Sajnos szinte nap mint nap hallhatunk történeteket a labdarúgás világához kapcsolódó erőszakról, Antonio De Falchi története is egy a számtalan tragikus történet közül.
Antonio De Falchi
Elsősorban azért kéne megjegyezni Antonio De Falchi történetét, hogy soha többé ne ismétlődhessen meg. De ez egy ostoba, gyermekded vágyálom, az eset már több mint 25 éve történt és semmi sem változott. De Falchi halála nem köthető politikai nézetekhez, vagy az alvilághoz, egy közönséges fiatalember volt, szinte még gyerek, aki azért halt meg, mert a Rómának szurkolt, mert egyesek úgy gondolták, hogy ez elegendő indok az indiszkriminált erőszakra.
Mielőtt tovább elemeznénk az esetet, először megpróbálom objektíven leírni az eseményeket, a sajtóban és könyvekben megjelent hírek szerint, az összegyűjtött tanúvallomások alapján.
Az akkor még nem egészen 19 éves Antonio De Falchi, 1989 június 4-én, reggel fél kilenckor megérkezett a milánói központi pályaudvarra, három barátja társaságában, hogy megnézzék a Milan-Roma meccset.
A Curva Sud őrzi Antonio De Falchi emlékét
Valójában egy körülbelül 40 fős szurkolói csoporttal utaztak, de négyen úgy döntöttek, hogy egyedül mennek el a San Siro stadionba. Megvették a jegyeiket és 11:35-kor elindultak a 16-os kapuhoz, a sárga-piros sálaikat elrejtették a dzsekijeik alá, a mérkőzés délután négykor kezdődött.
Ekkor megközelítette őket valaki, aki először cigarettát kért tőlük, majd megkérdezte tőlük az időt. A római akcentus elárulta Antoniót és a barátait, egy betonépítmény mögül (javában zajlottak a felújítási munkálatok az 1990-es világbajnokságra) előbukkant körülbelül harminc ember, akik rátámadtak a négy srácra. Ők megpróbáltak elmenekülni, de Antonio megbotlott és elesett, az is lehet, hogy felbuktatták. Az üldözők nekiestek és agyba-főbe ütötték, rúgták. A verés nem tartott tovább fél percnél, megjelent a rendőrség és a támadók elmenekültek.
Antonio először megpróbált felállni, de nem kapott levegőt és visszaesett a földre. Az egyik rendőr megpróbálta újraéleszteni szájból szájba lélegeztetéssel és szívmasszázzsal, de hiába. Egy mentőautó bevitte a közeli San Carlo kórházba, ahova már holtan érkezett.
Néhány újság címlapja. Corriere dello sport: „Gyávák, megöltétek!”; Gazzetta dello sport: „Előre megfontolt gyilkosság”; Tuttosport: „Szegény srácot megölték a San Siróban”.
Közben a rendőrség letartóztatott 16 embert a kapu közelében. Köztük volt az a három ember is, akiket később vád alá helyeztek Antonio halála miatt. Ezek voltak: Antonio L. (21 éves), Luca B. (20 éves) és Daniele F. (29 éves), ez utóbbi a „Gruppo Brasato” nevű szurkolói csoport egyik vezetője volt, aki rendelkezett egy a Milan által kiállított hivatalos igazolvánnyal, aminek a tanúsága szerint a biztonsági szolgálathoz tartozott.
A boncolás megállapította, hogy Antonio szívinfarktusban halt meg.
A milánói bíróság hét év szabadságvesztésre ítélte Luca B.-t, az ítéletet felfüggesztették. Daniele F.-t és Antonio L.-t pedig felmentették bizonyítékok hiányában.
Antonio De Falchi édesanyja ezt mondta a bírósági ítélet után: „Ez az igazságszolgáltatás? Ez undorító. Én nem fogadom el ezt az ítéletet. Meg kellett volna fizetniük, akkor is ha senki sem fogja visszaadni az én szegény Antoniómat.”
Antonio De Falchi édesanyja és Dino Viola a Roma elnöke
Eddig tartott az objektív beszámoló, most mélyedjünk el egy picit az ügy részleteiben, főleg a csúfos véget ért bírósági tárgyalásban és a nyomozásnak aposztrofált tragikomédiában.
Milyen érdekes, hogy az ügy előrehaladtával, egyre kevesebb támadó van. A tanúvallomások szerint még harmincan üldözték a négy srácot. A rendőrség már csak 16 embert tartóztatott le. Mire elkezdődött a bírósági tárgyalás már csak három vádlott maradt. Végül, egyedül a 20 éves Luca B.-t ítélték el. A többi elkövetőt nem tudták azonosítani, eltűntek a semmiben, mintha soha nem is léteztek volna. Az is érdekes, hogy Luca B. volt a legfiatalabb a vádlottak közül, alig volt 20 éves. Egy rosszhiszemű ember, még azt hihetné, hogy a legkisebb egyedül vitte el a balhét mindenki helyett. Nem mintha nagy dologról lenne szó, hiszen az ítéletet felfüggesztették, az ifjú Luca B. nyugodtan hazament a tárgyalás után és vidáman éli az életét.
