Az AS Roma, ha nem is lazán, de behúzta a kötelezőt hétvégén a Monza ellen, most pedig újabb erőpróbák lesznek, egyrészt a nemzetközi porondon, másrészt a Serie A „legnemzetközibb” (azt nem gondoltam, hogy ilyen szó létezik, de nem húzta alá a Word sem) együttese ellen.

Mielőtt azonban nekivágnék, sajnálattal kell közölnöm, hogy ezúttal nem lesz tematikus felépítés; gondoltam, hogy hrabali hagyományokra építve egy pont-vessző nélküli regényfolyamot írok, de aki olvasta már a Táncórák idősebbeknek és haladóknak (vagy Bödőcs Tibor Meg sem kínáltakat), az pontosan tudja mennyire idegtépő és agyzsibbasztó azon végigrágni magunkat, márpedig éppen most jöttünk ki egy érzelmi hullámvasútból, szóval megkímélném mindenki idegrendszerét. A másik „nemzeti hős”, Svejk alakja pedig annyira távol áll a mi mediterrán héroszainktól (akik szenvedélyesen fogadnak, eldöntik a meccset, és kiállítatják magukat), hogy szóba sem jöhet párhuzamként. Marad a sör (egészségünkre), ami viszont elég erőltetett egy római meccsre, bár a Peroni egészen fogyasztható, és nagy öröm, hogy talján földre is begyűrözött az igényes komlóvirág teák főzésének divatja, de erről talán majd máskor.

Ezen posztmodern bevezetés után itt az idő a Monza elleni eseményeket felidézni:

Ahogy az várható volt a meccs álmosan kezdődött. Gondolom egy kiadós minestrone és egy adag carbonara elfogyasztása után senkinek nem volt kedve nagy futkorászáshoz. Lassú és körülményes támadásépítések, és stabilitás jellemezték mindkét együttest, olyannyira, hogy a félidőben a Monza 0,06-os XG-t produkált, ami kb. olyan alacsony, hogy ahhoz, hogy gólt lőhessenek az kellett volna, hogy Mancini leütve egy embert, hazarúgja a labdát, míg Rui Patricio eközben hirtelen szapora széklet problémákkal küzdve beszaladjon az öltözőbe.

Mondjuk mi sem voltunk éppen jobbak. Igaz, a 30. perc környékén kicsit megélénkültünk és szemmel láthatóan tudatosan Lukaku mögé beadott labdákkal próbálkoztunk. A 36. percben Aouar révén meg is lett az első kaput talált fejes, majd hasonló szitu a kiállítás után Belotti csetlő-botló megoldása.

És akkor jöjjön a kritika: Mourinho és stábja nagy figyelmet fordít a taktikára, ez elvitathatatlan, de egyrészt náluk végtelenül túlbiztosított minden, másrészt a játék csak egy formációra épül.

Erre nagyon szép példa Spinazzola játéka, aki az első félidő végén rendre megverte – a főleg D’ambrosio kiállítása után beállt – Carbonit, illetve a létszámhátrány miatt nem tudott két ember kilépni rá. A második félidőben azonban már kevés veszélyhelyzetet tudott teremteni, köszönhetően Birindelli gyorsaságának. és szélre sokat besegítő Gagliardininek. Mourinho reakciója az volt, hogy beküldte ide El Shaarawyt, bízva, hogy ketten legalább tudják szállítani a beadásokat.

A gond ezekkel a berúgott labdákkal, hogy céltalanok voltak. Pontosabban leginkább a hosszú felé íveltük azokat, ahol Karsdorp, Bove (nyilván a cseréig), vagy Kristensen visszafejelik középre, hogy ott valaki belecsúsztasson, vagy legyen valami. Semmi változatosság. Nincs második hullámban érkező ember, mindenki állva várja a labdát. Mivel pedig az ellenfél 16-osán belül még ilyen körülmények között is létszámhátrányban vagyunk, így csak az egyéni kvalitásokon – és az ellenfél hibáin – múlik, hogy lesz-e ebből valami. Az előbbi nem igazán jött ki, az utóbbinál meg egyszerűen annyian voltak ott, hogy könnyen kisegíthették egymásnak. Az első félidő végén még volt is rá esély, hogy ez az elképzelés valóban működjön, de Palladino felhívta rá a figyelmet a szünetben, innentől, nem volt egyetlen olyan szituáció sem eme fajtából, amit helyzetnek lehetne mondani. Kivéve egyet: a gólt.

Nagy különbség azonban, hogy itt már létszámban legalább egyenlően voltunk, köszönhetően Cristante fellépésének; Azmoun számára pedig lehetőség nyílt, hogy második hullámban „érkezzen”. A gond itt is az volt, hogy ugyanúgy állva várta a labdát mindenki, és éppen az üresen tartózkodó iráni van a legnagyobb fedezet mögött. A beadás utáni lefejelt labdára pedig tudtak mozdulni, nem véletlen a blokk, amivel betakarták a centerünket.

