Tegnap sokáig ültem a tévé előtt a lefújást követően és csak bámultam a reklámokat bambán. Azon gondolkodtam, hogyan fogalmazzam meg ezt az összefoglaló posztot. Játszott a Roma, idegenben egy 2-2-s döntetlent a Sassuoloval. Ami így első ránézésre még talán elfogadható eredmény is lehetne, de aki látta a mérkőzést az biztos hasonlóan érez, mint én, és azt gondolja hogy ez egy katasztrófa. Nem válságról kell itt beszélni, arról kell, hogy ez a csapat jelenleg erre jó, gólképtelenség a Genoa ellen, tükörsima kiesés az Interrel szemben az olasz kupából, majd egy újabb, foggal-körömmel összekapart döntetlenre a Sassuolo vendégeként. Ennyi.
Középszer, elszomorító, kijózanító, fene tudja milyen jelzőket lehetne még itt felsorolni. Valamikor az idény elején, amikor még összekopóban volt a társaság és Jose, azt gondoltam jó lesz ez. Aztán volt egy rövid felfutás, amikor némi szerencsével jöttek az eredmények, majd sorra követték a kijózanítóbbnál kijózanítóbb pofonok. Nem sorolom, aki követi a csapatot nagyon jól tudja miről beszéltek.
Igen, ez egy lehangoló hangvételű írás lesz, egészen egyszerűen azért, mert én tegnap fogytam el végleg. Oda a csapatba vetett hitem, oda az összes maradék optimizmusom, amit a portugál tréner miatt tápláltam, minden. Megpróbálom saját szemszögből végigvenni, hol lehet a kutya elásva, mi okozhatja mindezt és mégis, merre lehet ebből a posványból a kivezető út?!
Gyorsan a mérkőzésről pár sor, mégiscsak egy összefoglalóról van szó. A találkozó kiegyenlített küzdelmet hozott, helyzet volt mindkét kapu előtt, talán a vendég Roma egy árnyalattal veszélyesebben, dinamikusabban támadott, de meddő volt ez az aprócska fölény. Az első játékrész végén egy kezezést észleltek a játékvezetők, ami a büntetőterületen belül volt, így jogos büntetőt ítéltek. Ezt Abraham meglepő magabiztossággal értékesítette, előnnyel mehettünk szünetre.
A második játékrész egy humorbonbonnal kezdődött. Ártatlan beadás balról, Smalling beleér, majd a megpattanó labdát Rui Patricio a melléről benyom a kapuba. 1-1. Sajnos röhögni nem tudtam, pedig az lett volna a helyes magatartást. Ezt követte egy újabb Sassuolo gól, amiben komoly szerepet vállalt Karlsdorp. És nagyjából itt véget ért a találkozó. De tegnap némi szerencse is utazott a csapattal, és egy újabb jogosnak tűnő szabálytalanság után megfogyatkozott a házigazda. A maradék, bő tíz percben mindent megtett csapatunk az egyenlítésért. Ami az emberhátrányban futballozó hazaiak ellen a legvégén, egy szögletből összejött. Így lett ez a mérkőzés 2-2. Elnézést ha lényeges dolgok felett siklok most el, szeretnék inkább pár gondolatot a jelenlegi helyzetre szánni.
Azt nyugodtan leszögezhetjük, hogy a szurkolók a csapat mellett állnak, még mindig. Komoly létszámban utaztak tegnap is, és végig, ahogy – komment szekcióban is szóba került – „hazai környezetben” játszhatták le a találkozót fiaink. De ezen kívül is sorra jönnek a támogató transzparensek, satöbbi. Szóval erre senki nem foghatja a lélektelen, dilettáns játékot.
Most jöhetne az a rész, hogy mennyivel lenne több pontja a csapatnak, ha a játékvezetők rendre nem az AS Roma ellen tévednének. Direkt nem írok ide csalást, vagy tudatos rombolást. Ez egy kellemetlen, keserű spirál, amit véleményem szerint a sok éves Jose arrogancia, az északiak megmagyarázhatatlan védelme, és miegymás ilyen faszság okoz. Ez gyakorlatilag a 23 éves romanista emlékezetemben mindig megvolt, hol erősebben, hogy valamivel árnyaltabban, de folyamatosan jelen volt. Véleményem szerint kár is ezzel külön foglalkozni, ezzel együtt kell tudni élni. Emlékszem én olyan idényekre, amikor ellenszélben is „simán” nyert a csapat.
A keret minősége? Nagyon jó kérdés, és igazán nehezen összehasonlítható tényező akár az elmúlt évekkel AS Romája, akár a jelenlegi bajnokság többi csapatával. Maradjunk inkább a saját öltözőnkbe és a mostani állományt vegyük górcső alá. Ez a társaság tényleg „csak” a 8.-10. helyre elég? Nekem ne mondja senki hogy az előttünk helyezkedő csapatoknak mind jobb kerete van. Mert egészen egyszerűen nem vagyok hajlandó elfogadni. Az Inter – Juve páros oké, kinézik az aktuális sztárokat, és olasz léptékkel aránylag könnyen megszerzik, majd egy közepesebb, vagy a Juventus esetén kiemelkedő képességű edző nyerő csapattá formálja őket. Ez egy másik szint, rendben. De egy Milan vagy egy Napoli már nehezebben csinálja meg mindezt. Történetesen az AC Milan kidurranását második éve várom, mégsem jön el. A Napoli egy árnyalattal másabb történet, mert ott jó pár éve tart ez a tudatos építkezés, ami hordoz magában jobb és rosszabb éveket, de a folytonosság elvitathatatlan. Menjünk tovább, ott jön az Atalanta, évek óta más csapatok „hulladékaiból” építkeznek, agyonnyerik magunkat, és folyamatosan képesek megújulni. Mégis hogy a szarba csinálják? Vagy történetesen a Lazio szomszéd, aki aztán végképp nem a vagyonáról híres, és mégis egyenletesebb a teljesítményük? Valaki segítsen nekem ezeket a kérdéseket megfejteni, mert nekem valahogy évek óta nem sikerül!
Tetszik, ahogy az amerikaiak tudatosan, megfontoltan lépkednek előre. Látom a szándékaikat. Egy dolgot viszont nem látok, hogy lehet a világ egyik legnagyobb motivátorával a kispadon, elfogadható minőségű (?) játékosokkal ilyen szar teljesítményt nyújtani hétről – hétre? Ha Mourinhonak nem sikerül ezt a lélektelen brigádot felrázni, akkor kinek fog? Vagy jöhet egy újabb projekt, ami megint elviszi a dollármilliókat de eredménye annyi lesz, mint az előző nagy ívű sztoriknak? Mert vasárnap erről lettem meggyőzve, aki nem tudja legyőzni a kiesés ellen menekülő Genoat, aki vezetésről nem képes megverni egy Sassuolot akkor az közéjük való, középszerű, átlagos csapat.