Őrült tudós az atomlaborban

Daniele De Rossi eddig bizonyította, hogy van mersze változtatni és bevállalni új dolgokat, ahogy bizonyította azt is, hogy remek motivátor, és van elképzelése arról, mit szeretne, és hogyan. Ezzel alaposan meglepte például a Veronat, vagy az Intert. Most azonban sikerült magát és minket is meglepnie, de ez a meglepi inkább arra hasonlított, amikor Dee Dee suli után beszabadult Dexter laborjába…

„Őrült tudós az atomlaborban” bővebben

Mese a virtus-ról

Róma korai felemelkedés történetében elég sok homályosnak mondható pontot lehet kitapintani. A város alapításának mitikus meséje után az egyre nagyobb hódításokat bemutató városállam nem csak katonai erejének, hanem páratlan egyéniségeinek köszönhetően bizonyította be mindenki számára, hogy eleve uralkodásra rendeltetett.

Ezek, a többségében férfiak rendelkeztek olyan karizmával, elszántsággal, és persze hazaszerettel, melyek az ellenségben riadalmat, de minimum tiszteletet ébresztettek, akik belátva Róma erényeit kénytelenek voltak fejet hajtani előttük. Olyanok előtt, mint Mucius Scaevola, aki nyílt tűzön barbeque-zta el a jobb kezét, vagy a Horatius testvérek, akik a szomszéd latin királyság, Alba Longa rivális családjával – a Curiatius-okkal – játszottak hegylakósdit. Sok jellem, sok alázat Rómáért, sok áldozat.

David: Horatiusok esküje. Három kard, három pont. Egyértelmű. A kép bal oldalán romanista feleségek keseregnek az újabb hétvégi meccs miatt…
„Mese a virtus-ról” bővebben

A jelen mestere a jövő kapitánya

Don Corleone lassan lesántikál az emeletről. A földszinten, a félhomályában Tomot találja, aki rezignáltan bámulja a dolgozószoba sötét sarkát, kezében egy pohár szíverősítő. A Don fáradtan, nehézkesen leereszkedik a székre. Tom várakozó pillantással feléje fordul, de nem szólal meg.

– Adj egy kortyot. – Töri meg a pár másodperces csendet a Don. Tom készségesen átnyújtja poharát, de még most sem szólal meg. Az öreg egy hajtással kiissza. Összeszedi minden erejét.

– A Mama most sír a szobájában. Halottam, hogy autók érkeztek. Te vagy a Consigliere, mond el nekem is, amit mindenki tud már…

„A jelen mestere a jövő kapitánya” bővebben

Az elszaladt kismalac, a bátor házikedvenc, és a kormos ruhás szerencsehozó

Kedves Mindenki!

Elsősorban Boldog Új Évet kívánnék minden kedves, lelkes fórumozónak! Itt van 2024, és szünetmentesen zajlik csapatunk augusztusban megkezdett kalandsorozata, aminek elérkeztünk a következő állomásához, az Atalantahoz. A mostani összefoglaló/beharangozó inkább egy véleménycikk lesz, mint valós érvek és számok bűvöletében íródott munka, mert habár az utóbbi egy hétben nem tudtam követni igazán az eseményeket, de azért igazán elmehet mindenki a jó büdös p… (mármint nem Ti)

Részleteiben…

„Az elszaladt kismalac, a bátor házikedvenc, és a kormos ruhás szerencsehozó” bővebben

Az eredményesség viszonylagossága, II. rész

Dacolva a fellépő nehézségekkel (úgy, mint a laptomon halála, az AS Roma gyalázatos szereplése, vagy a Karácsony közeledte) megírom a jól beígért poszt második részét, amely sokkal fogyaszthatóbban, a taktikáról fog szólni.

Persze felmerül a kérdés: van-e értelme taktikai okoskodásnak most, amikor ismét a már-már örök érvényű ünnepi sláger jelent meg (letaszítva a Lászt Krisztmeszt): Mourinho a kutyaütő, vagy a keret?

A válasz a kérdésre: szerintem egyértelműen: igen. Mármint érdemes a taktikával foglalkozni, egyszerűen azért, mert a jól szervezett stratégiával át lehet hidalni a hiányokat, és ami még nagyon fontos: erőt és önbizalmat ad. Mechanizmusokat gyárt, melyek, ha működnek, akkor egy gyengébb képességű együttes is felülkerekedhet egy nálánál sokkal magasabbra értékelt brigádnál (lásd Bologna, igaz, a felálló kezdők közt nincs akkora különbség, mint a keretek közt; Roma: 154, míg a Bologna 135,45 millióval futott ki, ami elhanyagolható különbségnek tűnik).

