Ott hagytuk félbe a történetet, hogy 1927-ben Italo Foschi, a Fortitudo elnöke, egyesíteni szerette volna az olasz főváros legerősebb labdarúgó egyesületeit, a Fortitudót, az Albát, a Laziót és a Romant, hogy sikeresen felvehesse a versenyt a jóval erősebb észak-olasz klubokkal. Már megállapodott az Albával, a kisebb Roman vezetői pedig eleve elkötelezett hívei voltak egy egyesült fővárosi klubnak, csak a Lazioval való megegyezés volt hátra.
Italo Foschi (1884-1949)
- Az alapítás, a rivalizálás a Lazioval és a Roma viszonya a diktatúrával
Viszont Foschi elképzelései egyáltalán nem találkoztak a Lazio vezetőinek az elképzeléseivel. Valójában néha egymásnak ellentmondó verziók maradtak fenn a meghiúsult egyesülésről, főleg ami a szereplők szándékait illeti. Akkoriban a Lazio erős embere Giorgio Vaccaro volt, egy piemonti fasiszta tábornok, aki több sportágban is tevékenykedett, sportvezetőként is, később a fasiszta rendszer egyik legfőbb referense lett a labdarúgást illetően és kinevezték az olasz labdarúgó szövetség elnökévé is. Sőt, valójában a 30-as években nyert olimpiai aranyéremmel és két világbajnoki címmel, Vaccaro tábornok lett az olasz labdarúgó szövetség történetének mindenkori legsikeresebb elnöke!
Vaccaro tábornoknak esze ágában se volt eltűrni, hogy a Lazio csak úgy beolvadjon a tervezett új egyesületbe. Vaccaro tábornok a fasiszta milíciákat, a hírhedt fekete ingeseket képviselte, míg Foschi elsősorban a fasiszta mozgalom politikai vonalán tevékenykedett, az úgynevezett Gerarchi, a fasiszta párt vezetői közé tartozott. Amint Vaccaro tábornok hírét vette Foschi kezdeményezésének, azonnal munkához látott, hogy meghiúsítsa a terveit. Avval kezdte, hogy összehívta a Lazio klubtagjainak a közgyűlését, ahol kineveztette magát alelnöknek, egyben megerősítették az elnöki tisztségben Ettore Varinit, egy másik fasiszta tábornokot, akit az előző évben neveztek ki elnöknek és így megerősödve már könnyedén túllobbizták Foschit a fasiszta pártban.
Giorgio Vaccaro tábornok
Már az első tárgyalások alkalmával egyértelmű lett, hogy a Lazio nem fog beolvadni semmilyen másik klubba. Az egyik legnagyobb akadály a tetemes adósságállomány volt, amit a másik két klub felhalmozott és aminek az átvállalásáról a Lazio vezetői hallani sem akartak. Vaccaro tábornok a tárgyalások közben, hivatalosan is tiltakozott a Lazio megszűnésének a lehetősége ellen, arra is hivatkozva, hogy a Lazio egy Ente Morale, magyarul egy „Erkölcsi Intézmény”, ez egy hivatalos cím, amit a Lazio 1921-ben kapott III. Viktor Emánuel királytól.
A lényeg, hogy Vaccaro tábornok, Foschi számára elfogadhatatlan feltételeket támasztott az egyesüléshez, a Fortitudo és az Alba adósságainak csak egy részét akarta a leendő klubra terhelni (mindössze 100.000 lírát, a több mint 400.000-es adósságállományból), illetve ragaszkodott a Lazio nevéhez és színeihez is. Foschi elmondása szerint, mindössze annyi engedményre lett volna hajlandó, hogy a Lazio labdarúgó szakosztálya, az első évben, valamilyen formában viselte volna a Fortitudo nevét is. Vaccaro tábornok feltételei gyakorlatilag azt jelentették volna, hogy a többi klub beolvadt volna a Lazioba. Foschi viszont ragaszkodott a Roma névhez és a város szimbólumaihoz. Nyilvánvalónak tűnik, hogy ekkor már, túl az elvi különbségeken, személyes ellentétről is beszélhetünk Foschi és Vaccaro tábornok között, akinek ügyesen kihasználva a fasiszta milícia és a politikai pártvezetők, a Gerarchi között lappangó ellentéteket, sikerült Foschi fölé kerekedni a tárgyalások során.
