Boldog szülinapot mindenkinek! Mert ma van június 7. és ez a Roma egyik szülinapja! A másik július 22.-re esik. Miért van két szülinapunk? Mert a Rómánál semmi sem egyszerű és ez alól az alapítás se volt kivétel.
A Curva Sud a három alapító egyesület címereivel
A jeles alkalom megünneplésére ez egy kétrészes poszt lesz, ami az AS Roma eredetével és első éveivel fog foglalkozni. Nem annyira a meccsekről, játékosokról fog szólni, inkább a klub létrejöttének a körülményeiről, kezdeti nehézségeiről.
- Az előzmények, a római foci kezdetei
A Roma 1927-ben alakult, három egyesület, a Roman, az Alba Audace és a Fortitudo Pro Roma fúziójából, de korántsem volt egy egyszerű egyesülés. Hogy megértsük a Roma létrejöttét, először ismerni kell a körülményeket, amik között létrejött, a római labdarúgás viszonylag elmaradott színvonalát és a történelmi kontextust, a Mussolini féle fasiszta diktatúrát.
A focit Rómába először a britek hozták el, a különböző brit külképviseletek dolgozói és a brit diákoknak fenntartott, katolikus kollégiumok szeminaristái játszották az első focimeccseket. Aztán eljöttek igazi focicsapatok, elsősorban Észak-Olaszországból és tartottak egy pár nagyon sikeres bemutató meccset. Az első mérkőzést, ami dokumentálva van, 1895-ben rendezték meg, 20.000 néző előtt a Velodromo di Via Isonzoban, ez egy bemutató mérkőzés volt a Societá Udinese di Scherma e Ginnastica és a rovigoi Societá Rodigina di Ginnastica között. Jellemző a kezdetekre, hogy elsősorban azért maradtak fenn újságcikkek a jeles eseményről, mert őfelsége a király és a királynő is kilátogattak a mérkőzésre.
Az 1890-es évek közepén elkezdtek szerveződni az első helyi labdarúgó klubok is. Az első római „bajnokságot” (hangsúly az idézőjeleken) 1899-ben rendezték a Villa Pamphilj nevű római parkban és összesen 3 csapat vett részt benne: az SGR (Societá Ginnastica Roma), a Football Club Roma és a Sporting Club Roma. Ezek természetesen amatőr klubok voltak, de mindenesetre a győztes és Róma első labdarúgó bajnoka végül az SGR lett.
Az SGR címere
Ahogy teltek az évek és új egyesületek alakultak, különböző próbálkozások voltak egy helyi torna létrehozására, például 1907-ben megrendezték a Campionato Romanot, a Virtus, a Lazio, a Juventus Roma és a Roman részvételével, ezt a tornát a Lazio nyerte. De az első igazán hivatalosnak tekinthető fővárosi bajnokság 1910-ben került megrendezésre, a római labdarúgás színvonalát jelzi, hogy ez a bajnokság Olaszországban harmadosztályúnak volt minősítve. Négy csapat indult az első kiírásban: a Fortitudo, a Juventus Roma, a Lazio és a Roman. A Lazio, mely abban az évben alapította meg hivatalosan a labdarúgó szakosztályát, ellenállhatatlannak bizonyult és nemcsak az első bajnokságot nyerte meg, hanem a következő négy kiírást is!
De közben, már az 1912-es kiírástól kezdve, a római bajnokság átalakult, a helyét elfoglalta a Lazio tartományi első osztályú bajnokság, ami az új közép-déli bajnokság része volt, ebben főleg Lazio, Toscana és Campania tartományok csapatai szerepeltek. Ennek a tornának a végső győztesét érte minden évben a „megtiszteltetés”, hogy az aktuális észak-olasz bajnok hülyére verje egy döntőben az olasz bajnoki címért. Az első két évben az áldozati bárány a Lazio volt, 1913-ban kaptak egy sima hatost a Pro Vercellitől, 1914-ben viszont bevezették a kétmeccses, visszavágós döntőt, úgyhogy összesítésben már 9-1-re kaptak ki a Casaletól.
A Roman címere, nemes egyszerűséggel egy focilabda.
