Spalletti vezetésével sikerült behúzni a harmadik győzelmet is zsinórban, most a Sampdoria ellen. Ezzel felzárkóztunk az ikszelő Inter, és Fiorentina mögé, valamint egy kicsit elléptünk a Milan-tól.
A kezdő: visszatért Florenzi, és bennmaradt az összes új igazolás.
Ahogy már lassan megszokhatjuk, egy nagyon rugalmas kezdővel állt ki a csapat. Elvileg 3 védős rendszer volt, de Zukanovic fellépett El Shaarawy mögött, míg Maicon a másik oldalon természetesen védekezett is, ezzel növelve a csapat hatékonyságát mind támadásban, mind védekezésben.
A mérkőzést nem lehetne nagy iramúnak, vagy akár érdekesnek nevezni, szépen lassan csordogált a játék, leginkább a középpályán, amit 1-2 Roma kontra, vagy nagyon szépen kidolgozott helyzet szakított meg. Először Pjanic fejelt kapura, és utána is jöttek a lehetőségek, sőt ziccerek is. El Shaarawy hatalmas helyzetet hagyott ki, Florenzi pedig nem tudta kapuba juttatni Maicon zseniális beívelését. A huszadik perctől azonban nagyon ellaposodott a meccs, eltűntek a helyzetek, (a Samp az egész első félidőben mindösszesen kétszer próbálkozott) hallgathattuk ahogy a hangmérnökök egymást szidják, vagy éppen Egri Viktor baromságai tartottak minket ébren (#Egriout), amikor hirtelen egy Sampdoria szöglet után Florenzi végigsprintelte a pályát, és El Shaarawy felpattanó passzát a hálóba fejelte. Ezzel véget is ért az első félidő, előnyben mehetett a csapat szünetre.
Reméljük sokszor örülnek még közösen, Roma, és válogatott mezben egyaránt.
A második félidőre a most nem kiemelkedő teljesítményt nyújtó Zukanovic-ot Digne váltotta, így végleg átállt a csapat 4 védőre. Elég jól indult a második 45 perc, hiszen egy Maicon-Salah-Florenzi-Pjanic passzolgatás után szépen lassan egyre beljebb került a labda, amit végül a Fáraó Perotti elé emelt, az új igazolás pedig kapásból belőtte. Ez volt talán a Roma szurkolóknak a meccs csúcspontja, itt szerintem sokan elhitték, hogy ez már megvan, sőt jöhet még több gól is, mivel egyértelmű volt a csapat fölénye. Sajnos nem így alakult, mert hát nem is lenne Roma, a Roma, ha egyszerűen nyerne. A gól után nagyon elkényelmesedett a csapat, magára húzta a Sampdoriát, és egy gyenge lövés Pjanic-ról bepattant a kapuba, 2-1. Pont előtte a bosnyák egy hatalmas ziccert hagyott ki, elég lett volna akkor felkerülni a gólszerzők közé.
A télen sokan szidták Sabatini-t és (élen a médiával) a távozását követelték/tervezgették. Most úgy néz ki a tavalyi 3/0-s mercato után ez eddig 3/3, elégedett lehet az „öreg bagós”.
Innentől kezdve elindult egy szenvedéses lejtmenet ami majdnem nagy bajhoz vezetett. A bekapott gól megzavarta a csapatot, innentől már csak egy El Shaarawy lövésig jutottak, míg a Samp folyamatosan nyomott, és a vége felé, Cassano beállása után, egyre nagyobb helyzeteik is voltak. Sok Szczesny védés mellett egy felső lécig jutott el a vendég csapat, a hosszabbításban millimétereken múlt a győzelmünk.
A régi ismerősök, Montella, Dodó és Cassano, jelenléte nem hinném, hogy bárkire is nyugtatólag hatott volna.
A 3 pontot megszereztük, igazából ez a lényeg, de elég nyögvenyelős volt. Nagyjából mint a szurkolás. Néha rákezdett az Olimpico (ami javulás a korábbiakhoz képest) de amúgy elég csendes mérkőzés volt. Perotti eddig nagyszerűen teljesít, tökéletesen illeszkedik Spalletti elképzeléséibe, de a Fáraó is kifejezetten jó formában van, bár ma „csak” egy gólpasszig jutott. Egyedül Dzeko aggasztó. Nem hogy gólt nem tud rúgni, de ha 10 méternél tovább akarja vezetni a labdát mindig leszerelik. Nehézkes, lassú a mozgása, körülményes a játéka. Pedig azt hittem, hogy a beállásánál felharsanó „Dzeko Dzeko” lökést ad majd neki.
Minden negatívum ellenére láthatóan jó úton halad a csapat, a játék képe is élvezhetőbb mint egy hónapja volt, az eredmények pedig pláne. A következő forduló nagyon fontos lesz: mi a kiesőjelölt Carpi otthonába látogatunk, míg az előttünk lévő csapatok egymással játszanak, tehát egy kis szerencsével egy hét múlva már harmadikként fogadhatjuk a Realt.