A Roma csütörtök este legyőzte 3-1-re a Leccét és sikeresen továbbjutott az olasz kupában, a legjobb nyolc közé. A Roma góljait sorrendben Kumbulla, Abraham és Shomurodov szerezték, megfordítva a meccs eredményét, miután a vendégek vezetést szereztek Calabresi góljával.

Éljen! Továbbjutottunk! Persze az is tény, hogy „csak” egy másodosztályú ellenfelet győztünk le, ráadásul úgy, hogy az első félidőben alaposan megtáncoltattak minket és az eredmény csak akkor lett egyértelmű, amikor megszereztük a harmadik gólt, miután az ellenfél emberhátrányba került. De akkor is! Nyertünk!

Mostanában több helyen felemlegették, hogy régen a Coppa Italia a Roma kedvenc tornája volt. Az idei kupa viszont nem ígérkezik könnyűnek, a következő ellenfelünk az Inter lesz. Milánóban. És ők nem olyanok mint a „Lecsó”, náluk mindenki komoly játékerőt képvisel, ott nem a volt romanista Calabresi lesz a legnagyobb problémánk. Ja és tévedhetek, de attól tartok, hogy a San Siroban nem mi leszünk emberelőnyben, nem arról híres az a stadion, hogy a vendégek ott emberelőnybe szoktak kerülni. Szóval élvezzük ki ezt a sikert, de a következő forduló nagyságrendekkel nehezebbnek ígérkezik.

Apropó Calabresi, a babona alapján számítani lehetett némi nehézségre. A Lecce edzője, a derék Barone mester, játékos korában megfordult a Rómában is, de ez semmi ahhoz képest, hogy Calabresi Roma nevelés és közismert romanista szurkoló. Hát persze, hogy Calabresi, egy szögletből, fejjel megszerezte a vezetést a vendégeknek. Még azt se mondhatjuk, hogy a góljuk a semmiből jött, a Lecce az első félidő jelentős részében irányította a játékot. A Roma meg lassú és körülményes volt. Az egyetlen kiemelhető helyzet talán Felix átemelési kísérlete volt Gabriel ellen, de a brazil kapus azt is kivédte.

Aztán, a 40-ik percben, a Roma kiegyenlített. Nem akcióból, ahhoz túl rosszul játszottunk, hanem szögletből: először Abraham továbbfejelte a labdát, majd Kumbulla fejjel az ellenfél kapujába talált. Az argentinoknál szokták mondani, hogy ha a támadó csapat kétszer egymás után fejjel ér a labdába, az ellenfél tizenhatosában, abból többnyire gól szokott lenni. Első hallásra, ennek nincs túl sok értelme, nem igaz? Pedig figyeljétek csak meg, általában be szokott jönni, ahogy most is.

A második félidő egy kisebb forradalommal kezdődött, a csalódott Mourinho, látva az első félidőben mutatott teljesítményt, egy hármas cserével indított. Távoztak a Barca nagy tehetsége, Carles Pérez, az új francia szupersztár, aki iránt (állítólag!!!) Angliából is érdeklődnek, Veretout, meg az Angliából frissen érkezett szuper erősítés, Maitland-Niles (őt végképp nem kéne bántanom, ott van talán egy hete, most átrakták egy új csapatban a bal szélre, mégis mire számítottunk?). A helyükre érkeztek Mkhitaryan, Zaniolo és Viña.

A cserék eredménye több mint látványos volt. Alig húsz másodperc után, Zaniolo lövését a kapufára hárította Gabriel, meg úgy általában az egész Roma sokkal élénkebb, veszélyesebb lett. Az 54-ik percben Mkhitaryan passzolt Abrahamnek, aki, miközben egy védővel birkózott, kapura fordult és megeresztett egy védhetetlen lövést, a tizenhatos határáról, egyenesen a Lecce kapujába. Ez volt az angol csatárunk 15-ik gólja a szezonban!