A következő tartományi bajnokságot viszont a Roman nyerte, akik az AS Roma későbbi alapítói közé tartoztak és a mai AS Roma színeihez hasonló, sárga-piros mezben játszottak. A Roman hivatalos neve Roma Foot Ball Club, vagy Foot Ball Club di Roma volt (ne kérdezzétek melyik volt a hivatalos a kettő közül, mert mindkét nevet használták), de semmi köze nem volt a korábbi azonos nevű egyesületekhez. A Romant, ahogy az angol elnevezés is mutatja, Rómában élő britek, konkrétan skótok alapították 1901-ben. Később csatlakozott hozzájuk néhány helyi arisztokrata és egy kiválóan szervezett, anyagilag rendkívül erős, kimondottan elitista jellegű klub volt. Például az övék volt az olasz főváros első állandó focipályája is, a „Due Pini”, aminek a helyén ma teniszpályák találhatók, Róma jómódú Parioli negyedében. A Roman vezetői vetették fel először a római labdarúgó klubok egyesítésének a gondolatát, az ő kezdeményezésükre 1912-ben egy barátságos mérkőzésre összehoztak egy „római csapatot”, a főváros legreprezentatívabb klubjaiból és a Due Pini pályán legyőzték 3-1-re a genovai Andrea Doriát. Érdekes még, hogy később 1927-ben az AS Roma a Romantól örökölte az első székhelyét is.
A Roman egyik utolsó csapata az egyesülés előtt
Aztán a tízes évek közepén jött a világháború, a bajnokságok egy időre félbeszakadtak és a béke után a városi elsőségért főleg két másik egyesület, a Fortitudo és az Alba versenyeztek egymással. Az észak-olasz csapatokhoz képest viszont semmi sem változott. Valójában az egyre gazdagabb észak-olasz klubok még erősebbek lettek és rendre tönkreverték a déli ellenfeleiket. Rómában helyi alapon, a kerületek között folyt az igazi rivalizálás, a Lazio, az Audace, a Roman, a Pro Roma, a Fortitudo és az Alba között, ez utóbbi két klub között volt a legélesebb ellentét, úgyis fogalmazhatnánk, hogy ők ketten játszották a derbit.
A Fortitudo címere
A világháború után, Toscana tartomány kivált a déli csoportból és csatlakozott az északihoz, innentől kezdve, a fővárosi egyesületek gyakorlatilag egyeduralkodók lettek a déli csoportban. Az első éveket a piros-kék mezes Fortitudo uralta, ők is a Roma későbbi alapítói közé tartoztak és mai szemmel nézve egy nagyon érdekes klub volt. Az egyesületet szerzetesek alapították 1908-ban (pontosabban Damaso Cerquetti testvér), X. Piusz pápa adományozta az egyesület pályáját és rengeteg, nagyon lelkes szurkolójuk volt. Tökéletesen jellemzi a Fortitudót a klub legendás alakja, Porfirio Ciprari testvér, aki egy személyben volt az edző és a klub elnöke is.
A Fortitudo csapata
Miután a Fortitudo zsinórban nyert 3 regionális bajnokságot, eljött az Alba ideje, ők is a Roma alapító klubjai között voltak. A csapat egyetlen nagy fehér vízszintes csíkkal áthúzott, zöld színű mezben játszott, a klubot 1907-ben alapították és a tulajdonos Umberto Farneti volt, akinek többek között volt egy jól menő borozója Róma belvárosában, a híres Bottiglieria del Gambero, magyarul „A rák borozó”, ez a borozó volt a szurkolók törzshelye és egyben a klub hivatalos székhelye is! A korabeli beszámolók szerint Farneti úr nem volt egy egyszerű eset, egy nagy darab embert kell elképzelni, akinek egy látáshiba miatt az volt a beceneve, hogy er guercio, magyarul „a bandzsa”.
Az Alba címere
Farneti úr, amellett, hogy elsőként szabályos fizetést adott a játékosoknak, arról vált hírhedté, hogy nagyon ügyesen tudta átcsábítani az Albába az ellenfelek focistáit. Például Degnit, a Fortitudo kiválóságát, egy borozóval fizette ki és amikor a játékos panaszkodott, hogy nem megy a bolt, nyitott neki egy másikat. Főleg a Fortitudo játékosaira járt rá, ezért is „szerették” egymást annyira a két klub szurkolói, ekkoriban jegyezték fel az első jelentősebb szurkolók közötti összetűzéseket a fővárosi labdarúgás történetében, amikor a katolikus szerzetesek csapatának a szurkolói összekaptak a borozó törzsközönségével.
