Szerdán, a Bajnokok Ligájának ötödik játéknapján madridi kiránduláson vett részt az AS Roma. Igen érdekesre sikerült ez a kis vakáció, több szempontból is. Nézzük sorra a történteket. Csapatunk kényelmes helyzetből várta az utolsó előtti kanyart. Egyetlen pont megszerzésével a legjobb tizenhat között ébredt volna csütörtök reggelre a társaság. Sajnos ez a pont egyelőre a tarsolyban maradt.
Di Francesco eddigi teljesítménye várakozáson felüli, bár két rangadót elveszített a csapattal, de az összkép igen reményt keltő. Céltudatos, eredményre törő felfogása tökéletesen illeszkedik a mai modern labdarúgás összképébe. Ilyen értelemben a szerda esti találkozó sem okozott meglepetést.
Konkrétan arra gondolok, hogy a kezdő kihirdetésénél látni lehetett, az olasz csapat védekező felfogásban, a biztos pontszerzés reményében lép pályára. Alisson előtt a Peres-Manolas-Fazio-Kolarov védő négyes kapott lehetőséget. A középpályán Pellegrini-Gonalons-Nainggolan míg a támadó részleg Gerson-Dzeko-Perotti trió volt. Itt a legbeszédesebb a középpálya, ami arra engedett következtetni, hogy a biztonság a legfőbb.
Erre rátett egy lapáttal Simeone igen tartalékos felfogású kezdője. Kimaradt Godin és Gabi is, bár elöl valóban ütősen hangzik a Griezmann-Torres kettős, én egy vadabb ATM-re számítottam. Ez az alaphelyzet rányomta bélyegét a mérkőzés első félidejére. Olyan érzésem volt, mintha a hazai csapat szeretné letudni idei utolsó otthoni BL meccsét, aztán kész. Pedig némi matematikai esélye még volt a madridi srácoknak. Ebből semmit nem érezhettünk.
Olyannyira nem, hogy az első tíz percben két életerős római helyzet is kialakult. Sajnos mindkét esetben fiatal titánjaink elé került a labda, és hát a gól elmaradt. Egyszer Gerson, egyszer pedig Pellegrini ügyetlenkedte el ígéretesnek látszó lehetőségét. Majd ezen kívül semmi nem történt az első játékrészben. Illetve a pontos krónikához hozzá tartozik egy ATM lesgól, amit érvénytelenített a játékvezető. Véleményem szerint jogosan.
A folytatásban hasonló habitusú Roma volt a pályán. Egyre ügyesebben próbálta csalni az időt kedvenc csapatunk. Ami a végére megbosszulta magát. Nekem olyan érzésem volt, mintha Simeone ezen a környéken ébredt volna rá, hogy van még sanszuk. Cseréivel mesteri módon váltotta támadógépezetté együttesét. Bár egy óra játék után volt még egy óriási Roma helyzet, ahol pusztán a szerencse és a kapufa mentette meg Oblakot. Történt ugyanis, hogy Ninja a jobb szélről tervezte beadni a labdát, ami igencsak lecsúszott, és a kapujából kimozgó, beadásra készülő Oblak mögé tartott, majd csattant a lécen. Ezt követően teljesen magához tért a hazai csapat és elkezdte rendre vezetni a veszélyesebbnél-veszélyesebb támadásokat.
Beszédes, hogy a 67. percre Simeone harmadik cseréjét bevetve próbálta megnyerni a mérkőzést, dinamikusabbá varázsolva a már-már unalomba fulladó találkozót. Jött is a baj, Correa baloldali beadása jól érkezett középre, ahol a szépen üresbe mozgó Griezmann ollózó mozdulattal megszerezte a vezetést. 1-0. Mondhatnám, hogy Kolarovról mozgott le a francia, de sok jelentősége nincs, az egész védelem rosszul reagált a beadásnál.
Az utolsó tíz percre EDF szintén bevetette mindhárom cseréjét. Pellegrini-Strootman majd Gerson-Defrel csere jött, végül pedig a Gonalons-El Shaarawy, ami komoly szerkezeti változtatást eredményezett. Labdakihozatalnál négy támadó várta egyvonalban az előre ütött labdákat, nagyobb nyomást helyezve a hazai védelemre. Ez kicsit meglepő, bátor húzás volt az olasz trénertől, de az egyenlítés továbbjutást ért volna…
Sajnos Peres második sárgával a lefújás előtt elment zuhanyozni, igazából a kiállítása már nem szorzott-osztott. A végére csattanónak lőtt még egy gólt az ATM, méghozzá Griezmann passzát a másik csereember, Gameiro értékesítette. 2-0. Ennyi.
Összességében most először éreztem azt, hogy a saját későbe dőlt EDF. Az a nagyfokú higgadtság, ami hétről-hétre jellemzi a csapatot, szerdán visszaütött. Nem tudom, hogy Simeone ezt így tervezte, és tudatosan várta, mikor altatja teljesen el magát a Roma, mindenesetre tegnap az argentin tréner húzásai jöttek be. Picit zavaró ez, mivel az első félidőben döntésre lehetett volna vinni a dolgot, legalábbis a pontszerzést be lehetett volna betonozni. Nem így alakult. Óriási dráma nincs, egy árva pontocska bőven elegendő lesz a legjobb tizenhathoz. És valljuk be őszintén, ki gondolta volna ismerve a személyi változásokat, vagy látva a csoportot ősszel? Mert én nem.