Utólag elmondható, hogy a meccs akkor dőlt el végleg, amikor Gargiulo kiállításával a Roma emberelőnybe került. Kétszer szabálytalankodott gyors egymásutánban, konkrézan 3 percen belül, mindkét lap megadható volt. A Roma így még nagyobb fölénybe került és többször is közel járt a gólhoz, Zaniolo és Mkhitaryan próbálkozásai után. De végül Shomurodov állította be a végeredményt. Az üzbég kapott egy szép indítást Mkhitaryantól (vajon egymás között oroszul beszélnek?), majd egy higgadt csellel először elküldte vidékre a védőjét, végül egy hasonlóan higgadt és pontos lövéssel megverte Gabriel kapust is. Ez már végképp túl sok volt a Leccének, a mérkőzés szépen letelt, különösebb izgalmak nélkül és ünnepelhetjük a továbbjutást.

De nincs túl sok időnk az ünneplésre, mert vasárnap este hatkor már megint pályára lépünk, méghozzá Empoliban. Ott figyel a kispadon a mi egykori edzőnk: a derék Andreazzoli mester. Aurelio Andreazzoli, akiről bátran kijelenthetjük, hogy nálunk lett igazán edző, miután 12 évet töltött a Rómában. Csak az a kár, hogy a legpozitívabb dolog, amit fel tudunk idézni a több mint egy évtizedes római munkájáról, az Taddei csele, az „Aurelio”, ami az akkori segédedzőről kapta a nevét. De ez most már szinte mellékes, a lényeg, hogy megint visszaköszön ez a régi ismerősünk, Spalletti korábbi segédje, aki Rómában ragadt a „Kopasz” távozása után és ott dolgozott Montella, Luis Enrique és Zeman alatt is.

Ez az „Aurelio”.

Amikor a támadó foci korosodó cseh messiása végképp besokallt a fővárosban és útilaput kötöttek a talpára, akkor a Pallotta adminisztrációra jellemző takarékos hatékonysággal, előléptették edzőnek a derék Andreazzolit, mert nem fognak pénzt költeni egyszerre két edzőre, amikor ott van házon belül Aurelio.  Tehát a mi Aureliónkból „igazi nagy első osztályú edző” lett, illetve nem teljesen, mert annak ellenére, hogy az elhajtott Zemannál jobban szerepelt a bajnokságban (nem volt nehéz), ő vitte véghez azt az igencsak kétes értékű hőstettet, hogy elveszítette a kupadöntőben a városi derbit, hozzátenném nézhetetlenül és minősíthetetlenül rossz játékkal. Nem meglepő, hogy a következő szezonban levette az öltönyt, visszavette a melegítőt és újra elfoglalta a segédedzői posztját, először Rudi Garcia, majd később, az időközben visszatért Spalletti stábjában.

Az igazi áttörés akkor következett be Andreazzoli pályafutásában, amikor 2017-ben elhagyta a Rómát (senki sem hiányolja azóta sem), hazatért a szűkebb szülőföldjére, Toszkánába és elfoglalta az akkor éppen másodosztályú Empoli kispadját. Úgy tűnik, hogy a másodosztályban megtalálta a dimenzióját, mert megnyerte a Serie B-t és magabiztosan feljutott az első osztályba. De eddig sajnos az első osztály nem hozott túl sok babért a mi egykori Aureliónknak. Az Empolival, az első szezonban a Serie A-ban, egy év alatt kétszer rúgták ki. Először novemberben, miután agyba-főbe verte őket mindenki, majd miután márciusban visszahívták, mert az utóddal se mentek sokkal fényesebben a dolgok, a szezon végén kirúgták másodszor is, a csapat kiesése után. A következő szezonban, 2019-ben, megpróbálkozott a Genoanál, hátha ott jobban fog menni.  De nem ment jobban, sőt, ott ha lehet még rosszabbul alakultak a dolgok, mert onnan már októberben elhajtották, egy 5-1-es zakó után a Napoli ellen.

