A héten pont került egy bő féléves huzavona végére, a Friedkin Group megvásárolta a Romát, így 2012 után új tulajdonosa van a klubnak. Pallotta 2012 után távozik, nyolc éves regnálásával a klub történetének harmadik leghosszabb ideig folyamatosan hivatalban lévő elnöke Franco Sensi és Dino Viola után. Az elkövetkezendőkben ezt a szűk évtizedet kíséreljük meg mérlegre tenni.
1993-tól 2011-ig a Roma a Sensi család tulajdonába tartozott, ám 2011-ben Rosella Sensi eladni kényszerült az addigra már ezer szálon a családjához kötődő klubot. Akkor az akár titokzatosnak is nevezhető Thomas R. Di Benedetto vásárolta meg, a DiBenedetto AS Roma LLC névre hallgató üzleti vállalkozásán keresztül, aminek az egyik fő részvényese James Pallotta volt. Egy év leforgása alatt a cég legfőbb részvényesévé Pallotta nőtte ki magát, aki mellesleg a Boston Celtics egyik kisebbségi tulajdonosa is, tehát a sportok szerelmese, így lett ő az AS Roma elnöke egészen hétfőig. Ez a poszt nem az elmúlt nyolc év történetét szeretné elmesélni, inkább Pallotta munkáját, elért eredményeit próbálnám meg félig-meddig objektíven, de azért szubjektumoktól sem mentesen elhelyezni a számegyenesen.
Ha pusztán a dolgok jelenlegi állása alapján értékelnénk, akkor nem mutatna túlságosan pozitív képet ez az írás Pallottáról, de nem én leszek az, aki ízekre tépi Jmmyt, ettől ez egy jóval árnyaltabb korszak volt. Kezdjük rögtön az alapoktól: amikor átvette a klub irányítását, Pallottának volt egy érdekes nyilatkozata, miszerint az olasz labdarúgásban az emberek a legalapvetőbb üzleti törvényszerűségekkel sincsenek tisztában. Amikor megítéljük Pallottát, végig kell mennünk azon, hogy mi volt az ő komplett víziója a Romával, és mi, az ami ebből megvalósult, illetve miben vallott kudarcot.
Az egyik alapvető célkitűzése az új tulajdonosi körnek már 2011-ben az volt, hogy 21. századi klubot csináljanak a Romából. Nagyjából ez az az időszak, amikor a közösségi média végleg áttörte a gátakat, és a Facebook illetve a Twitter révén a világ bármely tetszőleges részén lévő emberek azonnali összeköttetésbe kerültek egymással. Ma már teljesen nevetségesen hangzik, de ez az igazság, Pallotta előtt a Romának gyakorlatilag egyáltalán nem volt angol nyelvű elérése. Ez egyébként teljesen általános volt az olasz csapatok között tíz évvel ezelőtt, első kézből nem tudtál angolul tájékozódni náluk. A Roma Facebookon már ugyan jelen volt, de kizárólag olasz nyelven, kevesebb, mint egymillió követővel.
Pallotta egyik nagy érdeme, hogy az Olaszországban az elsők között nyitott az angolul kommunikálók felé. Ha csak a Facebookot nézzük, az ottani követők számát két év alatt megháromszorozta, abban az időben ezzel előzte az Intert, pusztán azért, mert angol nyelven is kommunikált a csapat. Természetesen nem a Facebook like-ok alapján kell megítélni egy elnök munkáját, de alighanem ennek is óriási szerepe van, hogy a Forbes szerint 2019-ben 622 millió eurót ért a Roma, míg 2012-ben csak 205-öt. Pallotta regnálása alatt háromszorosára növekedett a klub értéke. A Deloitte évről évre kimutatást közöl a topklubok bevételéről, 2012-ben a Romáét 143.5 millió euróra, 2019-ben 250 millió euróra mérték, miközben mind a reklám, mint a közvetítési bevételek jelentősen megnövekedtek. Pallotta nyolc éve alatt a Roma az egyik leginkább figyelemmel követett klubbá vált, mindezt úgy, hogy az olasz bajnokság színvonala és megítélése soha nem látott mélyponton van. Ez akkor is megsüvegelendő menedzseri teljesítmény, ha figyelembe vesszük, hogy soha nem látott gazdasági konjunktúra volt ezidő alatt. Mára a Roma a 20 legértékesebb klub között van, jegyzik a tőzsdén, van esport és női labdarúgás szakága is, a közösségi médiában pedig töröktől indonézig számos nyelven kommunikál.