Foschi egy váratlan lépésre szánta el magát, nem ment el a Lazio vezetőivel megbeszélt soron következő tárgyalásra, ezek már jóvátehetetlenül elakadtak a név és az adósságok kérdése miatt. Ehelyett 1927 június 7-én a lakására hívta az Alba és a Roman vezetőit, akikkel rögtön megállapodtak az AS Roma megalapításának a feltételeiben és azonnal be is jelentették az új klub megalakulását. Ekkor valójában az alapító klubok csapatai még önállóan szerepeltek, de Foschinak sietnie kellett a bejelentéssel, mert ekkorra a fasiszta párt részéről már komoly nyomás nehezedett rá, ő viszont nem akart Vaccaro tábornok feltételei szerint egyesülni a Lazioval. Végül 1927 július 22-én hivatalosan is megszületett az Associazione Sportiva Roma, a főváros neve mellett, az új egyesület büszkén viselte a főváros színeit, a sárgát és a pirosat, valamint az örök város ősi jelképét, a kapitóliumi anyafarkast. Jellemző, hogy ekkor a csapat már túl volt az első történelmi bemutatkozó meccsén is, egy 2-1-es győzelem június 17-én, az Olaszországban turnézó UTE ellen.
Egy 1927 június 8-án megjelent újságcikk, az AS Roma megalakulásáról.
A Roma születése kapcsán muszáj beszélni Renato Sacerdotiról, a testaccioi bankárról, a Roma második elnökéről. Sacerdoti a Roman vezetőségébe tartozott és szoros barátságot ápolt Foschival, aki hozzá fordult segítségért, amikor a Vaccaro tábornokkal folytatott tárgyalások elakadtak. Gyakorlatilag Sacerdoti bankháza teremtette elő az AS Roma alapításához szükséges pénzt, nemcsak kifizették az elődöktől örökölt adósságokat, még arra is szereztek pénzt, hogy új igazolásokkal megerősítsék a keretet. Amikor 1928 márciusában Foschi lemondott az elnöki tisztségről, a klubtagok számára magától értetődő volt, hogy Sacerdoti lett a klub második elnöke.
Renato Sacerdoti
Elmondható, hogy Sacerdoti fektette le a Roma alapjait, például az angol Everton pályájának a mintájára felépíttette a Campo Testacciót, a Roma első stadionját, a félelmetes hírű Testaccio nevű munkásnegyedben, a hírhedt vágóhidak közvetlen szomszédságában. Az egy olyan hely volt, ahova az ellenfelek nem nyerni jártak, a lelkes szurkolók között ott voltak a szomszédos vágóhidak munkásai is, akik Amedeo Amadei elmondása szerint, „a munkában viselt véres ruhákban, a terhek cipeléséhez használt zsákokkal a vállukon jelentek meg szurkolni”. Nagyon drága volt a jegyár, mert valamiből ki kellett fizetni a stadion és a telek árát, de mégis mindig teltház volt és a római közönség már akkor sem ismert kegyelmet, elvárták a teljesítményt a csapatuktól. Ekkoriban az ellenszurkolók a Rómát a „zsidó hentesek csapatának” csúfolták.
Sacerdoti kihirdette, hogy a legjobb római játékosoknak a Rómában kell játszaniuk és akkoriban botrányosnak számító, évi 100.000 lírás fizetésért hazahozta az Interből Fulvio Bernardinit, de rajta kívül még sok sztárt igazolt, többek között Masettit, Ferrarit, Costantinót, Bodinit, vagy Volkot. Gyakorlatilag Sacerdoti valósította meg Italo Foschi elképzelését, az irányítása alatt a Roma felzárkózott az olasz labdarúgás élmezőnyébe, elsőként a nem északi klubok közül.
A Campo Testaccio
Franco Sensi után, Sacerdoti viselte a legtovább a Roma elnöki tisztségét, több részletben, összesen 13 évig. Miért több részletben? Mert Sacerdoti zsidó volt és a 30-as évek közepétől kezdve egyre kevesebb ideje maradt a focira, az életben maradással kellett foglalkoznia. A rendszer nyomására 1935-ben kénytelen volt félreállni a klub éléről, le kellett mondania az elnöki tisztségről Antonio Scialoja szenátor, a Roman korábbi elnöke javára. De jellemző a hozzáállására, megígérte, hogy a következő szezonra egy bajnokcsapatot csinál a Rómából és újabb jelentős anyagi áldozatok árán, leigazolta Cattaneót meg két világbajnokot, Monzegliót és Allemandit. Ezekkel az igazolásokkal, a már amúgy is erős Roma, a bajnokesélyesek között indulhatott volna a következő szezonban, de szokás szerint, ahogy a mi Rómánkkal lenni szokott, megint közbejött valami.
