Ezúttal Rudi Völlerről szeretnék mesélni, a német válogatott világbajnok csatáráról, aki a 80-as évek végén és a 90-es évek elején játszott a Rómában.
Völler a Werder Bremenben robbant be az európai labdarúgás elitjébe és 1987-ben megtalálta őt a Roma. Akkor a Roma elég nehéz helyzetben volt, a 80-as évek első felében mutatott kimagasló teljesítmények után, a csapat visszaesett a középmezőnybe. A Roma legendás elnöke, Dino Viola, egy sztárigazolást keresett, akivel a klub visszajuthat az élmezőnybe és megtalálták Völlert, aki lelkesen igent mondott a Rómának és le is igazolták 5,5 milliárd líráért (3,75 millió euró).
Állítólag eredetileg a Roma svéd edzője, Sven-Göran Eriksson választotta ki Völlert, ehhez képest, amikor Rudi megérkezett a fővárosba, Eriksson már továbbállt a Fiorentinába és a Roma kispadjára visszatért egy másik svéd, minden idők legjobb romanista edzője: Nils Liedholm. Ez persze nem jelentett problémát, Liedholm nagyon boldog volt, hogy egy Völler kaliberű játékossal dolgozhat, a legendásan babonás svéd mestert kivételesen még az sem érdekelte, hogy Rudi milyen csillagjegyben született, mert egy dolog a babona és más dolog a teljesítmény.
Bruno Contival
Az első meccsén az Olimpicóban, a Cesena ellen, azonnal betalált és úgy tűnt, hogy minden a legnagyobb rendben lesz. De aztán sajnos Völler első szezonja Rómában nagyon rosszul sikerült, 21 meccs és 3 gól, ez minden volt csak nem elfogadható. Állítólag egy félrediagnosztizált sérülés volt a gyenge teljesítmény oka, de ez nem sokat számított, a lényeg, hogy Völlert minden oldalról támadták.
Tudni kell, hogy Rómában Völlert a mai napig végtelen tisztelet és szeretet övezi. Ennek az oka nem a kimagasló teljesítménye, vagy legalábbis nemcsak az, hanem elsősorban az emberi tulajdonságai, a korrektsége, az odaadása. Amikor az első katasztrofális szezonja után betámadták, akkor bement Viola elnökhöz és megmondta, hogy nem akar gondot okozni a Rómának és a vezetőknek, akik odavitték. Közölte, hogy az Eintracht Frankfurt hajlandó lett volna megvenni őt, ugyanannyiért, amennyiért a Roma vette a Werdertől és ha úgy gondolják, akkor nyugodtan adják csak el. Akkoriban nagyjából minden focista a Serie A-ba vágyott és nagyjából minden sztár ott is játszott. Onnan minden más bajnokság egy visszalépés volt. Völler mégis önként felajánlotta, hogy elmegy. De Viola nem így gondolta, látta, hogy milyen emberrel van dolga és bízott Völlerben. Röviden megmondta neki, hogy „nem mész te sehova.” Az elnökünk nem volt egy beszari alak, szembeszállt a médiával meg a szurkolókkal és megvédte Völlert.
Dino Violával
A következő szezonban, miután meggyógyult a térdsérüléséből, lassan elkezdte termelni a gólokat és közben az öltöző egyik legmeghatározóbb vezéregyénisége lett. Amikor a csapatnak nehezen ment, akkor mindig Völler volt az, aki a hátára vette a csapatot, szóval és tettekkel motiválta a többieket. A csapattársai istenítették, elsőként érkezett az edzésekre és utolsóként ment haza, a meccseken pedig kivétel nélkül mindig odatette magát, mindig teljes szívvel játszott.
Ruggiero Rizzitelli többször elmesélte, hogy az egyik meccsen nagyon rossz állapotban volt, alig tudott talpon maradni. Völler látta, hogy bajban van, odament hozzá és a jellegzetes német akcentusával (amúgy nagyon szépen beszél olaszul) megmondta neki, hogy „ne izgulj Ruggiero, te csak maradj ahol vagy, majd én futok helyetted.” Ettől persze Rizzitelli is összeszedte magát, mert ha a világbajnok német válogatott középcsatára ezt mondja, akkor nem számít a fáradtság, nem számítanak a sérülések, akkor neki is kutyakötelessége odatennie magát. Ez Rudi Völler!
