X

Az igazi szezonkezdet

Vége a nyárnak és a nemzetközi szünetnek, 2 meccses bevezetés után most már végleges keretekkel és sok meccsel (és poszttal) kezdődhet a szezon. Továbbra sem hagyja el a csapat Rómát, most a Sassuolo lesz a vendég, akik egy vereség után egy komoly 4-1-es Sampdoria veréssel javítottak (szegény Di Francesco új csapata már 7 kapott gólnál jár).

Az átigazolási szezonban nagyon aktívak voltak a zöld-feketék, szokásos olasz recept: adj el 2-3 értékes kinevelt fiatal játékost (Sensi, Demiral, Politano) végy pár Serie A veteránt, hogy legyen biztos pont a csapatban (Caputo, Obiang, Chiriches, Defrel) majd szórd meg annyi fiatal tehetséggel és kölcsönnel amennyit csak elbír a költségvetés. Ezt elég jól űzte az elmúlt években a Sassuolo, valószínűleg most se lesznek kiesési gondjaik, bár arra kicsi az esély, hogy nemzetközi helyekért versenyben legyenek, de ebben a módszerben pont az a szép, hogy ilyenkor még sose tudni ki mekkora fogás.

Legutóbb ilyen is volt.

Az első meccsen 60 perc alatt már kettővel vezetettellenük a Torino, aztán De Zerbi lecserélte mindkét szélső védőjét (Rogeriot már a félidőben, aztán Toljant rögtön a szépítő gól előtt) és a következő meccsen is a beálló az akkor beálló Peluso-Müldür párossal állt ki. Középen a már összeszokott Ferrari-Marlon duó, középen pedig Traoré, Obiang, Locatelli tűnik biztosnak a negyedik ember pedig elég változékony eddig. Elől talán Caputo és Berardi az alap, de Defrel is ott ólálkodik aki abból kiindulva, hogy hogyan szerepelt nálunk, joggal készülhet rá, hogy ha ellenünk pályára lép akkor esélye lesz aranycipőre, Puskás-díjra és díszpolgári címre, Nobel-díjra stb.

Komoly és masszív csapat tehát a Sassuolo akik cseppet sem fognak megijedni az Olimpico-ban. A hivatalos honlap nagy része azzal van elfoglalva, hogy a Tokidokival közös merchandiset csinált a csapat aminek köszönhetően majd évi 3 Ronaldo-ra elég pénz fog dőlni hozzánk Ázsiából. Reméljük. (tény, hogy Rómában járva látni lehet azt a döbbenetes mértékű vásárlóerőt amivel az ázsiai turisták rendelkeznek és ebből szerencsére jut a Roma Shopoknak is, logikus ezt erősíteni)

Én nem tudom ez mi, de hát ha ebben van a pénz akkor hajrá. Mondjuk az új stadion szerepeltetése a háttérben elég ambíciózus.

Mi azonban foglalkozzunk azzal, hogy így a válogatott szünet után hogy fog kinézni a csapatunk. Gyakorlatilag 2 (egyeseknek 4) meccs után elég lenyűgöző sérült-listánk van: Spinazzola, Zappacosta, Perotti, Ünder és most jelen állás szerint a friss érkező Smalling is csatlakozik, természetesen izompanaszokkal. Petrarchi egyébként foglalkozik a dologgal, cserélik a pályák talaját Trigoriában és az egyénileg végzett edzésmunkákat is monitorozza, remélhetőleg lesz majd javulás. Az igazán szomorú csak az, hogy közülük talán Spinazzola kivételével mindenki kezdő lenne egészségesen. Így maradhat a Lazio elleni hátsó sor, remélhetőleg +2 hét elég volt Mancini-nek és Fazio-nak, hogy jól összeszokjanak, mert nem elhanyagolható a Sassuolo támadóereje. Középen érdekes, hogy Mkhitaryan kezd-e miután az örmény válogatottban nyújtott teljesítményétől volt hangos az internet, akár az is lehet a recept, hogy ő lesz középen, Zaniolo pedig kimegy a jobb oldalra Ünder helyére.

Reméljük ő majd nem „Schickesen” allokálja a gólokat a Roma és a válogatott között.

Bemutatkozhatna végre már Veretout is ez azonban még egy kicsit megkavarná a középpályát, hiszen a logikus az lenne, hogy Pellegrini menne előrébb, de akkor meg Mikinek nem lenne hely. Ez talán észszerűbb olyan szempontból, hogy az örmény csak szerdán kezdett együtt edzeni a csapattal, esetleg csereként láthatjuk majd, ahogy az 50. nemzetiségként képviselteti majd az örményt a csapatban. Reméljük Fonseca a legjobb variációt választja és kreatív, eredményes támadásokat láthatunk majd ennek következtében, mert ezeket nagyon jó volt végre látni a csapattól, még ha a védelem nem is javult sokat tavaly óta. Ezért kár, hogy Smalling játéka erősen kétséges, reméljük sokáig nem kell nélkülözni, mert szerintem javítani fog a védelmünkön.

Fogalmam sincsen, hogy mit várjak tőle, de nagyon bízom benne, hogy jelentős javulást jelent majd a védelmünk számára.

A Roma két meccs után két ponttal a 15. helyen áll, ahonnan nem lenne rossz minél előbb elmozdulni, mert bár az elején vagyunk, fájhatnak majd még ezek a pontok a végén a negyedik helyért való küzdelemben és a BL helyeket pont az ilyen Sassuolo elleni hazai meccseken kell bebiztosítani.

Aleram:
Related Post