Túl vagyunk egy olyan héten, ami nemcsak a szezon hátralévő részére, de az elkövetkező évekre is nagyon komoly következményekkel bír. A BL kiesés után Pallottánál elfogyott a türelem Di Francescóval szemben, ez pedig beindított egy láncreakciót. Az edzői és az orvosi stáb távozott Monchival karöltve, Don Claudio pedig visszatért. Sok idő nem áll rendelkezésére, hétfőn már bajnoki, azok meg innentől kezdve egytől egyig sorsfordítóak lehetnek.

Mondhatjuk, hogy minden a derbi zakóval kezdődött, de igazából jóval régebben elindult a folyamat. Tavaly is belekerült egy mély hullámvölgybe a csapat, ám abból egyrészt sikerült kikászálódni, másrészt a BL szereplés elfeledtetett mindent. Így utólag világos, hogy a nyári keretalakítás nem sikerült jól, Di Francesco pedig nem tudta taktikai húzásokkal ellensúlyozni a változásokat.

Személy szerint sajnálom, hogy így alakult. Di Francesco személyében egy intelligens és szimpatikus embert ismerhettünk meg közelebbről, aki keményen dolgozott, sok mindennel megpróbálkozott, ám időről időre kiütköztek a korlátai. Azért sok szép emlékkel távozik, amik nagyrésze a Bajnokok Ligájához fűződik, ebből a szempontból különleges helyet foglal el a Roma történelmében. A Chelsea elleni meccseket és a Barcelonát soha nem fogjuk elfelejteni.

Nem az edző volt az egyedüli, akitől búcsúznunk kellett, Monchi nem támogatta Pallottáék döntését, így közös megegyezéssel ő is távozott. Nem szeretnék mindent az ő számlájára írni, de így utólag úgy látom, hogy az ő tevékenysége inkább hátráltatta Di Francescót, mintsem hogy segítette volna. Az az út, ami a Sevillának segített szintet lépni, egy viszonylag erős Romából egy közepeset csinált. Fiatal tehetségekbe, drágán eladott játékosok olcsó pótlásába és régi ismerősökbe fektetni nem volt működőképes. Hozzá kell tenni, hogy a stadionprojekt egész biztosan megkötötte a kezét, de az eredményeken ez nem változtat.

Így fordulunk tehát az Empoli elleni bajnokira, a kormánynál egy régi ismerőssel. Ranierit állítólag maga Totti akarta, és De Rossi is kimondta rá az áment. Szerintem a körülményekhez képest sikerült megtalálni a legjobb megoldást, ismeri a közeget, tapasztalt, jó edző, és elvállalta fél évre a padot. Személyében egy igazi romanista irányítja a csapatot, aki az egyik legszerethetőbb figura ma a labdarúgásban, ha ez nem tüzeli fel a játékosokat és a szurkolókat, akkor semmi.

Az első probléma, amivel meg kell küzdenie, a hiányzók lesznek. Dzeko, Fazio és Kolarov eltiltottak, Manolas, De Rossi, Ünder, Pellegrini és esetlegesen Zaniolo pedig sérülés miatt hagyják ki a találkozót, így aztán rendesen meg lesz kötve a keze a kezdőt illetően. A középpályára maradt a mostanában gyengébbik arcát mutató Cristante és Nzonzi, elöl pedig Schick mögött El Shaarawy, Pastore és Kluivert, feltéve, hogy Pastore alkalmas a játékra. Nem a legjobb előjelek, de két nap alatt amúgy sem sokat tudott volna változtatni a dolgokon.

Az Empoli egyike a leggyengébb formában lévő csapatoknak a Serie A-ban, jelenleg ők az utolsó bentmaradók. Iachini november elején vette át az irányítást Andreazzolitól, és a rajt parádésan sikerült. Az első négy meccséből egy döntetlen mellett hármat megnyert, ám azóta egy győzelem, három döntetlen és hét vereség a mérleg. Egyébként Iachini alatt is inog a kispad, a múlt heti Parma elleni 3-3-mal tudta ideiglenesen megszilárdítani a pozíciójat, szóval finoman szólva nincs irigylésre méltó helyzetben az Empoli sem.

Egy hétvége valószínűleg nem volt elég ahhoz, hogy betonbiztos védekezésre támaszkodó, szemet gyönyörködtető támadójátékkal verjük meg az ellenfelet, de a hátralévő tizenkét fordulóban azért jó lenne némi javulást látni, hogy legalább a tabella legalján szereplő csapatok ellen ne kelljen vért izzadni. Az egyetlen elérhető cél a  jövő évi BL indulás maradt. A Milan valószínűleg ott lesz a négyben, a jelenlegi formájukat nézve alighanem harmadikként, nekünk a gyengélkedő Interrel, és a nyakunkra rántott Lazióval kell foglalkozni. Mindkét csapat sorsolása nehezebb a miénknél, és amíg mi okosan úgy alakítottuk a dolgokat, hogy csak a bajnokságra kelljen koncentrálni, az Inter még áll az Európa Ligában, a Lazio pedig a kupában.

A vezetőségnek is meglesz a maga feladata nyárig, meg kell próbálni jobb döntéseket hozni, mint eddig, amikor Monchi és Di Francesco utódját keresik. A felmerült nevek közül Gasperini és Giampaolo szerintem nem lenne előrelépés, nagyobbnak látom a bennük lévő kockázatot, mint a lehetőséget. Sarri ugyan jobb lenne, de vele is nagyjából ott tetőznének a kilátások, ahol eddig, a második hely és a BL csoportkörben való szenvedés lenne az osztályrészünk. Ha Pallottáék tényleg komolyan gondolják, hogy közeledni szeretnének az európai élcsapatokhoz, vagy legalább a bajnokságban esélyesként indulni, rá kell menni egy olyan edzőre, aki már ért el ilyen eredményt, különben maradunk a járt úton. Júliusig azonban még van idő, először legyünk túl az Empolin.