Győzelmi kényszerben látogatott a Roma Szardíniára, a gyönyörű szamarak földjére. Mostanában nem sok pontot gyűjtött a csapat, így egyre távolabb kerülünk az első négy helytől, miközben a mentális problémákat már ország-világ előtt elismerték a klubon belül. A sérültek száma nem akar csökkeni, a pontjaink száma nem akar nőni, szóval van probléma, nem kevés.  

Nagyon nem akarlak fárasztani titeket azzal, hogy felidézzem a tegnapi eseményeket, láttuk mindannyian, hogy mi történt. A Roma sokáig dominálta a mérkőzést, az első félidőben már két góllal vezettünk a sérülésektől és hétközi meccstől hátráltatott Cagliari ellen.  A második félidő is úgy indult, ahogy az első befejeződött, nagy Roma fölénnyel. Bár voltak gyengébb 5-5 percek, sokáig kézben volt a meccs. Aztán az utolsó 15-20 percben jött a szokásos leolvadás, egyre kevesebbet tartottuk meg a labdát, pedig addig 70 percen keresztül nem okozott semmi problémát az ellenfél térfelén focizni.

Di Francesco helyzete a legkevésbé sem irigylésre méltó. Jogosan merül fel a felelőssége akár lelki, akár taktikai eredetű a problémák forrása. A védőink tegnap fejetlen csirkeként rohangáltak, kettős emberhátrányban Sau a félpályától egyedül vihette a labdát Olsenre. A Cagliari ellen annyira beszari módon focizott a Roma, hogy amikor egy gólra fel tudott zárkózni a hazai csapat, már egyből rugdostuk előre a labdát, nehogy a 20-30 milliós középpályásainknak meg kelljen tartania, netalán megjátszania a többieket.  Cristante egyébként kezdi felvenni a fonalat, szerintem mostanában már Nzonzi is rendben van. Fazio néha mintha nem is első osztályú labdarúgó lenne, nem tudom, mi történt vele tavaly óta. Összességében bár van, aki jó formában játszik, nincs olyan húzóember, aki ki tudná rángatni a csapatot a gödörből, mint pár hete Pellegrini.

A gondok rendezésére ugyanazt a módszert alkalmazzák Rómában, mint a Bologna elleni vereség után, edzőtábort. Ma már be is vonult a csapat, a szerdai, Plzen elleni cseh kalandra így készülünk. Lenne mit megoldani, az kétségtelen, elég sötét a helyzet. A problémák egy része valószínűleg tényleg a fejekben van, az olyan meccseket is sorra bukja el a csapat, amiken majdnem végig dominánsan és jól játszik. Ha sikerül megszerezni a vezetést, borítékolhatjuk, hogy a meccs hátralévő részében a Roma visszaáll, miközben a védelem meg egy katasztrófa.

A szombati döntetlennel sikerült egy hónapig győztes meccs nélkül maradni, igaz, csak négyszer lépett pályára a Roma, de ebből kettőn a három ponton kívül semmi más nem volt elfogadható. Az előző válogatott szünet előtt úgy tűnt, sikerült rendezni a sorokat, de a visszatérés minden képzeletet alul múlt. Ugyan mindegyik találkozó alakulhatott volna másképp is, tegnap például nem hiszem el, hogy nem a Román múlt, hogy ne egykapuzzuk végig a 90 percet, de az eredmény a három elmúlt bajnoki fordulóban a kilencből kettő pont. Miközben idén az Atalanta, Udinese, Cagliari, Spal, Chievo, Bologna hatos ellen 18 pontból hármat tudtunk begyűjteni. Ezektől jóformán csak nehezebb ellenfelekkel találkozhatunk, ennek fényében, bár belátható távolságon belül vagyunk még mindig, ha nem változnak meg a dolgok gyökeresen, a jövő évi BL szereplésről lemondhatunk.