Csütörtökön este kedvenc csapatunk (milyen jó ezt nem letartgikusan, némi iróniával a fogak között, enyhe gúnyos mosollyal kimotyogni) simán elintézte Európa Liga mérkőzésen az angol középcsapat (de játékosállományban magasabban értékelt, anyagilag magasabban kvalifikált) Brightont, meg a haverját Hove-t.
A sorsoláskor már jöttek a gúnyos hangok: itt a kiesés, „Ne legyen több Fejenóld, meg Blájton!” „De mi megmutattuk nekik! Azt mondták csak egy edző felpattanás a 3 kieső legyőzése (meg egy szerencsés EL továbbjutás). De aztán megvertük a Torinot, majd megvertük a Monzat, aztán a Brightont előbb lenulláztuk, megaláztuk és aztán vertük meg!” (ígérem befejeztem a Monty Python idézetek kiforgatását…). Szóval panaszra nincs ok, és mivel felvezetőkben kicsit elmaradtunk, egy kicsit érdemes visszalépnünk.
Monza után De Zerbi előtt
A Monza meccs vitathatatlanul a De Rossi-éra legnyugodtabb találkozója volt (a Cagliarit leszámítva, de ott a két csapat között valóban osztálykülönbség van a keretben), ekkor pedig jött egy érdekes vita: ami röviden úgy lehetne összefoglalni, hogy De Rossi-e a Messiás? (Biztos ő az, mert tagadja!) Vagy, csak hirtelen kicsit koncentráltabbak lettünk, aztán bejött pár dolog, ami valljuk meg, azért igaz is. (https://tukorszelso.substack.com/p/mennyire-is-igazi-a-romai-de-rossi és https://24.hu/sport/2024/03/04/podcast-ziccer-meszoly-geza-daniele-de-rossi-as-roma-ciganyozas/)
Viszont én megmondom őszintén nem értem a felvetést sem. A tény, hogy a Roma nyeri a meccseit, tény, hogy teljesen más rendszerben futballozik, és az is tény, hogy sokszor a szerencse segített a győzelmekben. De nem látom be, miért fontos most, ebben a szent pillanatban megállapítani, hogy mennyi volt ebből a szerencsefaktor? Mennyire lett DDR mesteredző? És mennyire jó ez a csapat? Ezek mind olyan kérdések, amik idővel megválaszolásra kerülnek, akkor, amikor nem mi szerzünk vezetést (mellesleg ilyen volt az Inter ellen), akkor amikor a játékosok veszítenek a koncentrációból (ez lehet a kulcsemberek sérülése, formahanyatlás, vagy egyszerűen, hogy túlnyerjük magunkat, jelenleg erre van a legnagyobb esély). Azt azért azonban leszögezem, látva az egyre magabiztosabb játékot, én egyre elképzelhetőbbnek tartom, hogy lehozunk egy fél szezont ebben a tempóban, miként tette mondjuk a tavalyi Napoli, vagy a Leverkusen az edzőváltás után.
A Brighton
Mivel még sok mindenről szeretnék még érinteni, nem megyek bele egy hosszabb taktikai elemzésbe (reméljük a visszavágó előtt, erre lesz lehetőségem). Azonban azt szerintem mindegyikőnk tudta, hogy az angol csapat edzője jelenleg az európai futball egyik leginnovatívabb gondolkodója, aki a Sassuolo és Saktyor Donyeck kispadján is ugyanazt a szellemet igyekezett játékosaiban plántálni. Játéka látványos, és főleg a „nagyok” ellen eredményes is. Nem véletlen, hogy az olasz trénert a sajtó összeboronálta olyan együttesekkel is, mint mondjuk a Barcelona.
Azt is tudhattuk, hogy ennek ellenére a Brighton nem volt kitörő formában: az utolsó 7 meccséből mindössze 2 győzelem, viszont az egyik 4-1-es (Crystal Palace), a másik 5-0-s volt (Sheffield). Kikaptak viszont épphogy a Tottenhamtől (1-2), de simán elbuktak a kieső Luton (0-5), és az alsóházi Fulham ellen (0-3). Erről eszembe jutott az egyik kedvenc Monty Phyton gegem a Repülő cirkusz sorozatból, íme (kedvenc jelenetem a gyilkos vicc, majd jól be is linkelem a végén):
A poén lényege, tök alap: várunk valamire aztán kapunk egy teljesen mást a nyakunkba (jelen esetben egy disznót). Itt még plusz, hogy tudjuk, hogy nem az fog bekövetkezni, amit majd kapunk, de azt nem tudjuk, hogy mi lesz helyette, ettől olyan meglepő. Na, pont így voltam a Brighton elleni meccs-csel is. Azt tudtam, hogy bármit jósolnék nem azt fogom bejönni.
A Brightont ugyanis kétféleképpen lehet igazából legyőzni: az egyik, hogy mivel labdadomináns csapat hagyjuk őket játszani és majd jól lekontrázzuk őket (José egy újabb könnycseppet törölt le a sorsolás után a szeme sarkából). A másik, hogy nem hagyjuk nekik a lélegzést, mivel felvállalják a rövidpasszos játékot, így sebezhetőek hátul, amikor elkezdik járatni a labdát a kapustól. Ebben sokkal több rizikó van, hiszen elcsúszhatunk védekezésben, vagy elfáradunk a nagy nyomásgyakorlásra, és úgy járunk, mint mondjuk az Arsenal tette tavaly, amikor az első félidőben kihagyott mindent, a másodikban meg elolvadt és kapott ki sima 3-0-ra otthon.
Na, egyik sem lett. Pontosabban mindkettő.