Rizzitellivel
A romanista szurkolók pedig imádták! Saját dala volt, amit az egész Olimpico énekelt, a „Vola tedesco vola”, „Repülj német, repülj” és amikor ez a dal felcsendült, akkor nagyon nehéz volt nem fellelkesedni. Sokan nem értik, hogy a 90-es vb döntőn Rómában, az olasz közönség miért ünnepelte a németek világbajnoki címét. Egyszerű, mert a többségük római volt és a németekkel ott volt a mi Rudink is, ráadásul ő harcolta ki a németek győzelmet érő tizenegyesét. Hát persze, hogy a romanisták boldogok voltak, ha már nem nyerhettek az olaszok, akkor legalább nyerjen Rudi Völler! Meg persze ha világbajnok Roma játékosokról van szó, ott volt Berthold is abban a német válogatottban, róla se feledkezzünk meg!
Weltmeister…
Völler legjobb teljesítménye a Rómában az 1990/91-es UEFA-kupa volt, amikor Rudi a „fülénél fogva” rángatta be a Rómát a döntőbe. Ne keverjétek össze az akkori UEFA-kupát a mostani „másodosztályú” Európa-ligával, egészen már kupasorozat volt. Nem voltak „bemelegítő” csoportmeccsek, „pofozógép” csapatok ellen, csak egyenes kiesés volt és aki akár csak egyszer is hibázott, az azonnal ment szépen haza. A mezőny pedig nagyságrendekkel erősebb volt.
A Roma először oda-vissza megverte 1-0-ra a Benficát, szépen beköszöntünk a mi korábbi Eriksson mesterünknek! Ezt előzetesbe kapta, amiért utána elment edzeni a pizsamakék „unokatesóinkat”!
Utána a Valencia következett, 1-1 Spanyolországban és 2-1 Rómában, Völler tizenegyesből ejtette ki őket. Utána átgázoltunk a Bordeaux-ón, 5-0 Rómában, Völler klasszikus mesterhármasával és 2-0 Bordeaux-ban, itt Rudi már „pihent”, csak egy gólt rúgott büntetőből. Az olyanok mint Deschamp, Lizarazu, vagy Dugarry akkor tanulták meg egy életre, hogy mit is jelent a Roma ellen játszani! Utána jött az Anderlecht és ők se jártak sokkal jobban, először 3-0 Rómában (Völler a 74-ik percben volt eredményes), majd a visszavágón 3-2, Völler újabb mesterhármasával.
Az 1990/91-es csapat, Völler lent a jobb szélen csücsül.
Az elődöntőben következett a torna nagy meglepetés csapata, a dán Brøndby, a fiatal Peter Schmeichellel a kapuban, akit pont ezután vett meg a Manchester Utd. A dánok tényleg tudtak valamit, Dániában csak 0-0 lett, a visszavágón Rómában pedig volt minden, egy igazi kínszenvedés lett az a meccs. Rizzitelli félóra utána vezetést szerzett, de egy óra után, egy bohózatba illő „dupla-öngóllal” kiegyenlítettek a dánok, amikor egymás után két Roma játékos is a saját kapuja felé terelte a labdát. Ekkor ugyebár, az idegenben lőtt gól miatt, a Brøndby állt továbbjutásra.
Ezután egy igazi ostrom következett, a Roma teljesen beszorította a dánokat, és kialakított legalább egy tucat ziccert, de semmi se akart bemenni. Pontosabban egy szöglet után nagyon úgy nézett ki, hogy az egyik dán a gólvonalon túlról vágta ki a labdát, de akkor még nem volt VAR, meg elektronikus „sólyomszem” a gólvonalon, szóval természetesen nem adták meg a gólt. Végül, amikor már a dánok fél lábbal a döntőben érezhették magukat, Völler a 88-ik percben odaért a sokadik kipattanó lövésre és belőtte a Rómát a döntőbe.
Völler gólja a 88-ik percben a Brøndby ellen
A döntőt persze sajnos elvesztettük, a Brehme, Klinsmann és Matthaus féle „német Inter” ellen. Kikaptunk 2-0-ra Milánóban, utána már hiába nyertünk 1-0-ra Rómában. Szomorú vigaszt jelentett, hogy Rudi Völler lett a torna gólkirálya 10 találattal, kapott is valami trófeát, egy „fémcipőt”, kb. úgy nézett ki mint az aranycipő, amit az európai gólkirálynak szoktak adni. Nagyon szép volt, nagyon örült mindenki, csak senki sem arra a trófeára vágyott, még Rudi sem.