A stratégia azonban nem csodafegyver – ezzel tisztában vagyok – minden meccsen vannak kulcsszituációk, és kulcsjátékosok, akik a megfelelő döntéseket jól, vagy rosszul meghozzák, és nem tagadom rengeteg múlik a szerencsén, játékvezető stílusán, egy pillanatnyi koncentráció zavaron, stb. De, én alapvetően hiszek abban, hogy amit kétszer (vagy még többször) láttam a pályán, az egy tudatos játék, akkor is, ha az illető lesre fut, vagy, ha az ellenféltől kapja az átadást, ha kihagyja a ziccert, vagy el sem jut odáig. Ezek a tudatos részek pedig gördülékennyé tehetik és teszik a játékot, ami az eredményességet is előmozdítja (még, ha nem is mindig ez dönt, lásd a Bologna legújabb bravúrja az Inter ellen).

„Az eredményesség viszonylagossága, II. rész” bővebben

Az eredményesség viszonylagossága I. rész

Jogos felvetésként találkoztam a fórumon azzal, a jelenséggel, hogy az utóbbi időben inkább csak akkor élénkült meg a diskurzus, ha a csapat nem hozott valami elvárt eredményt. Én személy szerint magam is érzem, hogy a lelkesedésem nem túl magas, ha csak a 90. perc után tudunk valami csoda folytán (vagy annak tűnően) fordítani a Lecce ellen, esetleg két randa gólt betuszkolunk a Sassuolonak, hogy aztán egy rangadón úgy játszunk, mint egy friss feljutó, aki örül annak, ha nem tömik ki. De valljuk meg magunknak őszintén, érthetetlen, hogy minden versenysorozatban állva, miért ugrottunk elég negatív hangulattal ebbe a mostani kemény adventi-újévi rangadósdiba (tisztelet a kivételnek természetesen)?

A kérdést nyilván megközelíthetnénk a tömegpszichológia-szociológia, vagy egyéb áltudományok felől is, de sokkal inkább foglalkoznék a csapattal, és Mou-val. A vele szemben megfogalmazott elvárásokkal, és eredményesség – eredménytelenségével.

Annál is inkább, mert azon szerencsés helyzetbe kerültünk, hogy egymás után két közvetlen riválissal játszunk, ráadásul két olyan csapattal, mely idén nagyon más megítélés alá esnek. Elsőnek a Bologna lesz az ellenfél, aki az idei kiírás meglepetéscsapata kitüntető címért, és egy európai kupasorozatban való indulásért szállt harcba. A másik pedig az a Napoli, aki a tavalyi tényleg lenyűgöző idénye után, küszködik, immáron Walter Mazzarrival. Ezekhez képest hol állunk mi, most egy kicsit a számok nyelvén, majd legközelebb kicsit taktikailag.

„Az eredményesség viszonylagossága I. rész” bővebben

Mediterrán növényeink gondozása, avagy kertészeti tippek Josétól

Az éghajlat változásával, és a hideg idő egyre későbbre tolódásával a november ma már nem feltétlenül jelenti a kerti munkák végét. A hajnali fagyok megjelenése azonban a szükséges elmaradások pótlását sürgetővé teszi. Most, ezen legfontosabb tennivalókat igyekszünk a kiskerttulajdonosok figyelmébe ajánlani.

José kertész első jó tanácsa: régi ruháink kitűnőek a kertbe!
„Mediterrán növényeink gondozása, avagy kertészeti tippek Josétól” bővebben

Kupa előtt, Coppa után!

„Egy történetnek legyen eleje, közepe, és vége…

nem feltétlenül ebben a sorrendben.”

(Jean-Luc Godard, 1930. december 3. Párizs)

Csapatunk vasárnap 18:00-kor fogadja a Stadio Olimpicoban a Lecce gárdáját (ezúttal a Sport 1 adja). Az rendezvény naptárat ezúttal nem miattunk, hanem a vendégek miatt alakították így ki. Ugyanis a Lecce a hét közepén pályára lépett, mégpedig szerdán a Coppa Italia 3. fordulójában, amiben a „nagyok” még nem vesznek részt.

„Kupa előtt, Coppa után!” bővebben

Gyilkos-sorozat

A krimi műfaj nagy sajátja, hogy minden önálló mű címében szerepelni kell a gyilkosság, halál és egyéb erőszakos bűncselekményekre vonatkozó szónak, mintha az ember, aki leült megnézni egy Columbo részt, ne tudta volna, hogy itten kérem öldöklés lesz. (Aki esetleg nem számított rá, annak meg is mutatták az elején, hogy aztán nyugodt szívvel szundítson el a képernyő előtt. Ugye ismerős?).

Egy Róma meccs előtt azonban ezt nehezen lehetett volna ilyen lazán kijelenteni. Mégis, a csapat gyilkos fokozatba kapcsolt, az elmúlt hétben, és nemcsak legyőzte az előző három ellenfelet, hanem, még le is simázta, ami valljuk meg elég szokatlan volt a Mourinho-érában.

„Gyilkos-sorozat” bővebben