Idén először ragadok billentyűzetet, hogy kedvenc csapatomról írjak. Ezért engedjétek meg, hogy mindenkinek Boldog Új Esztendőt kívánjak, és sikerekben gazdag sportévet. Nyilván nem a legszerencsésebb pillanat ez, egyrészt tartozunk egy Milan értékelővel, és egy teljes Juventus elleni csomaggal. A lemaradásokért elnézést, lassabban indulunk itt az év elején. De ígérhetem, ebben a naptári évben is folyamatosan jövünk majd a jól megszokott posztokkal.

A szolgálati közlemények után talán kezdjünk is bele a mérkőzések szétcincálásába, és próbáljuk meg objektíven megítélni, mi is volt valójában ez az elmúlt kettő, de talán szerencsésebb négy találkozót egyben vizsgálni. Most maradva a Juventus elleni rangadónál, megpróbálom előbb kifejteni a konkrét mérkőzésről alkotott véleményem, majd összegzésképpen távolabbról szemléljük kicsit a jelenlegi helyzetet.

A Milan ellen lejátszott, viharos találkozót követően nagy álmaim nem voltak a rekordbajnok elleni, vasárnapi felvonás előtt. Nem kicsit meglepett, hogy a frissen igazolt angol, Maitland-Niles máris kezdő szerepet kapott a portugál trénertől. Ezzel három angol nemzetiségű játékos jutott szóhoz a kezdő tizenegyben. Ha volt valaha ilyen az AS Roma történelmében, akkor én kérek elnézést, de ismereteim szerint ez példátlan volt mindeddig.

Szóval a csapat egy érzelem dús Milan elleni bajnokit kiheverve, 3-5-2-s hadrendben kezdte rohamozni az Allegri nélküli Juventust. Tette mindezt nagyon határozottan, és célratörően. Az első játékrész 10. percére már a negyedik szögletnél járt csapatunk, amit Abraham sikerrel gólra váltott. 1-0. Sajnos Dybala ellen bemutatott pocsék védekezés gyorsan meghozta „gyümölcsét” és a pici argentin 20 perc után egy tanítani való átlövésből egalizált. Ezt követően sikerült újra ritmust váltania a Romának, és a játékrész végére több kisebb helyzetet hagytunk ki. Majd jött az első félidő utolsó pillanata, amikor Smalling fejesét Abraham védekezett ki… gondolom nem szerette volna, hogy egy félidőn belül két angol gólszerzős is bekerüljön a jegyzőkönyvbe.

A második félidő maga volt az érzelmi hullámvasút. Ha láttad a Milan ellen szétfújt, nehezen elviselhető mérkőzést, akkor sem jársz a közelében sem annak, amit a Roma – Juve második 45 perce produkált. Az 1-1 –ről indult félidő viszonylag gyorsan, 3-1 –re változott. Előbb Miki megpattanó lövését nyalta be az ex-római portás, majd egy varázslatos Pellegrini szabadrúgásgól következett. Ez a találta megérdemelte volna, hogy a mérkőzés fénypontja legyen. A tévés kollégák még Totti érzelemmentes arcát is bevágta a gólöröm környékén. Kiemelkedő pillanat volt. Sajnos az élet nagy rendező, és a hazai csapatot AS Romanak hívták, így a maradék fél óra bőven tartogatott izgalmakat. De a legmerészebb álmaimban sem vártam ilyen dramaturgiát. Mellettem ülő Juvés barátom ezen a ponton mondta;  „nem hinné, hogy ez a meccs 3-4 lesz!”

Ekkor a lelátóra száműzött Allegri utasítása alapján kettőt cserélt a Juventus. Jött Morata és Arthur, na bumm, gondolhattuk volna, megpróbálnak mindent, de ebből a helyzetből veszíteni már nem lehet. DE. Előbb Locatelli fejelt a hálóba, majd két perccel később Kukusevski volt eredményes, lezárásként pedig a szélső védő, De Sciglio szemfüles megoldással állította be a végeredményt. 3-4. Döbbenet. 7 perc alatt három gólt rúgott a vendég, úgy, hogy két gólos volt a hazai előny. Ilyenek nem is tudom milyen szinten történnek meg…

Azt gondolhatná az ember, hogy itt véget ért ez a nem mindennapi találkozó, de nem. Jött még egy VAR által észlelt kezezés, amiért büntetőt kapott az AS Roma. Pellegrini élete talán leggyengébb tizenegyesét hajtotta végre, és Szczesny fekve is kivédte a lövést. Nehéz erre mit mondani, szavakat alig talál az ember. Pláne úgy, hogy az első félidőben pontozással a Roma nyert volna, a második játékrészt úgy kezdjük, ahogy. Két gyors gól, egy szerencsés és egy szépségdíjas, de ez sem elég. 420 másodperc alatt, amiben két középkezdés is van, kap a csapat 3 gólt. És veszít el egy agyonnyert rangadót, megint!

Ahogy a felvezetőben ígértem, megpróbálok valamivel hátrébb lépni, és úgy véleményt fogalmazni az elmúlt négy bajnokin látottakról. Azért veszem górcső alá ezt a négy meccset, mert igenis 3 rangadó és egy könyörtelenül nehéz Sampodria négyesről van szó. Jól kezdődött minden, Berganóban nagy meglepetésre nyert a csapat, a Samp elleni szenvedés fene tudja mi volt, de úgy voltunk túl két találkozón a négyből, hogy begyűjtött a csapat négy egységet, jöhetett a Milan-Juve páros.

A Milan meccs előtt szokásomhoz híven optimista voltam. Arról a találkozóról, azon kívül, hogy egy ilyen nívós olasz csörte sokkal színvonalasabb játékvezetést érdemelt volna, mást nem igen szeretnék írni. Majd a tegnapi Juventus. Számolatlan jó pillanat volt ebben a 360 + percben. Bőven akadtak olyan részek, amit nagy örömmel figyeltem, és csettintettem, talán megérkezik végre a José munka gyümölcse, és képesek leszünk meglepetéseket okozni. De ezeket a pillanatokat mindig a fekete leves követte. Amiből bőven kijutott már romanistaként az évek során, de akkor is.

Nagyon komoly mentális problémák vannak ezzel a kerettel, a minőségi hiányosságok mellett. Talán egy szellemi edzőtábor kellene ezeknek a srácoknak, hiszen az előbb felsorolt négy bajnokin végig volt sanszunk, voltak megnyert pillanatok, de a summa mindig negatív a végén. Igazán nehéz feladat előtt áll Mourinho, nem is tudom, volt-e valaha ehhez fogható munkája. Egyvalamiben viszont biztos vagyok, ő egy olyan tréner, aki képes megbirkózni ezzel a kihívással, de rengeteg türelem és annál is több munkára lesz szükség. És ebből nem tudom mennyi van a fővárosiak vezetésénél.