Fontos, hogy minél több embert elérjen a világon egy klub, de legalább ennyire fontos, hogy azokkal a szurkolókkal miképpen kommunikál, akik a meccsekre járnak. 2012-ben megalakult az AS Roma Hall of Fame, ahová a szurkolók évről évre beszavazhatják a klub legendáit. Ez nemcsak az interaktivitása miatt volt jó gondolat, de azt is mutatta, hogy a Roma történetében mindig fontos szerepet betöltő hagyományok ápolásáról sem akart megfeledkezni Pallotta. Mára a hagyományok ápolása az egyik legfájóbb töréspont lett, ami érthetetlen annak fényében, hogy ilyen gesztusokkal indult Pallotta az elején. Az utóbbi másfél-két évre jelentősen elmérgesedett a viszony Jimmy és a szurkolók között, aminek a gyökere talán még a Curva Sud kordonokkal történő megtördeléséhez vezethető vissza. Azidőtájt volt néhány valóban nem kellőképpen diplomatikus nyilatkozata, amikor az ultrák rasszista megnyilvánulásait kommentálta, jóllehet, azt akkor is mindig elmondta, hogy a Roma drukkerek 99%-a a legjobb szurkoló a világon. Egyértelmű, hogy nem jól kommunikálta ezt Pallotta, de annyiból felmenteném, hogy az olaszok viszonya a rasszizmushoz egészen különös. Emlékezzünk a közelmúlt eseményeire, amikor a FIGC elnöke Pogbát egy majomhoz hasonlította, majd később halál komolyan majmos poszterrel kívánta felvenni a szövetség a harcot a rasszizmus ellen, az Inter-Roma rangadót pedig Smalling és Lukaku párharca miatt black friday-nek nevezték.
Mindennek tetejére a Roma teljesen a valóságtól elrugaszkodott módon kezdett viszonyulni a saját identitásához. Totti és Spalletti harcát sikerült viszonylag korrekt módon kezelni, amiben nagy szerepe volt annak, hogy Totti úriemberként viselkedett, nem teregette ki a dolgokat – például, hogy a Torino elleni meccs előtt, amikor csereként beállva fordította meg az állást, úgy kellett szétszedni őket Spallettivel -, elfogadta, hogy a pályán az ő ideje lejárt, és a vezetőségben dolgozhat tovább a Romáért. Aztán először Totti, később De Rossi, utána Florenzi, legutóbb már Sebastiano Nela is megszűnt a klub kötelékébe tartozni.
Pallotta átigazolási politikája egyébként sem örvendett közmegelégedésnek. Az, hogy a legjobban teljesítő játékosokat évről évre el kell adni, nehezen lenyelhető pirula, de azért érthető, ha objektív érvekkel alátámasztják. Az emberek nagy része meg is érti, hogy miért nem lehetett megtartani meg például Allisont, a mérleg másik serpenyőjében viszont azt látjuk, hogy a Roma történetének legdrágább játékosa ezt a szezont kölcsönben Lipcsében töltötte, a legdrágább kapus helyére pedig egy szezon után már az utódot keresik. Időnként teljesen a józan ész határát átlépő üzleteket kötött a Roma. Ne felejtsük el, hogy Strootman és Nainggolan például úgy kerültek el, hogy mindketten maradni akartak.
A Tottiékkal történtek után, valamint a fentiekkel leírható átigazolási politika miatt mára a Roma egy teljesen identitását vesztett, arc nélküli masszává vált. Pallotta mondott olyanokat még a legelején, hogy Európa egyik élcsapatává szeretné tenni a Romát, amit könnyen el tudunk fogadni, hogy nem sikerült, hiszen 90 év alatt háromszor nyert bajnokságot a klub. Azonban a Romának mindig megvolt a maga arca, egy másokkal összetéveszthetetlen csapat volt, amihez lehetett ragaszkodni a sikertelenségek és a kudarcok ellenére is. Ma a Roma és a szurkolók kapcsolata kizárólag a szurkolókon múlik, hogy ki mennyire kitartóan várja, hogy egyszer még rá lehessen ismerni a Romára.
Azt gondolom, hogy Pallottának kétség kívül volt egy víziója a Romával, megpróbálta a saját képére formálni azt. Nem sikerült hibátlanul, és talán maga a vízió sem volt hibátlan, de ezzel együtt ne menjünk el az értékei mellett. Sikerült egy 21. századi klubbá tenni a Romát. Az új stadion projektje neki köszönhetően indult el, ami ugyan döcög, de ha ő nem kezdi el, most Friedkinéknek kéne még éveket ölniük ebbe, ha egyáltalán megvették volna a klubot enélkül. Pallotta nem magának ültetett fákat, ezt adjuk meg neki. A klub értékét megháromszorozta, a kommunikációja nemzetközi lett, ami pedig felbecsülhetetlen értékű.
Véleményem szerint, Friedkinéknek három fő feladata lesz. Az egyik, a legfontosabb a gyökerekhez történő visszatérés. A második egy fenntartható klubmodel felépítése, konzekvens átigazolási politikával, hogy a Roma ne tékozolja el a meglévő játékosait, a harmadik a stadion befejezése. Ha ezek többé-kevésbé sikerülnek, akkor elmondhatjuk, hogy eredményesebben vezették a klubot, mint Pallotta. De az alapokat Pallotta letette, és bár nem hibátlanul, de számos olyan munkát végzett el, amit valakinek előbb vagy utóbb muszáj volt. Ha valahogyan értékelnem kéne Jimmy nyolc évét, azt mondanám, lépett előre hetet, hátra meg hármat. A szánk íze kicsit keserű lehet, mert ez a három a végén történt, de a hibáin kívül az érdemeit sem szabad elvitatni.