Tudom, vasárnap van. Elmúlt a csütörtök este mámora, de talán szívmelengető még egy kicsit felemlegetni az emlékeket. Annál is inkább, mert abba a szakaszába lépett a szezonunk, amikor érdemes előre tekinteni, hiszen már nincs sok hátra, a csapat pedig még 2 fronton is áll. Joséről sok rosszat lehetett és lehet is elmondani, de az utóbbi két évben ezt a reményt a végére valahogy visszatolta az együttesbe és a szurkolókba egyaránt.
Ehhez pedig a Feyenoord elleni kupameccs az eddigi szezon majdnem tökéletes kvintesszenciája volt. A rotterdami együttesről lehet tudni, hogy elsősorban a fizikai focit kedvelik. Szeretnek futni és ütközni, de gyorsak is, nagyon keményen tudják zavarni a labdakihozatalokat, de a kontrákban sem rosszak (főleg Jáhánbáks jelentett valós veszélyt a jobbszélen, két beadásával).
Talán ennek köszönhetően – na meg a sok toldozott, bibis játékosnak – portugál mesterünk egy keményebb, masszívabb csapatot küldött a gyepre. Ha a cél az ellenfél fizikai felőrlése volt akkor az bejött (a hosszabbításra teljesen elfogytak a hollandok), ha a labdatartás, akkor az nem igazán. Íme tehát a kezdőnk:
Patricio – Mancini, Smalling, Llorente – Spinazzola, Cristante, Matic, Wijnaldum, Zalewski – Pellegrini, Belotti
Nem is ugrottunk neki az ellenfelünknek (bár volt egy jó 10-15 percünk, labdatartással és kisebb lehetőségekkel). Azért volt próbálkozás, elsősorban a balszélen Spinazzola-nak rúgott hosszú labdák, amikből többségében veszélytelen beadások jöttek (Cristante lövés kivételével).
Az első félidő ezzel az érdektelen, erőtlen és izzadságszaggal vegyes környezetben szépen el is párolgott. Ami utólag komoly változásnak tűnik, az Wijnaldum sérülése, vagy sokkal inkább a svájci bicska El Shaarawy beállása. Ha Solbakkennél ki lehet emelni, hogy taktikailag pótvizsgára kényszerülhet (itt az év vége, de talán még javíthat?), Fáraónk viszont taníthatna is már. Mikor a pályára lépett (21. perc), akkor nem a holland szerepkörét vette át, hanem Pellegriniét (aki ezzel természetesen hátrább került), a második csatárként, nyilván kicsit támadóbb felfogásban. Majd Dybala – Zalewski cserével (72. perc) jobbszélső lett a 3 védős rendszerben, egészen a bekapott gólig (80. perc), amikor a csapat átállt 4 védőre ő átment a baloldalra, tükörszélsőnek (a gólt megelőzően ő passzolta be Pellegrininek, aki aztán továbbpörgette Dybalanak). Ahol maradt is a hosszabbításra (SPOILER: innen lőtte a gólt :).
Hogy mégis valami sorrendiséget kövessek: a második játékrészben jobban menedzseltük a meccset, megvolt a vezetés is Spinazzola szerencsés találatával, ekkor jött egy drámai pillanat: Smalling lesérült, előtte már érkezett Ibanez, Llorente helyére, így a brazil lépett be középre… Mély sóhaj… Ismert eredménnyel.
Ebben a gólban kicsit az egyébként hihetetlenül nagyot játszó, és futó Matic is benne van, de Ibanez megint teljesen értelmetlenül embert fog, ahelyett, hogy az üres terület felé, – amelyen csak mellesleg két Feyenoord futballista is van – mozogna. A dolog azért is kellemetlen, mert úgy néz ki Chris Smallingot 3 hétre is elveszíthetjük, ami sorrendben: Atalanta, Milan, Monza, Inter, Leverkusen ötöst jelentene. Ezzel szemben Wijnaldum „csak” 2 hétre esik ki, ami az Európa Ligát már nem érinti. Reméljük valamivel hamarabb összedrótozzák majd őket.