Szárnyaszegett sirályok
Az első félidő első perceiben ugyanis megpróbálkoztunk a letámadós résszel, és helyenként egészen eredményesen is: több magas labdaszerzéssel, több – elsősorban Lukaku – helyzetecskével. A gólig (a 13. perc) 5 kapura menő lövésünk is volt! Ekkor azonban már visszavettünk az intenzitásból, nem támadtunk le az ellenfél labdakihozatalait, nem léptünk ki rájuk keményen, hanem maradtunk szorosan egymás közelében a középpálya közepén, nyugalmasan szűkítettük a területet, amivel megakadályoztuk a játékuk alapját: kicsalogatás, rövid passzos oda-vissza játékok, majd a kilépő ellenfél mögötti területekre való bemozgást.
Helyette a szélen hagytunk helyet, De Zerbi készült is ezzel és elsősorban a mi jobb oldali védelmünkre rájátszva, a jól cselező Adingra-ra bízta a bontást. Nem volt reménytelen, még gól nélküli állásnál Ndicka-ról pattant egy labdája a kapufára, majd volt a félidőben még két nagyon veszélyes ívelése Welbecknek. Szerencsére Svilar a helyén volt mindkét alkalommal.
Ezalatt mi is próbálkoztunk a csalogatással, ez pedig sokkal több eredménnyel járt. Próbáltuk hátul járatni a labdát és sokat mozogtunk el, egészen meglepően. Volt, hogy az utolsó két ember Cristante – Ndicka páros volt, míg a labdakihozatalban hagyományosan részt vevő Paredes öt, Mancini meg jóval méterekkel feljebb állt. A sok dinamikus mozgás egyértelműen megzavarta az angolok fejét (- Engem gyíkká változtatott! – De már elmúlt.), mígnem Paredes saját térfelünkön kapott egy labdát és észrevette a bemozduló Dybalat, aki gyönyörűen be is fejezte az akciót.
A remek félidőt egy taktikailag nehezebben értékelhető hiba koronázta meg, illetve nem is Dunk hibája, hanem Lukaku ébersége és nyugalma kellett. A belga 7. gólját szerezte az EL-ben (Aubameyang 2-vel többet szerzett nála idén), és összeségében 18. gólját Roma tétmérkőzésen. Mondanom sem kell, ha így megyünk tovább, akkor meglesz a huszadik is.
A második félidőben az addig helyenként veszélyes Brighton tulajdonképpen alig mutatott valamit (az első játékrész 0,62-es XG után a csak 0,42). Pedig mindent elkövettek, többet rúgtak kapura (3 és 8), és hiába birtokolták a labdát (52 és 69), azzal, hogy egyre fáradtak nem volt meg az az intenzitás és az ütközés. Ebből született a 4. gól, amikor Dybala a felezőnél felvehetett egy labdát és mivel hagyták játszani, adott egy zseniális passzt a tovább mozgó Spinazzolanak. Ő El Shaarawynak, aki a Lukaku mögött érkező Cristantenak. Igazán megsemmisítő volt.
Parla Italiano?
A Brighton legyőzését sokáig nem ünnepelhetjük (és tét nélkül fütyülhetjük a címadó dalt). Szereztünk elég tetemes előnyt a visszavágóra, és innentől már valóban rajtunk múlik, hogy a továbbjutást kiharcoljuk; de nekünk elsősorban a bajnokságra kell koncentrálnunk. A következő ellenfelünk pedig a Fiorentina lesz.
A Fio-val elég nagy közös halmazunk van. Egyrészt tavaly mindketten döntőt játszottunk, idén mindketten ugyanabban a versenysorozatban indultunk, és mindketten játszottunk is csütörtökön. Sőt, mindkét csapat győzött, mégpedig 4 gólt rúgva (igaz a violák idegenben nyertek, de a jóval alacsonyabban jegyzett Maccabi Haifaval szemben). Ami, viszont nagy különbség: a Fio kapott 3 gólt.
Ez pedig fontos kulcsa a vasárnap esti mérkőzésnek. Italiano együttese ugyanis labdadomináns, és helyenként nagyon látványos játékkal áll elő, de – a Brightonhoz hasonlóan – végtelenül kiszámíthatatlan eredmények tekintetében. Idén kitömték a Frosinone-t (5-1), lejátszották a pályáról a Laziot (2-1), eközben inkább döntetlenek, vagy meglepő vereségek (mint a Lecce-től elszenvedett, ahol két perc alatt fordítottak a déliek, vagy a végtelenül gyenge formában lévő Sassuolo elleni bukta).
Egy javuló forma azonban megrajzolható velük kapcsolatban. Szóval itt lesz igazán a kulcsa, hogy De Rossi mennyire érti Italiano elképzeléseit (mellesleg olaszóra nevű Monty Phyton jelenet is van, amiben úgy tűnik olaszul tanulhatnak a tanártól, de kiderül, hogy valójában mindenki olasz, a tanáron kívül). Egyelőre ugyanis úgy néz ki DDR megalkotta a gyilkos viccet, amit az Interen kívül eddig mindenki értett (nyilván nekik nincs humoruk), és szépen kapituláltak. Reméljük, hogy ez folytatódik.
Ehhez a kulcs az, hogy maradjunk nyugodtak, és koncentráltak, mert lehetőségünk gólszerzésre biztosan lesz, kérdés, hogy értékesítjük-e? Milyen állásnál? És mennyire tudjuk menedzserelni a mérkőzést? Igazából ez utóbbival eddig nem volt gond (kivéve az első 2 meccsünk és az Inter elleni). Amikor megvolt a vezetés, akkor minden találkozón sokkal magabiztosabbak voltunk, és mindig rárúgtunk legalább egyet. Leszek telhetetlen, most is ezt várom…
Fiorentina – Roma vasárnap 20:45, Sport 1