Az Alba háromszor is megnyerte egymás után a regionális bajnokságot, de természetesen őket is ronggyá verték az északi ellenfelek. Például, képzeljük csak el, amikor a Rák borozóban alapított Alba, összecsapott a Fiat tulajdonosának, a mélyen tisztelt Edoardo Agnelli úrnak a Juventusával. Egy mészárlás volt! Összesítésben 12-1-re nyert a „Fiat” a „borozó” ellen.
Az Alba 1924/25-ben
Aztán a húszas évek közepére, az időközben hatalomra jutott fasiszta rezsim felismerte a fociban rejlő potenciált és megszületett a központi döntés, hogy létre kell hozni egy nemzeti szintű, magas színvonalú olasz labdarúgó bajnokságot. Ekkor Olaszország szerte elindult egy klubalapítási, klubegyesítési hullám, például ekkor alapították a Fiorentinát, ekkor olvasztották be a Napoliba a nápolyi fociklubokat és ekkor alakult meg 1927-ben az AS Roma is. Még az olasz labdarúgás hagyományos északi fellegvárai sem maradtak ki, például Genovában ekkoriban egyesítették először a Sampierdarenesét és az Andrea Doriát, a Sampdoria két későbbi alapítóját.
De haladjunk sorrendben, először 1926-ban megrendezték az első nemzeti csoportokra osztott bajnokságot, a Divisione Nazionalét. A mezőnyt két, egyenként tíz csapatos csoportra osztották és a két csoportba összekeverték a klubokat Olaszország különböző részeiről. A korabeli erőviszonyoknak megfelelően, ez mindössze három nem északi klubot jelentett, azt a három klubot, akik az utolsó déli bajnokság élén végeztek: az Alba, a Fortitudo és a Napoli.
Az Alba 1926/27-ben
Mivel mindenki tisztában volt a déli és az északi klubok közti különbséggel, mindkét római csapat megpróbált felkészülni az elkövetkező bajnokságra és egyesültek egy-egy másik római klubbal. A Fortitudo egybeolvadt a Pro Romával és létrejött a Fortitudo Pro Roma, az Alba meg egyesült az Audaceval és megalakult az Alba Audace. A két új klub, amiket innentől kezdve már csak egyszerűen Albaként és Fortitudoként emlegettek, még az egyesítések után sem érezték magukat elég erősnek, tehát mindketten elköltöttek egy csomó pénzt új játékosok igazolására és jó alaposan eladósodtak.
Így megerősödve, már lelkesen és tele önbizalommal vágtak neki az első nemzeti bajnokságnak! Eredmény? Mindketten azonnal kiestek! Úgy elverték mindkettőt, mint a közmondásos szódás a lovát! A Fortitudo utolsó lett a csoportjában, az Alba meg az utolsó előtti. Csak a Napoli, a harmadik nem északi egyesület tudott még náluk is rosszabbul szerepelni, ők az egész bajnokságban 1 kemény pontot szereztek, ha nincs a Napoli, akkor az Alba is tökutolsó lett volna.
Egy kép a 26/27-es bajnokságról, a Fortitudo szokás szerint kikap egy észak-olasz csapattól. A gondos felirat szerint a végeredmény 3-1 lett az Alessandria javára.
A római klubok látványos kudarca két eredménnyel járt, egyrészt mindenki számára nyilvánvaló lett, hogy a római klubok abban a formában nem voltak versenyképesek, radikális változásokra volt szükség. Másrészt Mussoliniéknél lecsapta a biztosítékot, hogy az „Új Római Birodalom Fővárosa” nem tud kiállítani még egy középszerűen elfogadható focicsapatot se, ami nagyban gátolta a „nagy nemzeti bajnokságról” szőtt álmaikat és központi döntés született: muszáj létrehozni egy reprezentatív római focicsapatot! Reprezentatív alatt azt kell érteni, hogy ha egy mód van rá, akkor legalább ne essen ki az első osztályból.
Ekkor került az előtérbe a történetünk főszereplője, Italo Foschi, az AS Roma szellemi atyja, alapítója és első elnöke, aki azt a célt tűzte ki maga elé, hogy létrehozzon egy erős római klubot, mely a város nevét viselné, hogy egyenrangú ellenfélként képviselje a fővárost az északi egyesületek ellen.