Apropó vigasz, ahogy korábban a Liverpool ellen elveszített BEK döntő után, akkor is megnyertük az Olasz Kupát. Most talán viccesen hangzik, de akkor a Coppa Italia megint egy „szomorú vigaszdíj” lett. Kivertük a Foggiát, a Genoát, a Juvét, a Milant, a döntőben pedig jött a Sampdoria. Szinte hallom a kérdést: „a Sampdoria? Az is egy ellenfél?” Hehe, abban az évben a Sampdoria nyerte meg a Serie A-t! Az előző évben megnyerte a KEK-et, a következőben pedig BEK döntőt játszottak! A „Dream Team” néven elhíresült, Cruijff féle Barcelona, csak hosszabbításban tudta legyőzni őket 1-0-ra! Olyanok játszottak a Sampban mint Dossena, a „kopasz” Lombardo, Katanec, vagy a mi korábbi kedvenceink, Vierchowood és Toninho Cerezo. Meg persze főleg ott voltak a „gemelli del gol”, a „gól ikrek”, Mancini és Vialli, utóbbi abban a szezonban, a bajnoki címen kívül, fölényesen bezsebelte a gólkirályi címet is.
A Roma abban a szezonban csak a kilencedik lett a bajnokságban, akkor mégis hogyan lehet játszani egy ilyen ellenfél ellen? Megmondom: fölényesen és könnyedén! Rómában 3-1 a Rómának, itt Völler tizenegyesből volt eredményes. A visszavágón Genovában pedig csak 1-1-re futotta a kupaspecialista „Szuper-Sampdoriától”, miután Völler már a 11-ik percben vezetést szerzett, megint tizenegyesből. Nem mellékes, hogy az olasz kupában is Rudi lett a gólkirály 4 találattal, de meg kellett osztoznia a címen a csapattársával Rizzitellivel, aki szintén 4 gólt szerzett a sorozatban.
Sajnos egy évvel később, valami „zseni” a Rómánál kitalálta, hogy mekkora poén lenne lecserélni a korosodó Völlert Caniggiára. Nem tudom, hogy ez konkrétan kinek az agyszüleménye volt, de ezek azok az ötletek, amikért jobb helyeken verés jár! Tehát Völler 1992-ben elment az Olympique Marseille-be és a Roma megvette Caniggiát. Caniggia egy korszakalkotó bukás lett Rómában, 15 meccsen játszott és lőtt 4 gólt, majd megbukott a dopping teszten és kapott egy laza kis 13 hónapos eltiltást. Tehát kihagyta a következő szezont és mindenki megkönnyebbülten fellélegzett, amikor végül elpályázott a Benficába.
Hogy mit csinált mindeközben Rudi Völler Marseille-ben? Semmi extrát, rúgott 22 gólt, kiosztott 7 gólpasszt, megnyerte a francia bajnokságot és megnyerte a BL-t is. A legszomorúbb az egészben, hogy Völlernek esze ágában se volt otthagyni a Rómát, a klub „zavarta el”. Összesen két évet volt Franciaországban, utána hazatért Németországba, elszerződött a Bayer Leverkusenhez, ahol még két évig játszott, majd befejezte a labdarúgói pályafutását és elkezdett vezetőként dolgozni az „aszpirines” csapatnál.
De ezzel még korán sincs vége Völler történetének, ezek után következett az edzői pályafutása. A Leverkusenben is volt átmenetileg edző, de az edzői pályafutása csúcsát egyértelműen a német válogatott kispadján érte el. Először a válogatottnál is csak ideiglenes szerepet szántak neki, az igazi jelölt a válogatott kispadjára Christoph Daumn lett volna, a Leverkusen nagyon is sikeres edzője. Úgy volt, hogy Völler csak átmenetileg irányítja a német válogatottat 2001-ig, hogy Daumn zavartalanul befejezhesse a szezont a Leverkusennél, ahol Völler volt a sportigazgató. De Daumn botrányba keveredett és Völlert véglegesítették a kispadon a 2002-es vb-re.
Egy másik német világbajnokkal, „Tommasino” Haesslerrel
Ez volt a koreai „csaló-vb”, amikor a fokhagymás kutyahúst faló házigazdák úgy gondolták, hogy bírói segítséggel fognak eredményeket elérni. Tényleg legendás eredmények születtek azon a vébén, ott volt az ecuadori bíró, Byron Moreno, aki a házigazdák megsegítésére, egyedül legyőzte a teljes olasz válogatottat és akit később 6 kiló heroinnal szedtek össze a New yorki Kennedy reptéren. Vagy ott volt a nem kevésbé hírhedt Gamal al Ghandour, az egyiptomi bíró, aki a spanyol válogatottat végezte ki, természetesen szintén a dél-koreai házigazdák javára.
