A keddi BL visszavágó miatt ezúttal Lotitói magaslatokban járva, már péntek este lejátszottuk a soros bajnoki mérkőzésünket. Mégsem az időpont volt a legszokatlanabb, hanem hogy ezúttal a második félidőre pörgette fel a csapat a játékot. A végére már egy egészen biztató teljesítménnyel sikerült két vállra fektetni Mazzarri Torinóját.

A Nápolyban aratott győzelem után már-már bizakodva ülhettünk le megnézni a Roma újabb meccsét. Miután a listavezetőt kifejezetten jó teljesítménnyel verte a csapatunk, és a Torino sem egyéni, sem csapatszinten nem volt a legjobb formában, reménykedtünk egy magabiztos győzelemben. Ehhez képest a dolgok nem teljesen így indultak, de ne vágjunk ennyire a közepébe. A két edző ebben a felállásban mérkőzött meg egymással:

Roma (4-3-3): Alisson; Florenzi, Manolas, Juan Jesus, Kolarov; Nainggolan, De Rossi, Strootman; Under, Schick, El Shaarawy.

Torino (4-3-3): Sirigu; Ansaldi, Nkoulou, Meretti, De Silvestri; Acquah, Baselli, Rincon; Falque, Belotti, Berenguer .

Voltak hiányzók, a vendégek Burdissót és Molinarót, mi Dzekót és Faziót hiányoltuk az alapemberek közül. Ami azt illeti, Dzeko tényleg hiányzott a játékból, Schicknek körülbelül azt kellett volna játszani, amit a bosnyák szokott, de a fizikai jelenléte nincs meg ehhez a szerephez. Szegényen egyébként is nagyon látszik, hogy keveset készülhetett a többiekkel, egyszerűen idegen test a csapatban. Hiába lenne meg a technikai tudása – mert tényleg nem ügyetlen, sőt -, de amikor nála van a labda, nem tudja, hogy mit kezdjen vele, mi a következő lépés. Megnéztem, mit írtak a szerződéséről a Roma weboldalán, de nincs külön feltüntetve, hogy kötelező érvényű-e a további 20 millió, vagy sem. Mindenesetre Di Francesco azon a véleményen van, hogy olyan lesz a cseh, mint Ünder, érdemes rá várni.

Ami szemet szúró, hogy Di Francesco kezd visszatérni a gyökerekhez. Egyre inkább a 4-3-3-at preferálja kezdéskor, illetve a középpályán sem variál annyit, De Rossi, Strootman és Nainggolan újra egymás mellett játszanak. Én a magam részéről nem bánom, a 4-2-3-1 jó volt arra, hogy eredményeket tekintve kirángassa a csapatot a gödörből (egy nagy adag Ünderrel), de működését tekintve semmivel nem volt biztosabb, mint a megszokott rendszer. Az, hogy a második félidőre feljebb lépett Nainggolan, és a kapuhoz közelebb játszott, nem egy új dolog, már a szezon elején is alkalmazta az edző. Legemlékezetesebb a Milan elleni idegenbeli győzelem alkalmával volt, de a mai két gólpassza is azt mutatja, hogy jól el tud sülni.

A meccs képe viszont meglehetősen szokatlan volt. Az első 10 percet ugyan megnyomta a Roma, ahogy szokta, és az utána történő visszaállás is ismerős. Viszont hogy ilyen módon forduljon a játék képe, az nem. Az első félidőben Alisson volt a csapat legjobbja, és tényleg nagyon jó volt. A három torinói támadó folyamatosan nyomás alatt tartotta a védelmünket. Amikor a vendégeknek sikerült gyorsan támadásba átszerveződniük, abból rendszeresen gondja akadt a Romának. Ebből a szempontból talán jobb is, hogy Juan Jesus kezdett, mert bár Fazio jobban olvassa a játékot, a brazil sebességben sokkal inkább tartani tudja a tempót.

A lényeg azonban az, hogy így vagy úgy, de álltuk a sarat, a második félidőre pedig minden megváltozott. Ahogy az első játékrész végére egyre sűrűbbek lettek a Torino helyzetek, a másodikra annál inkább jöttek a Roma lehetőségek. A legelső perctől aktív volt a csapat, olyan motiváltsággal támadtak, mintha egy vesztes meccset kéne megfordítani. Alig 10 percet kellett várni, és egy hajszálpontos Florenzi beadásból Manolas megszerezte a vezetést. Florenzit szeretném kiemelni, egész meccsen kiemelkedően játszott, és talán végre ráérez a beadásokra is, egy héten belül ez a második gólpassza belőle. Innentől kezdve 4-5 percenként jöttek a helyzetek, és a 73.-ban a Capitano eldöntötte a három pont sorsát. Nainggolan fejelte a kifelé rontó védelem mögé a labdát, amit De Rossi tőle nem megszokott akrobatikával juttatott a kapuba. Ha hozzá vesszük, hogy a hosszabbításban Pellegrini is betalált, ez egy dicsőséges nap volt a Roma utánpótlásrendszerének számára.

Ha már mindenképp különbség kell, hogy legyen a két félidő között, akkor az legyen a második javára. Felpörögni sokkal gyümölcsözőbb, mint leereszteni. Minden győzelem fontos, tartani kell a lépést a bajnokságban, és lelki energiát ad a BL-hez is. Az összkép még mindig nem a legjobb, de talán érdemes időt adni a csapatnak. Mindenesetre a múlt heti nápolyi siker, és ezután a meccs után jó íz maradt a szánkban.