utolsó leheletével még gólpasszt ad a termetes szláv harcosnak, aki történetünk elején éppen csak belehurcolják ebbe a világba. Több ez mint, egy jó labda, ez egy staféta átadás, és egy ellenfélnek bevitt kegyelemdöfés egyszerre. A tömeg megdöbben, majd szinte megőrül, éljeneznek. Akik, ellene voltak fölállva tapsolnak, virágok repülnek a stadion gyepére. Dybala ott fekszik, arccal az égnek és magában mosolyog; várja, hogy hordágyon vigyék le, kísérve az ellenfelek és barátok hosszú elismerő pillantásával. A sorfal összezárul, hősünk búcsúzik…”
Jó pár éve már, hogy a nyári holt térben megpróbáljuk csapatunk játékát átfogóbban értékelni. Most sem lesz ez másképp, bár tombol az EB láz, megkezdődött a Copa Amerika és az Olimpiáról még nem is beszéltünk, de mi mégis az AS Roma ügyein rugózunk. Így is van ez jól, egy ilyen helyen.
Ha Neked szintén lenne kedved nyakatekert kérdéseink megválaszolására, ne fogd vissza magad, és írd meg nekünk kommentbe a válaszaid.