Végül pont Rudi Völler német válogatottja vetett véget a bírók és a dél-koreaiak ámokfutásának, amikor az elődöntőben 1-0-ra elverték őket. Gondolom akkorra a koreaiak már „jóllaktak”, illetve az olaszok és a spanyolok után, talán nem akarták magukra haragítani a németeket is. Lényeg, hogy a németek nagy meglepetésre bejutottak a döntőbe, ahol a papírformának megfelelően, kikaptak 2-0-ra a favorit braziloktól. Völler irányította a németeket a 2004-es portugáliai Európa-bajnokságon is, de itt teljesen csődöt mondtak, el sem jutottak a kieséses meccsekig, a csoportból se tudták kiverekedni magukat. Ezek után Völler le is mondott.
Érdemes megjegyezni, hogy ezeknek a viszonylag gyenge eredményeknek az ellenére, Németországban továbbra is népszerű volt. Úgy tűnik, hogy a közvélemény nem elsősorban őt vádolta a rossz eredményekért, hanem inkább az akkoriban rendelkezésére álló, viszonylag gyenge keretet. Továbbra is úgy tartották számon mint a „vb döntős edzőt”, ennek megfelelően Völler 2004-ben válogathatott az állásajánlatok között.
Közben a Roma újonnan kinevezett edzője, Cesare Prandelli, a felesége súlyos betegsége miatt, lemondott a Roma kispadjáról, a Rómának pedig sürgősen szüksége lett egy edzőre és felhívták Rudi Völlert. Jellemző Völler és a Roma viszonyára, hogy ahogy felhívták, Rudi azonnal igent mondott. Felpattant egy repülőre és azonnal ott termett Rómában, állítólag még alá sem írta a szerződését, még meg sem állapodott a feltételekben, de már megtartotta az első edzést. Völler nagyon lelkes volt és nem is csinált titkot belőle, nagyon boldog volt, hogy visszatérhetett Rómába! Az is jellemző Völlerre és a Rómára, hogy csak egyéves szerződést kötöttek, mert tekintettel voltak Prandelli nehéz családi helyzetére, úgy gondolták, hogy egy év után visszatérhet dolgozni és semmiképp nem akarták elvenni az állását.
Edzésen Tottival
De ez a visszatérés a Rómába sajnos nagyon rövid ideig tartott. Valójában az elképzelhető legrosszabb időszakban tért vissza. Szembe találta magát egy kerettel, ami Capello „árulása” és Prandelli távozása után, teljesen szét volt esve. Sensi elnök úr ekkor már betegeskedett, nem tudott kellő támogatást nyújtani az edzőnek, ráadásul kezdtek megjelenni az első anyagi problémák is, a Sensi család vállalati birodalmában. Sensi korábban nyíltan szembehelyezkedett az olasz labdarúgás intézményeivel, a televíziós jogdíjak igazságosabb elosztását követelte és agresszív hangnemben kritizálta a labdarúgás világának egyes szereplőit. Ebből az időszakból származnak az elhíresült „bűnszövetkezetes” nyilatkozatai és sokak szerint, ezeknek volt köszönhető, hogy a Roma gyakran meglehetősen „ellenséges” játékvezetést kapott. Állítólag Capello nem kis részben emiatt is menekült el Rómából a Juventusba.
Közben Cassano is tombolt, elhitte magáról, hogy ő az új Totti, pontosabban, hogy ő sokkal jobb Tottinál, csak éppen nem volt hajlandó dolgozni az eredmények érdekében, viszont elvárta volna, hogy sztárként bánjanak vele. Az egyik első edzésen Völler rászólt Cassanóra, valami olyasmit mondott neki, hogy igyekezzen jobban. A válasz egy nyomdafestéket nem tűrő kirohanás volt, az elképzelhető legagresszívebb és legalpáribb stílusban. Völlernek szembesülnie kellett avval, hogy a játékosok, elsősorban Cassano, azt csinálnak, amit csak akarnak és az égadta világon semmilyen eszköze nincs a fegyelmezésükre. Ez így együtt túl sok volt Völlernek.