Antonio De Falchi édesanyja Sebino Nelával
Elemezzük a halál okát, a boncolás szerint Antoniónak volt egy nem diagnosztizált szívrendellenessége és nem viselte el a stresszt, amit a támadás jelentett. Az ügyész szerint, Antonio a hosszú üldözés okozta fizikai és pszichológiai megterhelés kiváltotta infarktusba halt bele, az ütések „csak egy további negatív elem voltak.” Gondoljunk csak bele, micsoda tárgyalás lehetett az ahol az ügyész, a nyomozó hatóság és a vád képviselője mondott ilyeneket. Olyan ez az egész, mintha én kidobnám egy repülőből az ügyész és a bíró urakat, majd utána megállapítanám, hogy a gravitáció ölte meg őket, amihez csak további negatív elemként hozzájárult, hogy kidobtam őket egy repülőből. Ti mit gondoltok, én is megúsznám egy felfüggesztett szabadságvesztéssel? Egyébként meg ezt egyesek előszeretettel úgy értelmezik, hogy Antonio egy gyáva alak volt, aki a félelembe halt bele.
A milánói rendőrség szerint Antonio testén nem látszottak sérülések, ami azért érdekes, mert az édesanyja és a testvérei viszont azt állítják, hogy mikor elmentek azonosítani a holttestet, látszottak rajta az ütésnyomok, szerintük konkrétan tele volt véraláfutásokkal és sebekkel!
Érdemes megemlíteni, hogy a Milan vezetői csak azután ismerték be, hogy az egyik vádlott, Daniele F., a Milan biztonsági szolgálatának a tagja volt, miután az áldozat édesanyja bejelentette a sajtónak. Ha úgy vesszük egyetlen Milan szurkolónak se lett semmi baja, tehát Daniele F. az ő szempontjukból nézve jól végezte a munkáját. Meg különben is felmentették, szóval én se értem, hogy mit akadékoskodok.
Antonio De Falchi temetése
De ne legyünk elfogultak a Milannal szemben, hiszen a csapatuk elment Antonio De Falchi ravatalára és még két koszorút is küldtek, az egyiket személyesen Berlusconi miniszterelnök úr (akkoriban még csak elnök úr volt, a Milan és a Fininvest elnöke), a másikat meg a Milan nevében. Gondolom Antonio édesanyja nagyon örült a sok szép virágnak és a sok Milan játékosnak!
A Roma rivális csapatainak a szurkolói nem felejtették el Antonio De Falchit, több kevesebb rendszerességgel szokták kigúnyolni és meggyalázni az emlékét. Avval szeretnek viccelődni, hogy a félelembe halt bele, „nyúlnak” és „gyávának” szokták hívni. Voltak már bőven Antonio De Falchit gyalázó feliratok az utcákon, a San Siro stadion falain, de a Milan szurkolók által elfoglalt lelátókra is vittek már ki De Falchi halálát kigúnyoló transzparenst a focimeccsre.
Valójában azért született ez a poszt, mert a Napoli szurkolóknak pár napja megint az eszébe jutott Antonio De Falchi. Úgy gondolták, hogy remekül ki lehet gúnyolni Antonio De Falchi halálát, hogy szembe lehet helyezni az ő „hősi halottjukkal”, Ciro Espositoval, akit egy szélső jobboldali bűnöző és kábítószerfüggő, De Santis nevű, egykori romanista főszurkoló lőtt agyon. Pár napja jelent meg a nápolyi tengerparton az alábbi képen látható felirat.
A Napoli szurkolók üzenete: „Van aki oroszlánként hal meg, van aki gyáva és menekülés közben szakad meg a szíve… Antonio De Falchi”
Ciro Esposito már meghalt, tényleg nem kéne bántani, teljesen mindegy, hogy kinek szurkolt, senkinek sem eshet bántódása egy focicsapat miatt. De ha a mi nápolyi „barátaink” össze akarják hasonlítani a két esetet, tényleg van egy pár különbség. Például De Santis, aki lelőtte Espositót, hónapokat töltött kórházban, mert úgy elverték mielőtt lelőtte az egyik támadóját. Szegény Antonio meg nem csinált semmit, egy légynek sem ártott soha, a támadóinak természetesen semmi baja nem lett. Ciro Esposito gyilkosa 26 év börtönt kapott, Antonio gyilkosai szabadon távoztak, még az a szerencsétlen is, akit egyedül azonosítottak a támadók közül. Ciro Esposito édesanyja egy média szereplő lett, egymást érték az interjúk főleg közvetlenül az eset után, ő és az ügyvédje/képviselője rendszeresen szerepelnek a médiában. Antonio De Falchi édesanyjának sosem voltak képviselői és ügyvédei, soha nem akart szerepelni, neki annyi maradt, hogy rendszeresen kijár a temetőbe a fia urnahelyéhez.
Nagyjából ennyi Antonio De Falchi szomorú és rövid története. Bennem azért felmerül pár kérdés, ha Antonio gyáva volt, akkor mi volt az a 30 ember, aki megtámadta? Minek lehet nevezni azokat, akik a rendőrök és a többi tanú vallomása szerint, harmincan megtámadtak négy embert, akik az égadta világon semmit nem csináltak? Ha Antonio gyáva volt, mert meghalt, akkor mi volt az a 30 ember? Bátrak voltak? És vajon hová tűnt az a 30 „bátor ember” a bírósági tárgyaláson? Pedig állítólag keresték őket, képzelem mennyire, de valahogy egyik „bátor ember” se került elő. Azt is mindenkinek a fantáziájára bízom, hogy minek lehetne nevezni azokat, akik De Falchi emlékét gyalázzák.