Nem kell megijedni, szerkesztőségünket nem vitte el a teljes depresszió. Most érkezünk is egy újabb poszttal, melyben kicsit összefoglaljuk az elmúlt 2 hetet és kicsit ráhangolódunk a következő mérkőzésre.

… I. Rutintalanul, meghajolva.

Kezdjük ott, hogy a BL álmoknak vége. Pedig ígéretesen indult, amikor 2 hete egy fontos idegenbeli rangadón tudtunk győzni, imponáló játékkal 5-1-re. Már az első félidőben sima 3-0 volt az eredmény, köszönhetően a magas labdaszerzésekből kialakított helyzeteknek (a múlt hétvégén nem játszottunk bajnokit). Ezzel a csapat megerősítette vezető pozícióját a Serie A-ban hét fordulóval a vége előtt (azóta a Juventus eggyel több meccset játszva 5 pontra csökkentette a távolságot). Nagy valószínűséggel jövőre is szerepelhetünk tehát a BL-ben, az idei nemzetközi kaland azonban most véget ért.

Hiába ugyanis a bajnokikon tapasztalt fölény, az olasz első osztály színvonala nem olyan magas, hogy komolyan versenyben szálljunk a legjobb angol, spanyol, német csapatokkal. A negyeddöntőben a Barcelona ellen mindkét mérkőzésen elég alárendelt szerep jutott. Habár az első Olimpicoban lejátszott meccsen 40 ezer ember előtt csupán egy gólos vereséget szenvedtünk, a meccs nagy részében a spanyol gárdának voltak helyzetei, de a második félidő második felében több nagy lehetőséggel bőven ki lehetett volna egyenlíteni. A visszavágón sajnos már kijött a különbség, nem csak a helyzeteket rúgták be, de az extrák is bejöttek (pl. az első gól kapáslövése, vagy a második jó 35 méteres találata), amivel nagyon gyorsan elvették a mieink kedvét. A második játékrészben már nem is nagyon akartunk semmit – ellentétben a katalánokkal –, így 5-1 lett a végeredmény.

Szégyenkezni azonban nem kell, a csapat döntő többsége első nemzetközi szezonját játszotta le. Igaz idén alaposan megerősödött a keret; Pinto egy hónappal ezelőtti nyilatkozatában ki is tért az FFP hiányára és a jó szereplés közti összefüggésre. Az kétségtelen, hogy a csapat évekig az olasz mezőny inkább közepéhez tartozott, idén azonban 19 távozó, és csupán 9 érkező mellett is jelentősen megerősödött. Igaz ezen érkezők nagy része rutinos (mind életkorban, mind nemzetközi tapasztalatban) külföldi játékos, akik nagyban tolják a csapatot története első scudettoja felé.

Mielőtt valaki azt gondolja az alkohol – drogok – mentális betegségek – párhuzamos univerzumok – vagy egyéb fikciók áldozataivá vált (váltam), megnyugtatom, természetesen az eddig leírtak az AS Roma női labdarúgó szakágára igazak. A valóban páratlan fejlődést persze árnyalja az a különbség, ami a férfi sportág és a női mezőny között van. Kis érdekességként írom ide: míg egyre több embert vonzanak ezek az események (a barcelonai visszavágón a Spotify Camp Nouban [mert a Barca-nak még mezszponzora sem lehet, haha…] 54 ezer ember szurkolt), de a közvetítés élőben egy Youtube csatornán lehetett nézni, teljesen ingyen, valamint az UEFA kiadásainak mindössze 0,3 százalékát fordítja a sorozatra. Ez 10 millió euró, ami jelentéktelen összeg, főleg, hogy a szervezet önfenntartásra 190 milliót költ, a selejtezőben kiesett férfi csapatoknak 105 milliót ad, míg a résztvevőknek 2000-et oszt szét (az EL ehhez képest „csak” 433 millió).

A női mezőnyben nincs tehát akkora tétje a BL indulásnak, mert nincsenek akkora különbségek sem, kicsit a régi idők focijára emlékeztetően (értsd 90-es évek előtt), de technikailag és taktikailag elég rendesen felzárkózva az utóbbi években.

… II. Saját lábunkban elesve.

