Az alábbi történet talán nem fog tetszeni mindenkinek, aki esetleg vakon ragaszkodik az angolos fairplay elveihez, talán nem fogja értékelni. Fogalmazzunk úgy, hogy én viszont értékelem az olyan eseteket, mint például a 165 centis Maradona kezes gólja, a hórihorgas Shilton kárára, még akkor is ha nem kellett volna megadni.
Balilla Lombardi
Kezdjük avval, hogy a történetünk hőse, Balilla Lombardi, egy római fiatalember volt, aki Testaccióban született, a Rómában focizott és hűen megtestesítette a „testaccino” jelzőt. Testaccio volt az a nem túl jó hírű negyed, ahol a Roma első stadionja állt a húszas évek végétől kezdve, a hírhedt vágóhidak szomszédságában. A „testaccino” jelző elméletileg csak annyit jelent, hogy testacciói, de a romanista lexikában azt jelenti, hogy mindent megtesz a győzelemért, elmegy a legvégsőkig, sosem adja fel és némi ravaszságtól sem riad vissza a cél érdekében.
Lombardi egy csatár volt, nem játszott túl sokat a Rómában, nem voltak különösen kiemelkedő eredményei, 1932 és 1935 között mindössze kilencszer lépett pályára a nevelőegyesületében, gólt nem sikerült szereznie. A pályafutása során bejárta az egész olasz csizmát, játszott vagy 10 különböző egyesületben. A háború alatt, 1945-ben, 7 meccs erejéig, visszatért a Rómába is és ekkor még 3 gólt is szerzett, amikor a Roma megnyerte a Campionato romano di guerrát, a római háborús bajnokságot. Összességében elmondható, hogy nem ő volt a leghíresebb romanista focista, távolról sem.
De nem is a profi labdarúgói pályafutásával szeretnék foglalkozni, az anekdotában leírt eset jóval korábban történt, konkrétan 1929 november 10-én, amikor a Roma a Napolit fogadta a Campo Testacción, a bajnokság hatodik fordulójában .
A Venezia 1938/39-es csapatában, Lombardi hátul jobbról a harmadik.
Abban a szezonban a Napoli kivételesen jól szerepelt a bajnokságban és Rómában is nyerni szerettek volna. Ráadásul aznap nem ment túl jól a Rómának, a meccs végül egy 2-2-es döntetlennel végződött, de lehetett volna vereség is, ha másként alakul a történetünkben leírt eset.
A szóban forgó eset az első félidő 35-ik percében történt, ekkor a Roma éppen 1-0-ra vezetett, de a Napoli egyáltalán nem hagyta magát, keményen támadtak az egyenlítő találat megszerzéséért. Az egyik támadásnál a nápolyiak jobb szárnya, Fenilli, megeresztett kb. 10 méterről egy lapos lövést, közvetlenül a kapufa mellé, amivel megverte Ballanti kapust és a labda áthaladt a gólvonalon, be a Roma kapujába.
De „csoda” történt! A labda nem állt meg a kapuban, változatlan sebességgel továbbment, elhagyta a kaput és hangosan csattant a nézőteret elválasztó palánkon a kapu mögött. Mindössze annyi történt, hogy a hálót a kapuhoz rögzítő szögek kilazultak, elengedték a hálót és a labda zavartalanul áthaladt az így képződött résen.
Az AS Roma az 1944/45-ös bajnokságban
A stadionban mindenki tisztán látta, hogy gól volt, természetesen mindenki kivéve a bírót, név szerint egy bizonyos Dani urat, aki középkezdés helyett kirúgást mutatott. A Napoli játékosai természetesen azonnal a játékvezetőnek estek, körülvették és nagy hangon követelték, hogy adja meg a góljukat. Addig panaszkodtak, amíg végül a bíró be nem adta a derekát és odament a kapuhoz ellenőrizni a hálót. Ekkor azonban újabb „csoda” történt! A háló hibátlanul rögzítve volt a kapufához, nem volt rés sehol, Dani bíró úr pedig megerősítette a korábbi döntését: kirúgással jött a Roma.
Valójában az történt, hogy azon a meccsen ott tevékenykedett labdaszedőként történetünk főhőse, Balilla Lombardi. Az akkor 13 éves Lombardi mindenkinél gyorsabban kapcsolt és amíg a Napoli játékosai avval voltak elfoglalva, hogy a bíróval veszekedtek, addig ő odament a kapuhoz, szépen visszatette a szögeket a helyükre és hibátlanul megjavította a hálót.
Aznap Rómában a szurkolók nem a Roma játékosait ünnepelték, hanem a 13 éves kissrácot, aki megmentette a vereségtől a Rómát!