Pedig sérüléssel most sem álltunk rosszul (vigyázat, képzavar): a beálló játékosok közül Dybala egy méretes kötéssel játszott a jobb combján, ami szerencsére nem zavarta a foci érdemi részében; a hosszabbításban azonban kapott egy rúgást rá (elég aljas módon), de szerencsére kihordta lábon, ettől függetlenül nem tűnt éppen száz százalékosnak. Több embert pedig nem igazán tudunk nélkülözni a továbbiakban. (Abraham egészségesnek látszott, habár gólt továbbra is nagyon nehezen rúg, míg Dühöngő bika Cristante-t már rendesen összedrótozták, szóval az Atalanta ellen már teljes erőbedobással küzdhet Bryan Balboa).
Tudom az időrendi törésekkel és tematikus rendezéssel éppen azt az érzelmi hullámvasutat törtem darabokra, ami a 80. perctől jellemezte a meccset. Dybala gólja után már érezhető volt, a ráadásban pedig egyértelművé vált a rotterdamiaknak is, hogy ki fog továbbmenni. Azt hiszem kevésbé lehet bennük meg a hiányérzet, mint a múltkor, amikor „csak” a gól hiányzott egy jó eredményhez.
Ja, igen egy esemény azonban történt még: Gimenezt kiállították. Elsőre nem is tűnt vészesnek, főleg, hogy Mancini még oda is ment társalogni vele. A visszajátszásból, viszont kiderült, hogy a védőnk csak azért lehetett dühös, mert kiderült, hogy sebezhetetlen, és az X-emberek már köztünk élnek.
Gimenez egyébként érdekes műsort produkált végig a meccs alatt, ami elég kellemetlen lehetett a holland színjátszásnak (bevallom sokat nem tudtam róla, rágugliztam, kiderült, hogy nem létezik, mondjuk ez sok mindent megmagyaráz). Egyszerre volt giccses, érthetetlen, és zavarba ejtő, de a játékvezető (az angol Taylor) érzelmes ember lehet, mert például egyből kiállította Fotit is. Gimenez többi előadása azonban már ennyire nem lett sikeres (de azért a szabadokat gyűjtögette). Végül pedig egy kicsit elvesztette a ritmust.
Továbbmentünk hurrá, mehetünk a következő ellenfélre, aki a…
Feyenoord… Atalanta lesz.
A bergamoiak sokban hasonlítanak a Feyenoordhoz. Rómától északra vannak, két színből áll a mezük, ráadásul büszkén viselik városuk nevét (ja, bocs nem ide). Ezen megdöbbentő hasonlóságokon túl még céljaik is hasonlóak voltak (minket kiejteni/megelőzni), ehhez az odavágón elért 1-0-ás győzelmük pedig csak ráadás.
[Aki még bírja az összehasonlításokat, azoknak leírom, hogy mindkét csapat gyengébb játékosállománnyal rendelkezik nálunk, de masszív, futós együttes. Szóval csak a balliberális média túlsúly és a gyíkemberek parancsára nem érezzük, hogy ez NEM KÉT CSAPAT, HANEM UGYANAZ! (ha nagybetűkkel írok, akkor minden szavam igazabb lesz – by özv. Krammerszky Rudolfné, Gizi néni, feketeöves fészbukk felhasználó].
Bevallom az Atalantatól jobban tartottam az idény elején: egy jól kinéző mercato, mellette nincsen európai kötelezettség, stabil anyagi háttér, Gasperini pedig maradt a helyén. Ehhez képest szépen lassan lecsúszni látszanak az idény végére (a Juve visszakapott pontjai után már 7 pontra van az utolsó BL hely), még a milánói együttesekhez képest is elég hektikus teljesítménnyel.
Ha csak a rangadókat nézem, még nem sikerült valakit oda-vissza megverniük (igaz csak a Napolitól kaptak ki mindkét találkozón, és hiányzik még az Inter és Juventus elleni meccsük); és nincs prioritás, hogy otthon, vagy idegenben játszanak.
Azt hiszem, nem kell hangsúlyoznom mennyire fontos lenne begyűjteni a három pontot, hogy aztán a milánóiak ellen elég legyen a vereség elkerülése is… Előreszaladtam. Remélem a csapat úgy is kezeli ezt, mintha a Feyenoord meccset folytatná, és hamar lezárnánk a találkozót.
Hétfő 20:45 Atalanta – Roma (Sport 1),