A játékunk amúgy is szánalmasan egyoldalas volt. Spinazzola, majd Zalewski összesen 10 (8 és 2, négy és egy sikeres) beadással próbálkozott, míg a másik oldalon Karsdorp és Kristensen eggyel sem. Én őszintén nem értem miért nem lehet ezen jól begyakorolt szituációk mellett valami másikat is kitalálni, használni. (Bocsánat a „passzoljuk fel Lukaknak”-ból is volt egy kapufánk Azmoun révén, de az is csak a mérkőzés legvégén, amikor Cristante állandóan fenn tartózkodott már és elvont egy embert – persze ez logikus, hiszen Lukakuhoz el kell juttatni a lasztit, neki pedig tartania kell, de ha nagyon sűrűn védekeznek, akkor ezekre kevés esély kínálkozik).

Tulajdonképpen egy szavam sem lehet, hiszen abból a szituációból nyertük meg a meccset, amire előzetesen José felhúzta. Csak hát, erről az a gyerekkori fejlesztő jut eszembe, amikor különböző formájú fa, vagy műanyag játék elemeket kell különböző méretű és formájú lukon átnyomni. Nos, nem tudom ki próbálta ki, de ha nagyon kitartóak vagyunk, akkor a kocka is átmegy ám a kivágott körsablonon!

Jó, megvolt a kritika, most már tényleg egy szavam sincs. A csapat zsinórban a 4. győzelmét aratta, ami csak egyszer történt meg vele portugál mesterünk regnálása óta: konkrétan az éra kezdetén. Akkor a Trabzonspor elleni oda-visszavágók mellett, a CSKA Szófia elleni Konferencia Liga meccs, és a Fiorentina, Salernitana, és Sassuolo megverésével 6-nál álltunk meg. De, ennél hosszabb veretlenségi sorozat is ritkaság nálunk: 2022. 02. 13-tól 2022. 04. 07-ig tartott egy 5 győzelmet és 4 döntetlent számláló menetelés (illetve egy 5 győzelem és 1 döntetlent hozó, tavaly a bajnokságok újraindulásakor).

Ezt lenne igazán jó folytatni, a most következő két találkozó még fontos is lenne. A hétvégi azért, mert rangadó, és mert elég gyengén kezdtünk, így kell a bravúr. A csütörtöki meg a csoportelsőség miatt.

Akkor jöjjön a Slavia…

Hazai pályán, nem is lehetne más elvárás, mint a győzelem. A prágai együttes 43,5 millió körüli értéke a mi 362-höz képest nevetséges, hogy valamilyen képet alkothassunk, kb. olyan mintha a Ferencváros lenne az ellenfél (48 millió €), akinek menetelését, és hétvégi produkcióit bármelyikünk megnézheti, ha nem elég gyors, hogy elkapcsoljon a közmédiáról.

A győzelem annál is kézzel foghatóbb lehet, mert elég takaros kis sérüléshullám megy át a csapatukon. Különösen a középpályán, ahol Sevcik, Wallem, Pech és Provod sem áll rendelkezésre (bár az utóbbi kérdéses), a védelem közepéről Ogbu hagyhatja ki a játékot, Kacharaba pedig valamifajta eltiltását tölti.

Mondjuk sérültekből nálunk sincs hiány. Llorente felépült, hogy milyen állapotban van, az kérdéses, ahogy Ndicka is, akit játékra alkalmasnak mondott José, Smalling pedig akár már padra is leülhet, aztán lesz, ami lesz vele. A középpályán Sanches játéka erősen kérdéses (Dybalara, és Pellegrinire meg nem kell számítani). (Azmoun sérülése nem számít sokat, mert egyébként sincs nevezve).

Emellett természetesen érdemes pihentetni is, Mourinho tulajdonképpen a sajtótájékoztatón nem hagyott sok kérdőjelet. Ugyan nem említette, de valószínűleg a kapuban Svilar kezd; előtte Mancini, Llorente és Ndicka várható. A középpályán Paredes, Cristante és Aouar helye biztos (bár ezt sem mondta így, de azt igen, hogy az argentin-olasz tengely neki nagyon tetszik, illetve az algír meg előre játékban az egyetlen opció). Előre El Shaarawyt említette és Lukakut. A két szélen lehet csak tippelni, ide a Zalewski – Celik kettőst olvastam.

Ellenfelünk is a 3 védős felállást preferálja. Valószínűleg nem a támadóbb verziót. A sajtótájékoztatón egyébként csak úgy mellesleg kerültek szóba a csehek (Mou kiálltása, Lukaku Milánóba visszatérése, a sérültjeink, meg egyáltalán az Inter elleni meccs jobban érdekelt mindenkit). Viszont José a szokásos őszinteségével dicsérte a csapatukat, hogy rutinosak (azok, elég magas átlagéletkorral, és gyakorlatilag állandó résztvevői a nemzetközi kupacsoportoknak), jól forgatják a labdákat, valamint nagy önbizalmuk lehet, mert mindig nyernek.

Az utóbbi tényleg egészen figyelemre méltó. Idén a Slavia 19 tétmeccsen lépett már pályára, ebből mindössze 1(!) vereséget szenvedett (igaz, az nagy téttel bíró találkozó volt, a Zorja elleni Európa Liga playoff visszavágón, amin épphogy csak továbbléptek), és 4 döntetlent játszottak. Szóval bármilyen gyenge is a csapat, egy masszív és biztosan végletekig küzdő gárda lesz, mind itt, mind majd a prágai visszavágón.

A jó az lenne, ha most és akkor is nyernénk, hiszen az biztos csoport elsőséget hozna 2 fordulóval a vége előtt (a legrosszabb esetben is 1 pont kellene utána), de erről csak akkor, amikor odajutunk…