Három argentin játékos, Guaita, Scopelli és Stagnaro, akiket Sacerdoti pár évvel korábban igazolt, közvetlenül a bajnokság kezdete előtt megszöktek Franciaországba. Azért léptek le, mert besorozták őket és attól féltek, hogy elküldik őket Etiópiába harcolni. Mint utólag kiderült, a félelmeik alaptalanok voltak, legalábbis az etióp hadjárattal kapcsolatban, de érthető, hogy inkább elmenekültek, őket ne sorozza senki sehova, ők nem harcolni jöttek Olaszországba hanem focizni. Az 1935/36-os bajnokságot végül a Bologna nyerte, egyetlen nyomorult ponttal a Roma előtt, belegondolni is rossz, hogy mi lehetett volna, ha a három dél-amerikai nem szökik el. Guaita például konkrétan a gólkirály volt, 28 gól 29 meccsen, döbbenetesen jó csatár volt. A történethez még hozzátartozik, hogy több helyen említenek bizonyos pletykákat, amik szerint Vaccaro tábornoknak tevékeny része volt a három dél-amerikai játékos besorozásában, így akart borsot törni a városi rivális orra alá, állítólag meg is fenyegették a játékosokat, hogy el fogják küldeni őket Afrikába. Erre az égadta világon semmilyen bizonyíték nincs, de ezt a verziót hangoztatta a három dél-amerikai is, miután visszatértek Argentínába.
Guaita egy korabeli újság címlapján, közvetlenül a szökése előtt. Természetesen az „árulása” után, az olasz sajtóban már csak gyalázták, őt és Stagnarót meg Scopellit is.
A három dél-amerikai szökése kapcsán, a fasiszta rendszer kihasználta az alkalmat és elővette bűnbaknak a zsidó Sacerdotit, teljesen abszurd módon megvádolták valutaüzérkedéssel és kiutasították Rómából. Később, a faji törvények bevezetése után, bujkálni kényszerült, csak úgy tudta elkerülni a deportálást és a haláltáborokat, hogy papnak álcázta magát és egy kolostorban rejtőzködve várta ki a fasiszta rendszer bukását.
Sacerdoti jóval a második világháború vége után tért vissza a Roma élére. Amikor a klub 1951-ben kiesett az első osztályból és anyagi csődben volt, újra Sacerdoti lett a klub vezetője, először államilag kinevezett felügyelőként, majd később a klubtagok és a szurkolók felkérésére, megválasztott elnökként. A vezetése alatt a Roma azonnal megnyerte a másodosztályú bajnokságot és stabilan visszakerült az első osztályba. A második elnöksége alatt Sacerdoti hozta el Rómába Ghiggiát, Nyers Istvánt, Da Costát, Venturit és egy csomó másik nagy játékost.
Sacerdoti a háború után a romanista szurkolókkal
De térjünk vissza 1927-re, a Roma alapításához, a fővárosban már egy ideje nyíltan beszéltek a tervezett új egyesületről, ami a város legerősebb klubjait egyesítette volna, köztük természetesen a Laziót is. Foschi lépése, hogy a Lazio nélkül alapította meg az új klubot, sokakat meglepetésként ért, nem utolsó sorban a Laziót is. A Lazio megbízottjai, akik kezdetben az elkövetkező első osztályú szezonra akarták megerősíteni a keretet, időközben megszakították a tárgyalásokat a leigazolandó játékosokkal és az egyesületeikkel, mert a három klub egyesülése után, bőven lett volna elég játékos egyetlen csapat számára. Vaccaro tábornok utólag örömmel üdvözölte a sajtóban az új egyesület megalapítását, ugyanakkor az Il Tevere nevű újság hasábjain, egymást vádolták Foschival a Lazio, az Alba és a Fortitudo egyesülésének a meghiúsulása miatt. A Roma és a Lazio azóta is „nagy rokonszenvvel és testvéri szeretettel” tekintenek egymásra, talán ez a legélesebb városi ellentét az olasz labdarúgásban.
A Lazio szurkolók akkoriban főleg a jómódúbb polgárok közül kerültek ki, elsősorban oda gravitált a rendszerhez hűséges új elit, az úgynevezett „fekete nemesség” többsége is. A populista Roma köré viszont egy jóval nagyobb méretű és nagyon is vegyes összetételű szurkolótábor gyűlt össze. Néhány év leforgása alatt öt különböző klubból rakták össze az új egyesületet, ez azt jelentette, hogy a társadalom minden részéről voltak szurkolók és akadtak köztük bőven olyanok is, akik egy eufemizmussal élve, nem voltak a rendszer feltétlen hívei, nem kell jobb példa az elnöknél, Sacerdotinál.
Az AS Roma „családfája”, a különböző egyesülésekkel.
