Amikor a pandémia helyzetet követően, az első posztot fabrikáltam, azon járt az eszem, hogy milyen formában kerülhet ki csapatom ebből a helyzetből. Bizonyára érezhető volt az írásban is, nem tudtam igazán optimistán tekinteni erre a sűrű időszakra. Aztán jött a Samp elleni csörte, a csapat nyerni tudott, vert helyzetből, kiváló egyéni teljesítménnyel. Örültem, bizakodtam, mondom talán sikerülhet meglovagolni ezt a mindenki számára ismeretlent. De vasárnap délután kijózanodtam.
A keret jelentős része rendelkezésre állt, a Milan messze van fénykorától és akkor még finoman fogalmaztam, de ezek a dolgok mind semmit se érnek, ha a saját csapatod mindössze erre a felfoghatatlanul gyenge teljesítményre képes. Tátott szájjal bámultam, hogy oké meccshiány, oké szurkolók híján kell helytállni, de ez akkor is kimerítette a szánalmas vergődés bűntettét.
Fonseca, amikor a bevethető felnőtt játékosok száma éppen elérte a 13-14-et, egész tisztességesen helytállt, sőt. Aztán, ahogy tértek vissza a gyengélkedőről az aranylábú sztárocskák, úgy fogyott a puskapor is. Tudom, mindezen a koronavírus sem segített. Hogy mi történt vasárnap délután, megpróbálom pár mondatban összefoglalni, aztán a komment szekcióban megvitatjuk, Ti hogyan láttátok mindezt.
Egri Viktor új haja és a 32 fokos milánói hőmérséklet sok jóval nem kecsegtetett. Viszont a kezdő tizenegy igencsak szemrevaló volt. Bár Lopez helyett Mirante kellett, hogy kezdjen, a védelemben még Kolarov pihentetése is belefért. Zappa’, Mancini, Smalling és Spinazzolla alkotta a négyest. Előttük Diawara érthető okokból kikerülve a kezdőből, Veretout és Cristante szűrt, a támadó négyes pedig a Kluivert, Pellegrini, Miki, Dzeko volt. Számomra ez egy erősebb kezdő tizenegy, mi tagadás. És a mérkőzés sem kezdődött rosszul, a körülményekhez képest. Nyilván lassan, olaszosan vették fel a „tempót” a srácok, de 25 perc tologatás után vendég helyzetek jöttek. Sajnos a gól elmaradt.
A második játékrészben megváltozott minden. Jobban jöttek ki a hazaiak a szünetről, majd Pioli gyors cseréi szintén jobban ültek. Meg is lett az eredménye, A Milan átvette a játék irányítását, egymás után jöttek a támadások. Majd a 75. percben egy flipperes találattal megszerezte a hazai csapat a vezetést. Nagyjából ennyi volt a meccsben, egy teljesen kipukkadt társaság (Roma), és egy szintén ugyannyira lemerült (Milan) csapat egygólos mérkőzésének lehettünk a szemtanúi. Sajnos a végén jött egy jogos tizenegyes, amit értékesítetni tudott a Milan, beállítva a végeredményt. 2-0
Mit lehet erre mondani? Rómában soha nem a kiemelkedő kondíció volt a divat, erre általában rárakódnak a sérülések, ami szerencsére most elkerüli Trigoriat. De azt igazán nehéz megmagyarázni, hogy egy hasonlóan sebzett, megkopott Milan képes nullára hozni a találkozót. Úgy, hogy ez volt mindössze az ötödik (!) hazai győzelme ebben a kiírásban. A kezdő sípszó előtt kilenc pontos hézag tátongott a csapatok között. No comment.
Csütörtökön, kicsivel éjfél előtt jön a következő megmérettetés. Abban az idősávban már nehéz lesz a melegre fogni. Bár okosan kisárgult Pellegrini és Veretout, szóval már hallom is a magyarázkodást. A Bajnokok Ligája álmokat nyugodtan engedjük el végleg, ebből nem hogy Atalanta előzés nem lesz, de jó eséllyel nemzetközi kupaindulás sem. Valami módon ezt a szabadesést meg kellene fékezni, és törekendi kellene a legkisebb égési sérülések begyűjtésére. Félek ez nem lesz olyan egyszerű. Mint, ahogy ezekben a vérzivataros időkben Róma szurkolónak sem egyszerű lenni. Persze, volt már ettől komolyabb mélység… talán ezzel nyugtathatjuk magunkat.
Csak és kizárólag reménykedni tudok abban, hogy sikerül életet lehelni a srácokba és valami megmagyarázhatatlan csoda folytán a jó irányba indulunk tovább. A csütörtök – vasárnap ritmusban következő két bajnokin már az ötödik hely megtartása lesz a tét. Oda kellene figyelni!