Csütörtök este Jose Mourinho történelmet írt, saját és csapat szinten is. Első olyan edző, aki a negyedik nemzetközi kupa döntőben irányíthatja majd aktuális csapatát, még csapat szinten 30 év után játszhat újra nemzetközi kupa döntőt az AS Roma. Milyen jó ezt leírni, milyen büszke most a romanista társadalom! 

Nem is igazán tudom, hogy ragadjam meg a dolgot, milyen irányból írjam ide azt, amit már mindenki tud, és mindenki a saját bőrén élhette meg. Megpróbálom a saját utamat bemutatni, ahogy elértünk a végső sípszóig. Már csütörtök reggel fel-fel sejlett bennem, hogy ma nagyon bukhat a csapat, öt év alatt a harmadik elveszített elődöntő, stb. Aztán eltereltem a gondolataimat, dolgoztam, másra figyeltem. Viszont délután, kora este már nem tudtam mással foglalkozni, a gyomor szorult, a kedv feszült lett. Majd megkezdődött a találkozó.

A hazai oldalon nagy meglepetéseket nem voltak a kezdőben, egyedül Miki hiányzott az ismert okok miatt. Annyi infó van az örményről, a döntőn, május végén akár pályára is léphet. Így a középpályán helyet kapott Oliveira, Cristante és Pellegrini is. A többi egyértelmű. 

A találkozót nagyon profi módon, az ellenfélre erőltetve akaratunk, gyakorlatilag az angolok térfelén zajlott a játék. Jöttek a támadások, sorjáztak a szögletek. Gyorsan, éppen tíz perc  alatt Abraham meg is szerezte a vezetést. Egy bombaerős fejest nyomott Schmeichel szeme közé, amit a kapus nem volt képes védeni. Elmondható, komoly védekezési hiba volt az angolok részéről, hogy a mezőny legalacsonyabb játékosa fogta a legmagasabbat, plusz Vardy “üres kifejelő”-ben sem a jó mozgást választotta. Talán ennyi szerencsénk lehet már nekünk is, illetve szerencséje annak van, aki tesz érte. 

A vezető találat után sem engedett több levegőt az AS Roma ellenfelének. Magasan, már a felső harmadban letámadott a fővárosi társaság, nem ismerve vesztett labdát. A legkilátástalanabb helyzetekből is hazai bedobást kapartak ki, rúgtak, csíptek, haraptak. Harcias, férfias küzdelem volt, amiben az angolok is partnerek voltak. 

A szünetet követően más tempót diktáltak Rodgersék, megpróbálták egalizálni az eredményt. Ez különösebben nem lepte meg a Romát, bár visszább húzódott a csapat, a hozzáállás nem változott. A legkeményebb eszközökkel védekeztünk, kifejelgettük a beadásokat, és Patricio is védett két közepeset. Azt viszont nyugodtan ide írhatom, az átütő erő hiányzott az angoloknál. Ebben sokat segített a közel hetven ezer néző. 

A maradék időben szépen átgondoltan cserélgetett Mourinho, középpályát erősített, Abrahamnak megkegyelmezett, majd szélsőt is cserélt, pontosan úgy, egyesével, nyújtva az időt, ahogy ezt ebben a helyzetben a legprofibbak csinálják. Komolyan mondom, a mérkőzés több szakaszában, például az első fél órában, vagy az utolsó 10 percben azt éreztem, hogy egy top európai csapatot látok a pályán. Régen éreztem ezt nemzetközi meccsen az AS Romával kapcsolatban.

A két kiemelkedő, maradandó pillanat számomra a következő volt. Az első félóra végén Zaniolo szélről próbálta külsővel betekerni a labdát, ami sajnos nem sikerült, de senki nem vetette magát rá a fiatal olaszra, aki nem kis önbizalommal vállalta be a rizikós megoldást. Illetve a másik, amikor Veretout a végén kilép egy labdával, megküzd érte, kiharcol egy szabadrúgást, majd Mourinho megindul és a pályára lépve dicséri meg a francia középpályást. Óriási pillanat volt.

Apropó óriási pillanat, a találkozó egyik, ha nem a legemocionálisabb eseménye az a Ranieri „féle” taps. A 70 éves tréner elérzékenyülve vette tudomásul, hogy ezen a találkozón mindkét szurkolótábor kedvence. Mindannyian tudjuk miért. Nekem az egyik legszimpatikusabb ex-Roma edző, de ez már egy saját vélemény.

Május 25-én Tiranában döntőt játszunk a március óta veretlen Feyenoord ellen. Nem érzem azt, hogy verhetetlen lenne a holland csapat, egy mérkőzésen pláne jobbak az esélyek. Remélem sikerül ezt a történetet a legszebb módon befejezni, és kupát emelni a magasba a kora nyári éjszakán Albániában. Aki tervezi az utazást, vigyázzon magára, a többiek is nyugodtan írjanak be csütörtökre esetleg péntekre szabadságot, és szurkoljuk ki a győzelmet! Hétfőn játszunk a Fiorentina ellen, ami szinte senkit nem érdekel, gondolom az apróbb sérülések kiheverése lesz az elsődleges a hét elején. A többi hamarosan kiderül!