Miközben a BL-ben megharcoltunk, férfi (sic!) csapatunk újabb vereséget szenvedett a városi riválissal szemben. Tulajdonképpen itt nem hiányzott a rutin: Ibanez előadta szokásos hibáját; Massa előadta a jó sporit, aki megfogja a meccset (ez sikerült is neki, azzal, hogy az első valamirevaló szabálytalanságnál besárgázta a brazil-olaszt, aztán már olyan nyugodt volt a meccs, hogy utána hasonló faultokért nem is kellett lapot adni). Bónuszként pedig Mourinho is megcsinálta a maga műsorát, amikor az öltözőfolyosón összebalhézott Lotitoval, amihez természetesen mások is csatlakoztak.

Lehetne hosszabban belemenni a meccs elemzésébe (pl. mit is akartunk játszani 30 percen keresztül?), de felesleges lenne, ahogy a mérkőzés továbbnézése is a gól után – ameddig töredelmesen bevallom én bírtam, ezért sem vállaltam összefoglaló írását. Így lemaradtam azokról a részekről, amikor megpróbáltunk valamit összeeszkábálni, illetve a vége balhéról, amikor is Massa Bíró Úr spontán kiválasztva két embert még eltiltatott, így legközelebb nem számíthatunk Cristante-ra sem.

… III. Hánykolódva, álmatlanul.

Az a különös helyzet azonban, hogy bármennyire is nagyszerű a teljesítményünk, valahogy riválisaink nem tudnak lerázni minket: az Inter hazai pályán kapott ki a Juventustól, a Milan pedig Udine-ban verette meg magát. Így a BL hely csupán egyetlen pontra van, ezek után mit tehet az ember, ha bizakodni képtelen? Bizakodik.

Ellenfelünk vasárnap 18:00-kor a Sampdoria lesz, mégpedig hazai pályán. A kiesés ellen küzdő csapatok ellen idén egyetlen hibát vétettünk, de azt éppen legutóbb (hadd ne kelljen leírnom, így is elég kellemetlen volt), ez nagyon hasonló a tavalyi teljesítményünkhöz (az utolsó 4 csapaton 15 pontot hoztunk, a Spezia és a Doria elleni hazaiak nélkül, míg a 21/22-es szezonban összesen 17 pont jött össze, köszönhető elsősorban a Venezia elleni fiaskóknak).

És akkor itt tér vissza a hiányzók gondolata: a Lazio ellen elvesztettük Ibanezt, és Cristante-t, de kisárgázta magát Mancini is, Karsdorpot pedig megműtötték a térdével, egyelőre kérdéses, hogy meddig nem lesz hadra fogható; Kumbulla pedig még eltiltását tölti. Magyarul: a keret maradék védői közül az összesnek pályára kell lépnie! A visszatérő Mourinhonak tehát nem kellett sokat gondolnia az összeállításon, remélem többet fog foglalkozni az ellenfél gyenge pontjainak feltérképezésével.

A Sampdoria padján ugyanis olyan edző ül, aki jól ismerheti a portugált: Dejan Stankovic, akivel még dúsabb hajzattal és jó pár kilóval könnyebben követte el a történelmi triplázást. Stankovic tehát biztosan ismeri Mourinho módszereit (körömletépés, vízbefojtás, spanyolcsizma, stb.), ettől függetlenül nem kéne, hogy gondot okozzanak. A Samp ugyanis messze a leggólképtelenebb együttes a ligában (16 gól 27 meccsen, ebből 3-at éppen a múlt fordulóban szereztek), a legutóbbi Verona elleni sikerük után „csak” 9 pontra vannak a bennmaradástól.

Mourinho egyszer már legyőzte volt játékosát (1-0-ra egy Pellegrini tizenegyessel; érdekes párhuzam, hogy a másik tanítványát, Thiago Mottat is ugyanígy „páholta el”), kérdés, hogy mennyire alkalmas a csapat a stabil védekezésre ebben a felállásban? Illetve, hogy az utóbbi meccsen 5 gólt lövő genovai együttes mennyire találta meg a góllövő cipőjét?

Közvetítés természetesen lesz, a Sport1-en, kívánnék jó szórakozást, de az egy sokgólos meccset jelentene, ami nem biztos, hogy nekünk kedvez (meg kevés is az esély rá, de hát lepjenek meg). Ha valaki sokgólos Roma győzelemre vágyik, nézze a hölgyeket!