X

AS Roma – Frosinone a hétközi fordulóban

Nagy rendező az élet! Hiszen hogy máshogy alakulhatott úgy a vergődő AS Roma sorsa, hogy a hétvégi, rúgott gól nélkül álló Bologna után a másik, hasonló mutatókkal rendelkező Frosinone legyen az ellenfél a hétközi fordulóban? EDF számára talán ez egy könnyebb út, amin képes lehet kikormányozni a csapatot a gödörből. Valahogy úgy, hogy le(fel)mossa a Frosinonet egy sokgólos meccsel, majd határozott játékkal a hétvégi derbit is behúzza. Vagy nem?

Egy római gólöröm régről…

Áll ugyanis a nem hivatalos közleményben; hogy Di Francesco két mérkőzéses ultimátumot kapott amerikai-olasz munkaadóitól. Azaz a mait és a vasárnapi Derby della Capitalet. Mit mondjak, nem ez az edzők álma, de valami miatt eljutott ebbe a mély gödörbe a csapat, így ki is kell rángatni onnan ha más nem lesz, EDF szakállával.

Nézzük egyelőre a Kanárikat, majd ráérünk utána emésztgetni Sousa nevét. Szóval az apró, Lazio megyében elhelyezkedő Frosinone városa és annak csapata nem rendelkezik túl nagy Serie A tapasztalattal. Először és utoljára a 2015/16-s szezonban jártak az első osztályban, és estek ki pályán utolsó előttiként. Idén újra feljutott a sárga alakulat, viszont rettenetes formában kezdték az első osztályt. Már az olasz kupa selejtezőben alulmaradtak egy harmadosztályú csapattal szemben. (Südtirol) Majd jöttek sorra a bajnoki meccsek, ahol öt kanyar alatt rúgott gól nélkül egy Bologna elleni döntetlenből begyűjtött egyetlen ponttal virít a csapat a 19. helyen. Ez még akkor is karcsú, ha a sorsolásuk messze esett az ideálistól. (Atalanta, Lazio, Samp, Juve)

Egy korábbi meccsről, korábbi rómaival.

Keretükben keresni kell a kiemelkedő játékost. A kapus Sportiello, a védelemben a rutinos Molinaro (35), a középpályán az izlandi Hallfredsson (34), vagy a támadó, Chelseat is megjárt, de az Udineseből szerződtetett Stipe lehet az, aki a bent maradáson segíthet. Bár ez jelen helyzetben még nem látszik hogyan. Persze az ambiciózus Moreno Longo sincsen könnyű helyzetben a kispadon, vékonyka keretét nehéz lesz újra első osztályra bírni.

És akkor eljutottunk kedvenceinkhez. Engedjétek meg, hogy pár mondatban összefoglaljam, mi az én véleményem a jelenlegi helyzetről. Röviden azt gondolom – és külön nem raknám ezt senki nyakában, hiszen egyetlen ember nem hoztat ilyen horderejű döntéseket – hogy Strootman és Ninja egy nyáron történő értékesítése még akkor is kiherél egy középpályát, ha Toni Kroos és Kante érkezik helyettük. Bár vásárolt az AS Roma rendesen középpályást a nyáron, de ilyen fontos poszton a beépülés nem elvárható napot-hetek alatt. Emiatt nehezedik a védelemre többletmunka, ez eredményezi a komédiába illő jeleneteket a hátsó alakzatban. Mindemellett ennek van egy olyan lélektani üzenete/folyamata is, amit szintén nem sikerült a látottak alapján rendesen lereagálni. Itt legalább annyira ludas Monchi, mint ahogy EDF vagy az átigazolásokra rábólintó vezetés.

Pastore ma újra kezdő lehet.

Hogy ebből mi sül ki az elkövetkező öt napban azt már csak vasárnap délután tudjuk megbeszélni. Mindenesetre jó löketet adhatna a csapatnak egy hat pontos menet. De ehhez úgy gondolom még a Frosinone csapatán kívül Inzaghi strandkorlát-kék társaságának is lesz egy-két szava. Én egy kicsit még bízom EDF-ben, kora tavasszal is átélt hasonló krízist ez a társaság, amiből sikerült kimászni, egészen magasra… hátha.

A csapat egyébiránt a lehetséges legerősebb felállásban rohan neki a kiesőjelöltnek. Ha vicces akarnék lenni, azt írnám, ez egy kiesési rangadó. De talán ezt most felejtsük is el! Szóval Olsen – Florenzi, Mano, Fazio, Kolarov – Nzonzi, DDR, Pastore – Ünder, Dzeko, ElShaarawy. Perotti újabb izomsérülése meglepően van időzítve, de nem szeretnék összeesküvés elméleteket szövögetni. Az ellenfél: Sportiello – Goldaniga, Salamon, Capuano – Zampano, Chibsah, Crisetig, Hallfredsson, Molinaro – Campbell, Perica. Este 21 órától van a kezdőrúgás, közvetítés szerencsére most nem lesz.

Mennyi időd maradt?
Szentesi János:
Related Post