A Roma kispadján
Még megnyerte az első meccset, 1-0 a Fiorentina ellen, de pár nappal utána, a BL-ben, a Dinamo Kijev elleni meccsen, a nézőtérről fejbe dobták Frisk bíró urat. A meccs félbeszakadt, a kijeviek megkapták a 3-0-át és ráadásul 2 zártkapus meccset is adtak a Rómának. Utána következett egy 4-3-as vereség a Messina otthonában, egy 2-2-es döntetlen Rómában a Lecce ellen (csak hogy ne felejtsük el a azt a régi, Lecce ellen eldobott bajnoki címet), végül pedig egy 3-1-es vereség Bolognában. Ezek után Rudi Völler távozott a Rómából.
Lehetne kritizálni a gyenge teljesítménye miatt a Roma kispadján, de nem érdemelné meg. Az volt talán a legnehezebb szezon a Roma újkori történelmében, amikor a külső és a belső körülmények összeesküdtek a Roma ellen. Az elátkozott 2004/05-ös szezon végül úgy vonult be a romanista történelembe, mint „a négy edző szezonja”, amikor a Roma egyetlen szezon leforgása alatt „elfogyasztott” négy szakembert (Prandelli, Völler, Del Neri, Conti).
Azt viszont bátran ki lehet jelenteni, hogy Völler akkor is hibátlanul viselkedett! Nem keresett alibiket, hanem elvitte a balhét és azonnal félreállt, hogy lehetőséget adjon valaki másnak, hogy megpróbálja megmenteni a szezont. Természetesen mások sem tudtak tenni semmit, legvégül Bruno Conti vállalta magára a hálátlan edzői szerepet és elkormányozta valahogy a csapatot a szezon végéig.
Ezek után Rudi Völler visszatért a Bayer Leverkusenhez. Soha többet nem vállalt edzői állást, pontosabban pár hét erejéig edzette a Leverkusent 2005 szeptemberében, de az tényleg csak egy nagyon ideiglenes beugrás volt kényszerűségből. Ő volt a Leverkusen sportigazgatója 2005 januárjától, 2018 júliusában pedig kinevezték az „aszpirines” klub ügyvezető igazgatójának.
Játékosként Völler egy félelmetes gólvágó volt, egy tipikus befejező csatár, egy „ragadozó”, aki folyamatos veszélyt jelentett az ellenfél kapujára. Nagyon nehéz volt védekezni ellene, kihasználva a fizikai erejét, a sebességét és a gyors reakcióidejét, minden elképzelhető módon és minden elképzelhető szögből gólt tudott szerezni. A gólérzékén kívül, ki kell emelni a szabadrúgásait, a tizenhatos környékéről simán betette a labdát a sorfal felett a kapu sarkába. De ahogy már említettem, a technikai tudásán kívül, ki kell emelni a mindenki számára példa értékű hozzáállását, hogy mindig teljes erőbedobással játszott és soha nem adta fel.
Összesen 5 szezont töltött a Rómában, 1987-től 1992-ig, közben 198 meccsen lépett pályára és 68 gólt szerzett. A teljes pályafutása adatai még sokkal lenyűgözőbbek, a különböző klubokban 314 gólt szerzett, 665 meccsen. A válogatottban pedig 47 gólt szerzett 90 meccsen. Nézzük a trófeáit, Olasz kupagyőztes a Rómával 1991-ben, francia bajnok és BL győztes az Olympique Marseille-al 1993-ban, 1986-ban világbajnoki ezüstérmes, 1990-ben világbajnok, Európa bajnoki ezüstérmes és még van egy U-21-es Európa bajnoki ezüstérme is. Volt német gólkirály, első és másodosztályban is, ahogy volt gólkirály az UEFA-kupában és az olasz kupában. Edzőként pedig ugyebár ott a világbajnoki ezüstérme a német válogatottal 2002-ben.
Rudi Völler, a Roma számára, a korszak egyik legmeghatározóbb játékosa volt. A szurkolók 2014-ben szavazták be a Hall of Fame-be és a népszerűsége Rómában természetesen ma is töretlen. A napokban ünnepelte a hatvanadik szülinapját és jelenleg is a Leverkusennél dolgozik. De azért természetesen továbbra is követi a Rómát, viszonylag gyakran szokott szerepelni a romanista médiában, mindig naprakész a Roma ügyeivel kapcsolatban és mindig nagy szeretettel szokott visszaemlékezni a Rómában töltött éveire.