Italo Foschi fiatalon
Foschi egy gyakorló sportember volt, szerette a birkózást és a vívást, de a foci volt a legnagyobb szenvedélye. A Fortitudo Pro Roma elnöke volt és tagja volt a CONI-nak, az Olasz Nemzeti Olimpiai Bizottságnak is. A CONI tagjaként, Foschinak nagyon komoly szerepe volt a Carta di Viareggio megszerkesztésében, ez az 1926 augusztusában kiadott dokumentum fektette le a modern olasz labdarúgás alapjait. Többek között egyesítette az északi és déli bajnokságokat, bevezette a professzionizmust, az átigazolási időszak intézményét és megtiltotta a külföldi játékosok leigazolását (kivéve az olasz származásúak, az úgynevezett oriundi esetében, akik jöttek is szép számmal Dél-Amerikából).
Foschi nagy lelkesedéssel magára vállalta az új klub megalapítását, korábban már részt vett több labdarúgóklub alapításában (Sambenedettese, Giuliese), ráadásul egy megbízható, militáns fasiszta tisztviselő volt, a fasiszta párt római szekciójának a titkára. Tehát naivul azt hitte, hogy élvezi a fasiszta párt teljes körű támogatását és egyetértésben tárgyalhat majd a leendő klub létrehozásához kiszemelt fővárosi klubok vezetőivel, akik ekkor már természetesen szintén a fasiszta párthoz tartoztak. Tulajdonképpen Foschi már télen, jóval a bajnokság vége előtt, előre eltervezte az új egyesület megalapítását, amely elsősorban a három legerősebb római klub fúziójára alapult volna.
Valójában négy klubról volt szó, de a Roman eredetileg viszonylag kisebb jelentőséggel bírt Foschi terveiben, a hangsúly a három nagyobb klubon volt. Az egyik klub az Alba volt, amelyik a Fortitudohoz hasonlóan, gyalázatosan leszerepelt, kiesett az első osztályból és úszott az adósságban. A másik Foschi által kiszemelt klub a Lazio volt. Foschi klubjával, a Fortitudoval együtt, ez volt a három legerősebb csapat a fővárosban. Egyáltalán nem mellékes, hogy hiába csúszott le az első egyesített kétcsoportos nemzeti bajnokságról, a Lazio volt a fővárosi labdarúgás legeredményesebb egyesülete, ráadásul nem voltak eladósodva, mint a másik két klub és csak nekik volt egy saját tulajdonú, igazi stadionjuk, a La Rondinella.
Egy korabeli karikatúra Italo Foschiról, aki a kép tanúsága szerint tényleg sok sportban kipróbálta magát.
Ha mindez kevés volna, a Napoli és a már említett négy római klub hiányában, az előző szezonban a Lazio simán megnyerte a Gruppo Sudot, a „Déli Csoportot” a másodosztályban és könnyedén kiharcolta a szereplést a következő első osztályú bajnokságban, szemben az Albával és a Fortitudoval, akik ugyebár kiestek. Nem túlzás kijelenteni, hogy a három klub közül, messze a Lazio volt a legjobb helyzetben.
Bár a Lazio végül természetesen nem tartozott a Roma alapítói közé, a teljesség kedvéért térjünk ki nagyon röviden a Lazio korábbi történetére is. A Lazio megalapítása elsősorban Luigi Bigiarelli, egy fiatal bersagliere (hegyi vadász) és kiváló atléta érdeme volt, ő volt az, aki 1900-ban szeretett volna részt venni a Giro di Castel Giubileo nevű távgyalogló versenyen. De ezen a versenyen csak hivatalos egyesületek tagjai indulhattak, ezért Bigiarelli összehívta néhány barátját, meg a testvérét és velük közösen 1900-ban megalapította a Societá Podistica Laziót, magyarul a „Lazio Távgyalogló Egyesületet”. A Lazio az évek során gyönyörűen kinőtte magát, az atlétái számos sportban sikeresen képviselték az egyesületet és 1910-ben hivatalosan megalakult a labdarúgó szakosztálya is, mely 1927-ig a legsikeresebb focicsapatnak bizonyult az olasz fővárosban.
Luigi Bigiarelli, a Lazio távgyalogló egyesület alapítója
A Fortitudo és az Alba, a várakozásokkal ellentétben és a hagyományos rivalizálás dacára, könnyedén megállapodtak egymással. Ebben az is közrejátszott, hogy az Alba ugyanolyan helyzetben volt mint a Fortitudo. A klub elnöke ekkor már Ulisse Igliori képviselő volt, a fasiszta párt nemzeti tanácsának a tagja, aki lelkesen támogatta az új római klub megalapítását és osztotta Foschi elképzeléseit. Már csak a Lazioval való megegyezés hiányzott, a Foschi által tervezett római „szuper-klub” megalakulásához.
Folytatás itt.