Hétközben sikerült elhozni a három pontot Helsinkiből, ami sorsdöntő meccs volt, ráadásul a csoport másik mérkőzése is kedvezően alakult. Nyert a Betis a Ludogorets ellen, így az Európa Liga csoportunkból, amennyiben megverjük az utolsó fordulóban hazai pályán a bolgárokat, tovább tudunk jutni. A bajnokságban a Napoli elleni vereségből kellene felállni és legyőzni az utolsó előtti Veronát idegenben.
Sikerült tehát legyőzni a finneket, de ahogy Mourinho mondta: élveztük? Nem. Elégedettek vagyunk? Igen. Hát, valahogy így. Maximum az eredménnyel lehetünk sajnos elégedettek, mint ahogy a meccseink nagyrésze után érezhetjük magunkat. Volpato először kezdett, bemutatkozott Faticanti és nem sérült meg senki. De valamiért mégis mindig itt van bennem az az érzés, hogy akármilyen erősségű csapat ellen is lépünk pályára – és nem a finneket becsmérlem, mert a Bodo/Glimt tökéletes példa volt tavaly, hogy mindenkinek kijár a tisztelet -, egyszerűen nem állhatunk hozzá úgy, hogy ha csak valami csoda nem történik, ez meglesz.
Mourinhót megkérdezték a sajtótájékoztatón, hogy jó-e a Romának, hogy a jobb oldalon Zalewski és Volpato együtt sincsenek 38 évesek. Az volt a válasza, hogy ez neki is jó, lévén a korábbi klubjainál nem nagyon tudott fiatalokat játszatni, annyi klasszis játékosa volt. Rekt. Végülis valamilyen szinten pozitívum, hogy láthatunk egy-egy ifistát pályára lépni, reméljük, hogy többen közülük befutnak majd, akkor legalább lenne arculata a Romának, aminek az utóbbi években bizonyos körülmények miatt (Monchi, Pallotta rátok nézek), eléggé híján voltunk.
Az Európa Ligában tehát továbbjutási eséllyel állunk, és a Ludogorets elleni meccs tényleg létfontosságú, mert jó volt megnyerni a Konferencia Ligát, de ezt a konferenciát már végigültük egyszer, ezúttal küldjenek róla emailt. Két pozitívumról szeretnék megemlékezni, egyik Abraham, ezen a meccsen végre csatár jegyeket mutatott, próbált kapura törni, még kapura is lőtt, és gólt is szerzett. Valahogy az idei szezonban olyan volt a játéka, mint aki csak a mezőnymunkát akarja elvégezni, de megfeledkezett arról, hogy ő egy csatár.
A másik Camara, aki a válogatottszünetben is egyéni munkát végzett hasonlóan Belottihoz, hogy formába lendüljenek. Utóbbinál még mindig nem felejteném el, hogy nem volt felkészülése, gyakorlatilag becsengetésre ért az osztályterembe. A VB talán ebből a szempontból hasznos lesz a Romának, mert nem sok játékos lesz érintett. Annak a hónapnak a nyertese lehet a Roma.
Camara úgy fest, állandósíthatja a helyét a kezdőben, hiszen Matic továbbra is izomsérüléssel bajlódik. Nem is feltétlenül baj, hogy Cristante mellett van egy robbanékonyabb középpályás is. Visszatérhet a Verona ellen Ibanez, aki meggyógyult a betegségéből, és Celik is már a padon foglalhat helyet.
A Verona egyáltalán nem az az erős csapat, amelyik tavaly négy pontot szerzett ellenünk, és felsőházban zárta a szezont. Jelenleg 19.-ek, túl vannak egy edzőváltáson. A sikeredző Tudort pótolni hivatott Cioffi helyét október 13-án Bochetti vette át, akivel kikaptak 2-1-re a Milantól és a Sassuolotól, de azért mindkét meccsen mutattak már életjeleket, egyik sem volt könnyű győzelem az ellenfeleiknek. Ettől függetlenül nagyon illő volna nyerni Veronában, rengeteg a hazaiak sérültje, köztük például a legfájóbb Lasagna, és idén még csak egy meccset tudtak megnyerni, két döntetlen és nyolc vereség mellett.
Nem számítok a csapattól jó játékra, amíg vissza nem tér Dybala és Wijnaldum, és attól a perctől kezdve pedig csak hunyorogva merem nézni minden mozdulatukat, nehogy megint megsérüljenek. A Lazio, az Atalanta, a Milan és a Napoli nem tűnik úgy, hogy megállnának, és az Inter is csak idő kérdése, mikor tér magához, míg mi vért izzadva gyűjtjük a pontokat a tabella végén is.