A diktatúra valójában kockázati tényezőként kezelte a Roma köré sereglett szurkolókat, 1929-ben az első Lazio elleni derbi előtt felmerült, hogy a fővárostól távol rendezik a meccset, de még olyan hangok is voltak, hogy le sem kéne játszani. Végül megrendezték a mérkőzést, a romanista szurkolók elsöprő többségben voltak a Lazio stadionjában, egy korabeli újság úgy fogalmazott, hogy a sárga-piros szurkolók alig hagytak helyet a Lazio szimpatizánsoknak. A hatóságok impozáns méretű biztonsági erőket vonultattak fel, az egy dolog, hogy ott voltak a rendőrök és a csendőrök, de még a fasiszta milíciát is kivezényelték az esetleges rendbontások megelőzésére. Az első derbit természetesen a Roma nyerte (0-1 Volk góljával a 73. percben), de a lényeg, hogy a Roma és a szurkolói, már akkor sem tartoztak a rendszer kedvencei közé.
Egy kép az első római derbiről a kezdő sípszó előtt
A Roma alapítása kapcsán, beszélni kell még valakiről, Silvio Sensiről, a mi néhai szeretett Franco Sensi elnökünk édesapjáról. Silvio Sensi többek között a Pro Roma alapító tagja és kapitánya volt. Amikor 1926-ban a Fortitudo és a Pro Roma egyesültek, Silvio Sensi úgy érezte, hogy kapitányként kötelessége példát mutatni és magára vállalta az új klub létrehozása során keletkezett több mint 40.000 líra értékű váltó kifizetését, mert az alapítók közül rajta kívül senkinek sem lett volna ennyi pénze. Ráadásul hiánytalanul átadta az új klubnak a Pro Roma teljes vagyonát, tette mindezt bárminemű ellenszolgáltatás nélkül.
Amikor 1927-ben Foschi vezetésével létrejött az AS Roma, természetesen Silvio Sensi is ott volt az alapító tagok között. Később pedig, amikor Sacerdoti felépíttette a Campo Testacciót, Silvio Sensi volt a kivitelező és a stadion építéséhez szükséges faanyag jelentős részét is ő adományozta. Így talán az is érthetőbb, hogy a 90-es évek elejétől kezdve Franco Sensi miért vállalta el a Roma elnöki tisztségét és miért szánt annyi energiát, időt és pénzt a Rómára.
Ez a kép meg az 1937-es derbin készült. A rendfenntartó erők éppen megpróbálják megfékezni a pályán kitört verekedést.
Az újonnan alapított AS Rómának az olasz labdarúgó szövetség még abban is segített, hogy a kiesett Napolihoz hasonlóan, „földrajzi okokra” hivatkozva, biztosítottak egy helyet a következő évi első osztályú bajnokságban, konkrétan a Sampierdarenese és az Andrea Doria egyesítése után felszabadult helyet. Az a helyzet, hogy az első szezon eredményei alapján, Olaszország egész középső és déli részéről, egyedül a frissen feljutott Lazio szerepelt volna az első osztály következő kiírásában, ami megint csak nem vágott egybe a fasiszta rendszer „nagy nemzeti bajnokságról” szőtt álmaival. A következő szezon végén, ismét a „nagy nemzeti bajnokság” érdekében, mesterségesen az első osztályban tartották a kieső helyen végzett Napolit és Laziót, az AS Rómának viszont már nem kellett „segíteniük”.
Beszéljünk még röviden Italo Foschiról, a Roma alapítójáról és első elnökéről. Nem sokkal a Roma megalapítása után lemondott az elnöki tisztségről. A jelek szerint a Roma megalapítása semmilyen előrelépést nem hozott a személyes karrierjében, elköltözött a fővárosból és az elkövetkező években különböző városokban dolgozott tisztviselőként (La Spezia, Macerata, Pola, Taranto, Treviso, Trento, Belluno), amíg 1944-ben végleg nyugdíjazták. Nem mellékes a nyugdíjazás szempontjából, hogy ugyebár ekkor bukott meg végleg a fasiszta rezsim Olaszországban. A felszabadulás után még bíróság elé is került, az Olasz Szociális Köztársasággal való együttműködése miatt, de nagyon fontos kihangsúlyozni, hogy felmentették a vádak alól.
A Roma csapata 1931 március 15-én, amikor a Campo Testacción 5-0-ra elverte a bajnok Juventust. Mondom, oda nem nyerni jártak az ellenfelek.
Foschi élete végéig lelkes focirajongó és Roma szurkoló volt, 1949-ben halt meg Rómában szívinfarktusban, miközben egy Lazio-Genoa meccset nézett a Flaminio stadionban. Akkor lett rosszul, amikor a meccs végén a stadionban bemondták, hogy az ő Rómája 2-0-ra kikapott a Sampdoria ellen Genovában. A temetésén összesen alig egy tucat ember volt, 1949-ben, Olaszországban, még javában tartott a leszámolás a Mussolini rendszer egykori hívei ellen és nem sokan mentek el az egykori fasiszta vezető temetésére.