A Milan ellen játszottuk az idei szezon második rangadóját a derbi után. A Milan meccs akkor is rangadónak számít, ha éppen a tabellán lapozni kell, hogy megtaláljuk őket. Mindig jó érzés az északiakat legyőzni, most sem volt másképpen.
Mindkét csapat háza táján nagy a felfordulás, ők egy frissen kinevezett edzővel érkeztek, aki csak pár napja dolgozik a Milannal, míg nálunk továbbra is egyetlen egészséges középpályás tudta vállalni a játékot.
Így kezdődött:
Roma: Pau Lopez; Spinazzola, Fazio, Smalling, Kolarov; Veretout, Mancini; Zaniolo, Pastore, Perotti; Dzeko
Milan: Donnarumma; Conti, Musacchio, Romagnoli, Theo Hernandez; Paqueta, Biglia, Kessie; Suso, Leao, Calhanoglu
Igaz, hogy Pioli újonnan kinevezett edző, ezzel együtt is azt gondolom, hogy ők várhatták kellemesebb körülmények között a vasárnapi összecsapást. Nálunk a keret egy jó nagy része továbbra is játékképtelen állapotban van, és hét nap alatt a harmadik meccsünket játszottuk. Jól mutatja az állapotokat, hogy Pastore mindegyiken kezdő volt, ami örömteli, de azért meglepő.
A szezon eleji kamikaze játék után Fonseca sokat konszolidált a taktikán, szembetűnő, ahogy próbál alkalmazkodni a Serie A-s viszonyokhoz. A védekezésünk stabilizálódott is, de az utóbbi hetekben ez a támadójáték rovására ment. Vasárnap úgy kezdődött a mérkőzés, mintha a Milan játszana hazai pályán, ők kezdeményeztek, letámadtak, mi pedig megtartani sem tudtuk a labdát, nemhogy az ő térfelükön játszani. Körülbelül tizenöt percig volt ez így, aztán a mi letámadásaink lettek eredményesebbek, fokozatosan átvettük az irányítást, a Milanon pedig látszott, hogy a nyomással egyáltalán nem tudnak mit kezdeni. Hiba hibát követett, folyamatosan benne volt a levegőben, hogy megszerezzük a vezetést, ami a Gladbach meccshez hasonlóan egy szöglet után meg is történt. Több szálon is van hasonlóság a két meccs között, akárcsak az EL-ben, vasárnap is gyengébben kezdtünk, de aztán sikerült felülkerekedni a nehézségeken. A németek ellen is inkább nekünk állt a zászló, tegnap viszont kifejezetten lefociztuk a Milant. Nyilván nem lehet úgy számolni, hogy ha minden ziccerünket belőjük, akkor mi van, mert ilyen nincs, még a legjobb csapatokkal is csak ritkán, de ez a 2-1 a kedvezőbb kimenetelek közé tartozik a Milan szempontjából.
Nemcsak csapatszinten működött jól a Roma, de egyénileg is mindenki rendben volt. Pastore talán a legjobb meccsén van túl, Perotti visszatérésével pedig egész más képet mutatott a Roma, mint eddig a szezonban. A Milan jobboldalát folyamatos nyomás alatt tartották Kolarovval. Mancini is megtette, ami tőle telt, bár azért látszott rajta, hogy nem ez az ő posztja, a sárgalapja után már csak kísérte a Milan játékosokat. Fazio régi önmagát idézte, Zaniolo megint megrázta magát, Dzeko a szokásos vezér volt. Nem szeretnék szó nélkül elmenni Cetin mellett sem, habár ebből a tíz percből nem szabad levonni sok következtetést, de engem kísértetiesen emlékeztetett Manolas-ra a gyorsasága és az agresszivitása. Reméljük a legjobbakat.
Még bő másfél hét van a hajtásból ez alatt játszunk négy meccset, a következőt szerdán. Reméljük, hogy megússzuk sérülések nélkül, és esetleg néhányan vissza tudnak térni a hiányzók közül. A Milan ellen sikerült szintet lépni játékban, az eddigi legnagyobb teszt azonban az udinei meccs után következik szombaton, a Napoli ellen. Jó lenne bizonyítani, hogy ez nem csupán fellángolás volt egy gyenge formában lévő ellenféllel szemben.