Miután csütörtökön végleg búcsút vettünk az új, egzotikus kihívásokat, és izgalmas lehetőséget ígérő Európa Ligától, visszatérünk Olaszországba, ahonnan egy darabig megint nem fogunk kimozdulni. „Itthon” sajnos, ahogy általában, már csak azért játszhatunk, hogy szeptember legyen az az időpont, amikor tétmeccset játszunk majd legközelebb Európában.
Rövidebb nevén: második hely.
Még egy utolsó erőfeszítés kell, hogy lezárhassa a csapat ezt a hosszú, és mozgalmas másfél hónapot. Bár nagyot küzdött a csapat, sok meccset is nyertünk, végül azért mégis keserű szájízzel tekinthetünk vissza erre az időszakra: ahogy szokás, az elején a szárnyaló csapat felrepítette az elvárásainkat és reménnyel töltött el minket, hogy aztán két hét alatt visszazuhanjunk a valóságba. Ez pedig egy vasárnap esti Sassuolo elleni meccs formáját öltötte.
Persze szeretem én a Sassuolo elleni meccseket, hozzájuk eddig csak nyerni jártunk és általában jó hangulatú, szép napsütéses találkozókat élvezhettünk végig. A napsütés ebben az esetben minden várakozás szerint elmarad sőt, érdekesség, hogy míg a saját otthonukban rendszeresen „lerendeztük őket” addig az Olimpico-ban eddig mindig :(háromszor) döntetlen lett a végeredmény. Ezen kéne változtatni most, mivel bár előrefelé elkeserítően korlátozottak az esélyeink, a Napoli a sarkunkat tapossa azért a 30+ millió euróért ami a biztos BL indulással szerezhető. Innentől ezért kell majd küzdeni, meg persze hátha hirtelen sztrájkba törnek ki a Juventus játékosai, és Buffon-nak egyedül kell kiállni minden meccsre. Hagyjuk azonban a búslakodást és esélylatolgatást, koncentráljunk a holnap esti mérkőzésre, ahogy azt reméljük a játékosaink is teszik.
Di Francesco: az egyik kedvenc edzőm, mostanában sokat cikkeznek a lehetséges távozásáról 2019 nyaráig érvényes szerződése ellenére. Nagyon szeretném egyszer a Roma padján látni. Mármint igazából most is ott lesz de persze nem így.
A Romanista Eusebio számára bár tökéletes fejlődési lehetőség volt a Sassuolo (mindössze egyszer menesztették innen az elmúlt öt évben, ami még akkor is szép teljesítmény egy olasz kis csapat esetében, ha nem Zamparini a klub elnöke) nem véletlen, hogy cikkeznek a lehetséges távozásáról. A tavalyi év hatalmas sikere után viszonylag kipukkadni látszik a Sassuolo lufi. A meccs előtti interjúban például panaszkodott a játékosokra, hogy nem fejlődnek eléggé, és hogy nem becsulik meg a lehetőséget, hogy a klub biztosítja nekik a Serie A-s szereplést. Megemlítette, hogy az edzőközpontjuk nem üti meg a Serie A szintet, csak a meccs előtti edzésen 2 játékost sérült le. Ezt őszintén mondjuk nem tudom, hogy lehet az edzőközpont hibája, de tippre a Vermaelen ltd. lehetett a kivitelező. Mindenesetre Gazzola és a Roma nevelés Mazzitelli, bár kezdők lettek volna, nem léphetnek majd pályára. Mellettük hiányzó még a szintén Roma nevelés Antei, valamint egy középpályás trió: Sensi, Magnanelli és Biondini
Ő se lesz ott vasárnap a Sassuolo keretében.
„Sérült mind a négy középpályás?! Hát akkor ez a meccs már zsebben van!” nyilatkozta Pallotta két, a stadion ügyében pozitív hangvételű, ámde időbeni csúszást eredményező meeting között, de szóltak neki, hogy azoknak a csapatoknak akik bejutottak Európába több középpályás is jár mint négy. És nem, nem egy, a padon szomorúan pénzét számolgató tini az ötödik opció, hanem várhatóan a Duncan-Aquilani-Pellegrini hármas. Nem tudom feltűnt-e már valakinek (aki eddig nem volt ezzel tisztában) nagyon sok az ismerős név. Na jó, a Sensi csak véletlen műve, de ha azt a „fantasztikus” tradíciónkat vesszük figyelembe, hogy az ex-római játékosok rendszeresen gólt szereznek ellenünk, akkor mindenki pakolja fel a kocsit, házat, kutyát, turmixgépet arra, hogy a Sassuolo legalább 3 gólt szerez, négyet ha Ricci is kap lehetőséget csereként, de ki tudja, lehet még valahogy Di Francesco is bekotor egyet a padról.
A korábbi Primavera kapitányunk 7 gólnál és 5 gólpassznál jár első felnőtt szezonjában. Ha igaz a 10 milliós visszavásárlási opció, akkor az lesz Sabatini utólagos ajándéka.
Még pár szó az ellenfélről, bár ez az év kicsit félrecsúszott nekik, azért oda kell rájuk figyelni. A támadóhármas, Berardi-Defrel-Politano Matri opcióval nagyon erősnek hangzik (és itt van a felsorolásból eddig kimaradt utolsó rómaink) még akkor is, ha éppen egyik játékos sincs csúcsformában. A védelem közepén Acerbi-Cannavaro már hosszú évek óta játszik itt egymás mellett, és Consigli is a jó kapusok közé tartozik. A teljesség kedvéért „mindenki kedvenc” Peluso-jáé a bal szél, a jobbat meg majd ki kell találnia Gazzola hiányában Di Francesco-nak. Most, hogy talán túl sokat is foglalkoztam az ellenfél bemutatásával, nézzük, hogy nálunk mi a helyzet.
Igazán kezdhetne.
Fontos lesz, hogy mentálisan hogy lendülünk túl ezen a kiesésen, remélhetőleg nem nagyon keseredik el a csapat. A másik probléma a fáradtság lehet, ami már a csütörtöki meccs végén is látszott: komoly tempót diktált a csapat, amit az utolsó 20 percben nem is bírt már tartani. Nainggolan-ra például nagyon ráférne a pihenő, mert közel sem tudja az nyújtani amire képes, ráadásul nagy örömünkre most még a belga szövetségi kapitánynak is eszébe jutott, hogy elhívja „a bagóst”. Pedig zseniális lett volna, ha csak Vermaelent viszi tőlünk. Emerson remélhetőleg elérhető lesz, bár Rui is jó mostanában, azért kicsit hiányzik a brazil. Parades feltehetőleg De Rossi helyét veszi majd át, míg a múltkor is jól szereplő Grenier is kaphat lehetőséget kezdőként. Én Perottit is szívesen látnám az elejétől, valamint minden meccs előtt el lehet mondani, hogy nagyon örülnénk, ha Totti is játszana.
Most hogy már nem is nagyon lenne rá szükség felfedezte Spalletti, hogy van még egy jó középpályásunk.
Összegészében egy viszonylag friss csapattal tudunk majd kiállni, egy olyan meccsen ahol abszolút nekünk kéne diadalmaskodni. A „tavaszi szünet” előtt mindenképp jó is lenne egy győzelemmel pihenőre (vagy válogatott meccsre) menni.