Azonban úgy tűnik, hogy Andreazzoli mester nem hiába töltött annyi időt különböző kispadokon, úgy tűnik, hogy az idén beérett a sok évi tapasztalatszerzés, mert az Empoli az idén szárnyal a bajnokságban. Természetesen a „szárnyalt” az Empolihoz mérten kell érteni, az idén még nem nagyon fognak bajnokságot nyerni. De a toszkánok az idén tagadhatatlanul jól szerepelnek. Utoljára ugyan kiestek az olasz kupából az Inter ellen (3-2-es vereség a San Siroban) és nem nyertek egy meccset december 15-e óta (idegenben nyertek a Verona ellen), de a bajnoki tabella nagyon is pozitív képet mutat: az Empoli jelenleg a 11-ik helyen található, 29 ponttal. De ami az ő szempontjukból a legfontosabb, 13 pontra vannak a kieső zónától! Ha így folytatják, könnyedén el fogják kerülni a kiesést! A mi szempontunkból nézve meg azt kell tudni, hogy Lényegesen nagyobb játékerőt képviselnek mint például a Lecce!

Legyen ennyi elég az Empoliból és Aurelioból. Még annyit azért el kell mondani, hogy vannak sérültjeik szépecskén: Di Francesco, Luperto, Parisi és Haas. Illetve pénteken az egyik játékosuk covidos lett, de nem árulták el, hogy kicsoda, mert mostanában ez a trend, hogy a covid fertőzés egy „hatalmas nagy titok”, mintha nem derülne úgyis ki a meccsen. Itt egy tipp a kezdőjükre:

Empoli (4-3-2-1): Vicario; Stojanovic, Ismajli, Tonelli, Marchizza; Zurkowski, Ricci S., Bandinelli; Henderson L., Bejrami; Pinamonti.

Nálunk meg visszatértek az eltiltás után Cristante és Ibañez. Bár lehet, hogy Cristante nem fog kezdeni, amennyiben Mourinho ragaszkodhat a Mkhitaryan, Oliveira és Veretout alkotta hármashoz a középpályán. Ibañez játéka már valószínűbbnek tűnik, főleg ha a 3 fős védelemmel fogunk felállni, akkor kezdhetne a Mancini, Smalling és Ibanez trió. Igen, Smalling, mert két sérülés között, ezúttal az angol  is rendelkezésre fog állni. Valójában azt írják az elemzők, hogy vagy Smalling, vagy Felix fog kezdeni, ha a ghánai is játszana elől, akkor 4 védővel állnánk fel, egy 4-2-3-1-es felállással. Aki viszont nem fog rendelkezésre állni, az sajnos Pellegrini, akinél kitart az izomsérülés és csak a következő fordulóra jósolják a visszatérését. Itt egy tipp a Roma kezdőjére is:

Roma (3-5-1-1): Rui Patricio; Mancini, Smalling, Ibanez; Karsdorp, Oliveira, Veretout, Mkhitaryan, Viña; Zaniolo; Abraham.

Természetesen a Roma a meccs esélyese, nem is lehetne másképp. Bár az is hozzátartozik a dologhoz, hogy több elemző nagyon kritikus volt a Roma kupában mutatott teljesítményével és erre hivatkozva, többen jósoltak „meglepetést” a vasárnapi meccsre. Andreazzoli mester is meglepően magabiztosan nyilatkozott: „úgy fogunk pályára lépni, hogy hiszünk a győzelemben”. Reméljük, hogy ezek a „szakértők” mind tévednek, beleértve a mi egykori Aureliónkat is. Reméljük, hogy utólag a magabiztossága elbizakodottságnak fog tűnni. A lényeg, hogy nem kéne Aurelióból Fergusont csinálni. Nehogy az legyen, hogy nyertünk két meccset és a mieink elhiszik magukról, hogy most már alanyi jogon sokkal jobbak az Empolinál, hogy elég kivonulni a pályára a 3 ponthoz.  Mert akkor felejtsük el a papírformát. Részemről éhséget és dühöt szeretnék látni a mieinktől, ahogy a szezon legelején, vagy ahogy az Atalanta ellen láttuk!

Nem is nyújtom tovább, vasárnap este hatkor Empoli-Roma (élő közvetítés 17:45 Sport2), addig is forza Roma mindenkinek!