X

Egy hónapig a válogatottak a főszerepben

Péntek este a Rómában, a Stadio Olimpico-ban kezdetét vette a nevében még 2020-as Európa Bajnokság. Ezzel most egy hónapra bőven elterelődik a figyelem a klubokról, közel sem lesz olyan nyomasztóan pletykadús az átigazolási uborkaszezon. Persze amint lesz valakinek egy jó meccse az EB-n, rögtön szóba hozzák majd 4-5 csapattal, mind a Roma-t mint érdeklődőt és mind a mi játékosainkat mint célpontokat. Ezektől függetlenül Friedkin-ék és leginkább Tiago Pinto készülhet és reméljük készül is majd gőzerővel a következő szezonra.

Az olasz válogatott nyitotta otthon a tornát

A nyitómeccsen az olaszok a török válogatottat fogadták, majd a kezdeti csendet egy török öngóllal megtörve végül könnyedén, 3-0-ra nyert az olasz válogatott. Roma szurkolóként Spinazzola, Florenzi, Cristante és török oldalon Ünder játéka volt a legérdekesebb. Közülük sajnos Florenzi megsérült az első félidőben, de csak a következő, Svájc elleni meccset kell majd kihagynia. Ünder és Cristante csereként lépett pályára, Spinazzola azonban számunkra már megszokott módon robotolta végig a meccset és ezzel el is nyerte a meccs embere elismerést. Pellegrini vett volna még részt a tornán, de szegény a felkészülés során összeszedett egy sérülést, így ki kell hagynia az egészet.

A jól megérdemelt „A nap Sztahanovista érdemrendű dolgozója”-stílusú kitüntetéssel

Közben azért a Roma oldalán is csordogálnak az események, a női csapat például megnyerte a Coppa Italia-t, az utánpótlásuk pedig a bajnokságot. Ezek mindenképp említésre méltó eredmények, gratulálunk nekik! Egyébként a mostani vezetés úgy néz ki inkább az előregondolkodás és nem a last minute diszkont transzferek híve. Kezdték Mourinho gyors szerződtetésével, akinek az érkezésével érezhetően komolyabb tényezővé vált a csapat nemzetközi színtéren. Korábbi hírek szerint még az orvosi csapat vezetőjét is lecserélik, mivel nagyon elégedetlenek voltak a rengeteg sérüléssel, így lehetséges, hogy amerikai szakembert fognak majd hozni erre a pozícióra.

A női csapat és a női Primavera sikereik miatt meghívást kaptak Róma polgármesteréhez is, akiről viszont a stadion körüli mizériák miatt nekem speciál nincs sok szép emlékem, hátha az új tulajokkal ez a sztori is sikeresebb mederbe kerül majd

Közben kezd azért az átigazolási időszak is közeledni, ezzel kapcsolatban eddig Bruno Peres, Juan Jesus, Mirante és egy tartalék kapus, Farelli voltak akik ingyen távoztak. Érkező oldalon természetesen nincsenek hivatalos bejelentések még, Xhaka, Rui Patricio neve egészen biztos igazolásként szerepel általában a médiában, míg Belotti és Sabitzer pedig fontos célpontként. Mellettük még érdekes lesz a rengeteg játékos akik a Roma kötelékében vannak, de nagyon bizonytalan a sorsuk, mint Florenzi, Ünder, Kluivert, Nzonzi, Olsen és azok akik eddig is a keret részei voltak de már egy ideje jó érzésű ember nem nagyon számítana a pályán a szolgálatukra. Lesz tehát esemény a nyáron, szurkolunk a magyar az olasz és a Roma játékosoknak, és mindenekelőtt Christian Eriksen-nek.

Aleram:
Related Post