A Villarrealt sorsolták ellenfélnek az Európa Liga legjobb 32 csapata között, ami azt jelenti, hogy a legelső kieséses körben rögtön kiszáll az egyik végső esélyes. Ami a két csapat keretét illeti, ezt a párosítást akár a BL-ben is rendezhetnék, de őket egy villámcsapásszerű edzőváltás után egy erős Monaco, a Romát pedig egy közepesnél talán gyengébb Porto fosztotta meg a BL csoportkörtől. Az olasz második fogadja a spanyol hatodikat.
A Villarreal nem tartozik a tradicionális nagy csapatok közé, de a közelmúltból azért nagyon szép eredményeket tudnak felmutatni. Az ötvenezres kisváros csapata először a 98-99-es szezonban szerepelt a spanyol élvonalban, 1923-as megalakulásuk óta leginkább regionális ligákban, illetve másod-harmadosztályban jutottak szóhoz. Debütálásuk az első osztályban nem sikerült jól, egyből kiestek, de a következő szezonban visszakapaszkodtak, és azóta egy kivételével minden évet a La Ligában töltöttek, leginkább a középmezőny szebbik részén. A csúcsszezonjuk a 2005-2006-os volt, amikor BL elődöntőt játszhattak az Arsenal ellen, ezen kívül Pellegrinivel még elértek egy bajnoki ezüstöt is két évvel később.
Nyáron nagy reményekkel készülődött a Villarreal, miután tavaly elérték a negyedik helyet, ezen kívül elődöntőt játszottak az Európa Ligában. A harmadik sikeres szezonját is letudó Marcelinónak 2019-ig érvényes szerződése volt, de egy héttel a Monaco elleni első meccs előtt a vezetőség elbocsátotta őt. Hivatalos indokolás nem történt, de a hírek szerint összekülönbözött a játékosaival, amiért megfosztotta az általunk is évek óta figyelemmel kísért Musacchiót. Musacchio nem áll olyan játékos hírében, aki megfelel egy karszalagnak, félszemmel kifelé tekintget a csapatból. Ennek ellenére, és valószínűleg emellett még több apróság miatt, Marcelino nem maradhatott a Sárga Tengeralattjáró padján, az új edző Fran Escribá lett.
A Villarreal taktikája igen érdekes egy spanyol csapattól, a biztos védekezés a legfontosabb. Tavaly úgy érték el a negyedik helyet, hogy mindössze 44 gólt rúgtak, és 35-öt kaptak. Az utolsó 31 meccsükön 31-30 a gólkülönbség. Szoros, kiélezett meccseik voltak, amikből kihozták a maximumot. Ha valami közmondásosan nem ízlik a Romának, akkor az ez. A védekezés élességéből nem veszített a csapat, a topligákat figyelembe véve csak a Bayern München kapott kevesebb gólt, igaz, ők kevesebb meccset is játszottak. Ám amíg Marcelino taktikai elképzelései nem mutattak túl a szigorú 442-n – vö. Simeone Atleticója -, minél kevesebb passzal, addig Escribá, bár favorizálja ugyanezt a formációt, már hajlamosabb a váltásra, és gyakran használja a 4231-et is, a Sassuolotól igazolt Sansonéval csatárként. Januárban Pato Kínába igazolt, Soldado pedig még mindig nem épült fel a sérüléséből, így az EL-ben eddig inkább csak csereként szóhoz jutó, egyébként kiváló szezont futó egykori Sassuolo üdvöskétől kell tartanunk, és bár még mindig remekül védekeznek, ne gondoljuk azt, hogy támadásban nem tudnak kiemelkedően teljesíteni
Az idevezető út nem volt túlságosan magabiztos spanyol vetélytársaink számára, egy nehéznek nem nevezhető csoportból második helyen sikerült továbbjutniuk. Mindössze két meccset nyertek, és kikaptak a későbbi éllovas Osmanilsportól. Nem is szaggatták nagyon az istrángot, tegyük hozzá. Sokkal szebben teljesítenek a La Ligában, novemberben még dobogón is álltak, és egy ideig úgy tűnt, ők lehetnek azok, akik a lépést tartják a Barcelonával és a Real Madriddal. A hónap végén azonban valami útra vált belőlük, már nem tudnak olyan konzisztens teljesítményt nyújtani, mint azt addig megszokhatták a szurkolóik. A nagy meccsekre fel-felszívják magukat, és érdemes is megnézni azokat a mérkőzéseket. Az első három helyezett, a ligából kiemelkedő Madrid-Barcelona-Sevilla trió egyik tagja sem tudta megverni őket, és mindhárom alkalommal közel voltak a győzelemhez. Ezek mellé éktelenkednek olyan teljesítmények, mint a hétvégi, Malaga elleni gyenge döntetlen vagy a Valenciától elszenvedett vereség. Habár a Villarreal arca lett a szoros helyzetekre játszás, és ezek kíméletlen kihasználása, ebből az arculatából mostanság mintha veszítenének.
Ami a Romát illeti, Totti már ott lesz a keretben, egyedül Florenzi marad ki. Spalletti biztossá tette, hogy Alisson kezdeni fog, és emlékezve a Cesena elleni teljesítményére, jól is van ez így. Egyik edző sem örült a párosításnak, de Spalletti tűnt eltökéltebbnek. Kiemelte a Villarreal kellemetlen védekezését, a letámadást, és hogy milyen sűrűn helyezkednek, hogy azonnal vissza tudjanak támadni. Nehéz lesz kihozni a labdát, és az idei bajnoki év alapján – bár a tavalyi szezonjában Paredes kifejezett erősségének tűnt, hogy nagy nyomás alatt is megtartja, és megjátssza a labdát -, ez inkább De Rossi, mint az argentin terepe lesz. Salah hiányában meg kellett tanulni ívelt labdákkal is gyors támadásokat vezetni, szerencsére Dzekóra fel lehet rúgni bármikor, nagy százalékkal tartja meg azokat. Szerencsére az egyiptomi jó formában tért vissza, két gólpasszal, és sok-sok kulcspasszal vette ki a részét a Crotone elleni győzelemből.
Szó volt a Villarreal és a kiélezett meccsek kapcsolatáról, és hogy mennyire ellentétes szokott lenni a Románál. Nos, hétvégén mi pont egy ilyet nyertünk, míg a spanyolok a körülményeknek is hálálkodhatnak, hogy nem kaptak ki egy szoros mérkőzésen. Fordulni látszik a kocka, egyre kevesebbet kell leírnunk a kommentmezőben, hogy miért áll vissza a csapat, amikor sikerül megszerezni a vezetést, és egy kétmeccses hullámvölgyet leszámítva kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtanak De Rossiék. Nagy vágta előtt áll a csapat. Egy ilyen sorozatot, mint a márciusig tartó dömpingünk, mentálisan talán még nehezebb elviselni, mint fizikálisan. Ettől függetlenül az idei Roma nagyon erős, ha tényleg szeretne nyerni valamit Spalletti, nem lehet elengedni az Európa Ligát sem, ráadásul egy Villarreal elleni párharc presztízsjelentőséggel is bír. Ha ezt az akadályt sikerrel vesszük, az lendületet adhat a későbbiekhez.